KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Év Háza 2017 díj átadó

Hamarosan kiderül milyen az „Év háza” idén
Eredményhirdetés az Építészet Világnapján, október 2-án

Az idén tavasszal újra a Baumit kiemelt támogatásával meghirdetett „Év háza” pályázaton a fődíj mellett több különdíj is gazdára talál.
Eredményhirdetés október 2-án, 10:30 kezdéssel a Magyar Építőművészek Szövetsége székháza, Kós Károly termében.

Az idei pályázat ismét a Magyar Építész Kamara és az Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével, valamint a Baumit, mint főtámogató együttműködésével került kiírása. A rendelkezésre álló rövid idő alatt 24, a magyar építészet változatosságát bemutató érvényes pályamű érkezett.

Az „Év háza 2017” pályázat Kuratóriumának fődíja 500 000,- Ft, amely mellett idén több különdíjat ítélt oda a zsűri.

Az „Év háza” pályázat filozófiája szerint a zsűri állandó tagjai mellé minden évben az előző évben Ybl Miklós-díjjal jutalmazott építészeket kérte fel, jelen esetben a 2016-ban díjazottakat. A előző évekhez hasonlóan az idei zsűri elnöke Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, tagjai pedig Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke, Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Szoják Balázs, az „Év háza” díj kurátora, Tóth Balázs, építész és az ÉMI Nonprofit Kft. szakértője, és Dr. Tóth Elek DLA a BME Magasépítési Tanszék ny. egyetemi docense.

A 2017. évi pályázat zsűrijébe való felkérést idén a 2016-ban Ybl Miklós-díjat kapott építészek, Viszlai József, Pro Architektúra díjas építész és Miskolc város egykori főépítésze, valamint Lantay Attila, Székesfehérvár város főépítésze is elfogadták.

A Magyar Építész Kamara és az Magyar Építőművészek Szövetsége különdíjai mellett a zsűri idén az Internorm Ablak Kft. és a Xella Magyarország Kft., valamint új támogatóként a Hella Árnyékolástechnikai Kft. különdíjait is átadja

Helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége székház, Kós Károly terem

(1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.)

Időpont: 2017. október 2. 10:30-tól (regisztráció: 10:00)

További információ: www.evhaza.hu, valamint a pályázat lebonyolítójától, a Build-Communication Kft-től kérhető.

Gyurcsik Fanni, T: (30) 758-4880, gyurcsik.fanni@buildmarketing.hu

 


Létrehozás időpontja: 2017-09-13 14:35:33
Utolsó módosítás időpontja: 2017-09-13 14:37:46
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 9351
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44255