KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Elhunyt Csikós Tóth Sándor

Csikós Tóth Sándor aranydiplomás építészmérnök 77 éves korában rövid szenvedés után, váratlanul elhunyt. Túrkevérő‘l származott, mindenkinek  segítő‘, emberszerető‘, szerény ember volt.  Nyugodjon békében!

A diploma megszerzése után 1965-ben az AGROTERV Mezőgazdasági Tervező Vállalatnál  helyezkedett el, ahol igen hamar önálló tervezési feladatokat kapott. Munkái között elsősorban borászati és élelmiszeripari üzemek voltak, pld. a badacsonyörsi szőlőfeldolgozó és borpalackozó üzem (ma Varga pincészet), a Pápa melletti Vaszar községben épült szőlőfeldolgozó üzem, a Kecskemét melletti helvéciai bortároló, a móri borpalackozó, a balatonboglári bortároló, a Hungarovin Törley pezsgőgyárának épületei (erjesztő, borkezelő, szociális épületek). Az élelmiszeripari üzemek tervezésének sorában a nádudvari és balmazújvárosi húsfeldolgozó üzemek voltak a legjelentősebbek, amelyeket az építtetők megelégedéssel fogadtak. A 80-as évek közepén az AGROTERV-et  összevonták az Élelmiszeripari Tervező Intézettel (ÉLITI), az egyesített cégnél (Agrober ÉGTI) összesen 27 évet dolgozott.

A nagy tervező vállalatok kezdődő megszűnése idején (1992) az Energiagazdálkodási Intézetnél (EGI), majd az abból kivált PI-HUN Kft-nél folytatta a tervezői munkát. Az itteni feladatok között elsősorban erőművek és különböző ipari létesítmények tervezései szerepeltek, mint pl. Miskolc Tatár utcai telepén épült gázmotoros erőmű, a debreceni távfűtőmű vízlágyító épülete és turbinaháza, valamint a tiszaújvárosi erőmű vízlágyító épülete.

A hetvenes évek végétől közel két évtizedig a BME Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékén külső korrektor volt. AGROTERV-es tervezési tapasztalatát szívesen osztotta meg  az építész hallgatókkal.

A Nádudvarra tervezett és megvalósult vágóhíd kedvező fogadtatása során az AGROTERV  tervező cég Építészeti Nívódíjat kapott, ő pedig felelős tervezőként ezért a munkájáért a Munka Érdemrend bronz fokozat kitüntetésben részesült. A MÉSZ tagjaként, delegáltjaként 1985-ben részt vett az UIA Kairóban tartott Világkongresszusán. Ez a kiküldetés is része volt a nádudvari munka elismerésének.

Életpályája során a tervezés mellett kötelezte el magát, elsősorban mezőgazdasági,   élelmiszeripari, energetikai épületeket tervezett. Már nyugdíjasként  a Paksi Atomerőmű kiégett kazetták átmeneti tároló (KKÁT) épületének terveit készítette el.  A Budapesti Építész Kamara tagja.

Gyászjelentés


Létrehozás időpontja: 2017-11-16 17:54:00
Utolsó módosítás időpontja: 2017-11-16 17:58:30
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 12818
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44403