KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

A MÉK Elnökségének 2018. évi határozatai

1/2018. (01.19.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi állásfoglalás hozza és felkéri az elnökét, hogy az állásfoglalást Füleky Zsolt helyettes államtitkárhoz juttassa el.

A 476/2017. (XII.28.) Korm rendelet módosította - többek között - a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletet (továbbiakban: 314-es) és a 310/2015. (X.28.) Korm. rendeletet (továbbiakban: 310-es), amelyekkel kapcsolatban az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet: 

1. A rendelet módosítás alapvetően a Magyar Építész Kamara tevékenységéhez tartozó jelentős változásokat tartalmaz, erről azonban a MÉK sem értesítést, sem egyeztetési, vélemény nyilvánítási lehetőséget nem kapott, a 2015-ben megkötött partnerségi megállapodásban foglaltak ellenére sem.

2. A 314-es rendelet 23/I. § (1) bekezdésében a "valamint a 23/L. § szerinti építési beruházások" "valamint" kötőszava olyan értelmezést hoz a mondatba, amely szerint az "előzetes véleményezés" minden beruházásra vonatkozik. Tehát a valamint szó elhagyását javasoljuk, a mondat úgy felel meg a feltételezett jogalkotói szándéknak.

3. A 310-es rendelet 25. § (3a) bekezdése a 314-es rendelet 23/I. § (6) bekezdéséből, az ott "meghatározott módot" hivatkozza be, amely azt jelenti, hogy ".pdf/A formátumban a Lechner Tudásközpont által üzemeltetett digitális egyeztetési felületre" kell a díjazásra és megvételre aspiráló terveket feltölteni. A 314-es rendelet 23/I. § (1), (2), (8), (9) bekezdése tehát nem vonatkozik a tervpályázatokra! Tehát a módosítás bárki által kiírt tervpályázatra vonatkozik, és ha a 310-es rendelet 25. § (3b) bekezdése szerinti " hozzájárulása hiányában" eset azon változata áll elő, hogy valamilyen oknál fogva nincs válasz, akkor a zsűri, határidő nélküli várakozásra van ítélve. (Újra jelezzük, hogy a 314-es rendelet 23/I. § (8), (9) bekezdése nincs behivatkozva!)

4. A 310-es rendelet 25. § (3d) bekezdésében érthetetlen, hogy a művészeti tervpályázaton kívül az "ötletpályázat"-ra miért nem vonatkozik, hogy a (3a)-(3c) bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni?

5. Végezetül egy régebbi módosítás, amelynek tervpályázatoknál semmi értelme nincs: 310-es rendelet 24. § (10) bekezdése értelmében a BB. a bírálat során tisztázó kérdéseket tehet fel a pályázóknak az általuk benyújtott pályaművekkel kapcsolatban!??

2/2018. (01.19.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy mivel a tőkeemelési kölcsön rendezése a MÉK és a MÉK Kft. között 2018 január 2-án és január 15-én megtörtént, ezzel a MÉK elnökség rendezettnek tekinti a kölcsön visszafizetését.

3/2018. (01.19.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy Eltér István MÉK Kft. ügyvezetői tisztségét 2018. január 1-től határozatlan időre meghosszabbítja, mindkét fél részéről 2 hónapos indoklás nélküli felmondási idő meghatározásával. Egyúttal felkéri a MÉK Elnöksége Eltér Istvánt a 2018. évi üzleti terv elkészítésére. A MÉK Elnöksége felkéri dr. Enczi Jánost a szükséges iratok előkészítésére. A MÉK Elnöksége meghosszabbítja 2018. január 31-ig a MÉK Kft. jelenlegi Felügyelő Bizottságának mandátumát.

4/2018. (01.19.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK elnöksége egyhangúlag létrehozza a Diploma-azonosító döntéselőkészítő testületet és elfogadja a testület célját, feladatait, tagjait.

Diploma-azonosító döntéselőkészítő testület célja a szakirányú szakképzettség egyenértékűségének vizsgálatához vélemény nyilvánítása a területi építész kamarák titkárai részére.

A döntéselőkészítő testület feladata továbbá a Magyar Építész Kamara Alapszabálya 2.3.2 f) pontja szerinti kreditérték szabályzat tervezetének elkészítése, valamint szakképzettségek szakirányúsága szempontjából megvizsgált és elfogadásra került oklevelek gyűjteményének véglegesítése a miniszteri közzététel érdekében.  

A döntéselőkészítő testület tagjai: dr. Hajnóczi Péter, dr. Bachmann Bálint DLA, O. Ecker Judit, dr. Makovényi Ferenc, dr. M. Szilágyi Kinga.

5/2018. (01.19.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a Beszámoló és jogosultsági vizsga testület tagjai: Kovács Imre, elnök, dr. Hajnóczi Péter társelnök, dr. Gáts Andrea, dr. Illés Istvánné, Kovács Zsófia, Rosivall Emese általános, dr. Medgyasszay Péter, Severnyák Krisztina, dr. Szalay Zsuzsa energetikai, dr. Takács Lajos tűzvédelmi szakterületi vizsgáztatók.

6/2018. (01.19.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a MÉK évkönyv, közlöny, honlap szerkesztői bizottságának vezetője dr. Hajnóczi Péter, tagjai Eltér István, Szalay Tihamér, Turi Attila, Tutervai Mátyás.  

7/2018. (01.19.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a MÉK külügyi munkacsoportját dr. Bachmann Bálint vezeti, tagjai dr. Makovényi Ferenc, Bordás András és Sándor Gergely.

8/2018. (01.31.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége felkéri dr. Enczi Jánost, hogy Eltér István ügyvezetői szerződését készítse el, amelyben felmondási határidő nem szerepel. Az elnökség a munkabér bruttó 200.000 Ft/hó összeggel állapítja meg.

9/2018. (01.31.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a MÉK Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke 2018. február 1-től Schulcz Péter, tagjai Bajkai Gábor, Graf Ottó. A bizottság tiszteletdíj kerete havi 100.000 Ft.

10/2018. (01.31.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a MÉK 2018. évi díjtáblázata megegyezik a 2017. évi táblázattal, kizárólag a továbbképzési elbírálási díjak módosulnak, valamint a díjhátralékkal rendelkező szakmagyakorlók egyéni önképzési teljesítés pontmegállapításának 10.000 Ft-os szolgáltatási díja törlésre kerül.         

Melléklet: MÉK díjtáblázat 2018. MÉK 10/2018. (01.31.) sz. MÉK Elnökségi határozat Hatályos: 2018. február 1-től.
Módosította a 37/2018. (09.07.) sz. MÉK Elnökségi határozat
 

11/2018. (01.31.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a MÉK küldöttgyűlésére 2018. május 25. pénteken kerül sor a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

12/2018. (01.31.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A  MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a Továbbképzési Testület tagjai: Dulácska Zsolt, Czéh Judit, Horváth Sándor, Kovács József, Mészáros János, Palánkai Tibor, Nemes Zoltán, Schüller Ferenc, S. Vasi Ildikó, Vukov Konstantin, dr. Gáts Andrea.

A bizottság költségkeretét csak a későbbiekben tudja a MÉK elnöksége megállapítani, a többi bizottság ismeretében, a költségvetés tárgyalásakor.

13/2018. (01.31.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy a 2018. évben 200.000 Ft költségkeretet tud biztosítani megbízási szerződés keretében, teljesítésigazolás és számla ellenében történő kifizetésre a kultúrAktív egyesület részére az Épített környezeti nevelés témában.

14/2018. (01.31.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy 2018. február 4-ével felmenti Rosivall Emesét a főtitkári feladatok ellátása alól Kovács Zsófia főtitkár munkába állása miatt.

15/2018. (02.14.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége 6 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy 50.000 forinttal támogatja a 2018. évi Építők napja megrendezését.

16/2018. (02.14.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége 6 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a MÉK elnökségének, Felügyelő bizottságának és Etikai-fegyelmi Bizottságának elnöke és tagjai, továbbá a MÉK által szervezett képzések előadói részére 2018. évben a NAV norma szerint, amortizáció nélkül kerül kifizetésre az útiköltség elszámolás. Ennek feltétele, hogy a gépjármű saját tulajdonban legyen.

17/2018. (03.02.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy Csott Róbertet delegálja az MSZT Építészeti akusztikai munkacsoportjába.

18/2018. (03.02.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy az elnökségi ülésen megbeszélt módosításokkal elfogadja az Óradíjas tervezési szolgáltatások ajánlott tevékenységszorzói 2018. évi táblázatot.
Óradíjas tervezési szolgáltatások

19/2018. (03.02.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a Közbeszerzési Tanácsba Schulcz Péter elnökségi tagot delegálja. Schulcz Pétert kéri az elnökség, hogy mint közös MÉK-MMK delegált, tájékoztassa a Testület munkájáról Virág Rudolf MMK főtitkárt is.   

20/2018. (03.02.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy az OISTAT-tal való kapcsolattartással dr. Makovényi Ferenc elnökségi tagot bízza meg, egyúttal megköszöni Pálfy Sándornak az eddig képviseletet.

21/2018. (04.05.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy megrendeli a Der junge Architekt című szakanyag szakfordíttatását bruttó 1.779.326 Ft összegben. A megrendelést a Titkárság intézze.

22/2018. (04.27.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége az elnökségi ülésen megbeszélt módosításokkal terjeszti a MÉK küldöttgyűlése elé a MÉK 2018. évi költségvetésének módosítását.

23/2018. (04.27.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag felhatalmazza Schulcz Péter elnökségi tagot, hogy az Elnökség nevében véleményt nyilvánítson szükség esetén  az „Új bölcsőde létesítése a Postakert városrészben (KÉ 2018/73)” tervezési kiírásról, annak honlapon történő közzétételéhez.

24/2018. (04.27.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett felkéri Szalay Tihamért a 2018. évi diplomadíj pályázatok elnökségi felelősévé, és a zsűri elnökévé.

25/2018. (04.27.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy visszavonásig felhatalmazza a MÉK elnökét, hogy szükség esetén az Alapszabály 3.1.5 a.) pont szerinti elektronikus szavazást kezdeményezhet a MÉK elnökségi tagjainál.

26/2018. (04.27.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy kamarai érmet ad Lázár János részére a Magyar Építész Kamara és a területi építész kamarák, és az építészet érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül.

27/2018. (05.25.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúan jóváhagyja a MÉK egyszerűsített beszámoló mérlegét és az eredmény kimutatást.

28/2018. (05.25.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag az alábbi állásfoglalást hozza. Az MV-É-M jelű szakterületen, műemléki részterületen felelős műszaki vezetői jogosultság kiadásánál a beszámolóval végződő kötelező továbbképzés (jogosultsági vizsga) teljesítésétől el kell tekinteni azokban az esetekben, ha a kérelmező MV-É (régen FMV) jogosultsággal, vagy 2006-tól eredményes felelős műszaki vezetői bizonyítvánnyal1 rendelkezik. A további, változatlan feltételek: okleveles építészmérnöki végzettség és szakirányú műemlékes gyakorlat megléte. Ez utóbbi ellenőrzése kiemelten fontos a jogosultság megadásánál.

1 jelentése: beszámolóval végződő kötelező továbbképzés „Építési részszakterületi felelős műszaki vezetői beszámoló szakterületi részből EREDMÉNYES” bizonyítvány;
régebben: „felelős műszaki vezetői különös részből MEGFELELT eredménnyel” bizonyítvány. 

29/2018. (06.29.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy 2018. évtől a Diploma-díj bizottság elnöke Szalay Tihamér (MÉK), további tagjai Nagy Csaba (MÉSZ), Anthony Gall (MÉSZ), Turi Attila (MÉK), Vadász Bence (MMA).

30/2018. (06.29.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy az okleveles építészmérnökök belsőépítész jogosultsági kérelme elbírálásakor a következőket kell figyelembe venni.
1. Az okl. építészmérnökök jelenlegi tantervei nem tartalmaznak klasszikus belsőépítészeti tárgyakat (pl. design és enteriőr történet, bútorszerkezettan, bútortervezés, színtan, anatómia, ergonómia, világítástechnika).
2. Az okl. építészmérnökök az építésügyi és építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységről szóló 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet (továbbiakban: 266-os Kr.)  szerint „É” jelű jogosultsággal végezhetik saját tervezésű építmény teljes körű belsőépítészeti tervezését, hiszen képzésük komplex (pl. építészet- és művészettörténet, szín és térkompozíció, tervezéselmélet, belsőépítészet).
3. Okl. építészmérnököknek ajánlott a Metropolitan egyetem felsőfokú belsőépítészeti képzése, hiszen tudásuk olyan ismeretanyaggal bővül, amelyek, megfelelnek a nemzetközileg is magas színvonalú szakmai elvárásoknak. Ezen képzés esetén a gyakorlati idő, az MSc vagy Ma szint megszerzésétől igazolható.
4. Okl. építészmérnökök BÉ jelű belsőépítész jogosultsági kérelménél be kell mutatni a kérelmező részletes belsőépítész szakmai tevékenységét (266-os Kr. 26,§(2)), amelyet a területi kamara elnöksége (266-os Kr. 28.§ (3)) és a MÉK Belsőépítészeti tagozat véleményez. A MÉK Belsőépítészeti tagozat a véleményét a kézhez vételtől számított 15 napon belül adja meg. Amennyiben a tagozat a határidő lejártáig véleményt nem adott, hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

31/2018. (06.29.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége a Szakmai cím adományozási szabályzat 5.3. pontja alapján 4 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett az alábbi „szakértői véleményt” adja a főtitkár részére XY fellebbezési ügyében. A belsőépítész vezető tervezői cím megadását – a kapott szakmai díjakra való tekintettel - javasolja.

32/2018. (06.29.) MÉK Elnökségi határozat

A MÉK elnöksége egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi állásfoglalást hozza.
Az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén az építész tervező, amennyiben a területi kamara titkára megtiltja a szakmagyakorlási tevékenysége folytatását  (jellemzően, de nem kizárólagosan a tagsági viszony felfüggesztést kiszabó fegyelmi határozat alapján), vagy törli a szakmagyakorlót a névjegyzékből, továbbá ha a közös elektronikus névjegyzéken (MEKON) építészeti-tervezési területen „lejárt jogosultságú” szakmagyakorlóként szerepel, akkor nem végezhet tervjavítást, illetve nem tölthet fel az e-építési naplóba dokumentációt még a „hiánypótlás keretében” sem.

INDOKOLÁS

A 266/2013 (VII.11.) Korm. rendelet 30.§ (6) bekezdése értelmében, a közös elektronikus   névjegyzék, az Étv. 58. § (1) bekezdése, az Étv. 58. § (10) bekezdés a), c)–f) pontja, a Kamtv. 43. § (2) bekezdés a), b), g)–p)pontja, a Kamtv. 43. § (3) bekezdés a), c)–g) pontja szerinti adatok, valamint a (3) bekezdés szerinti továbbképzési kötelezettség teljesítésének ténye tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

Az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységre vonatkozóan a Magyar Építész Kamara Etikai-fegyelmi Szabályzat (továbbiakban: MÉK EFSZ) II. rész 10. §-a tartalmazza az alábbi speciális etikai szabályt.

(1) Egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén a tervező köteles tervezői művezetést ellátni a vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint, ennek során közreműködni az építészeti-műszaki terveknek megfelelő kivitelezés érdekében, valamint elősegíteni a kivitelezés során a tervekkel kapcsolatban felmerült szakkérdések megoldását. (2) Az építészeti-műszaki terveket készítő természetes személy, egyéni vállalkozó vagy egyéni cég (építészeti műszaki tervező) a tervezői művezetést személyesen köteles ellátni és ennek során az elektronikus építési naplóban eseti bejegyzést tenni. Ez alól kivételt jelent, ha olyan a Ptk-ban szabályozott elháríthatatlan ok következik be, amely lehetetlenné teszi a tervezői művezetés személyes ellátását. Ez esetben a megrendelővel írásbeli megállapodásban kell rendezni a szerzői jogokra is kiterjedően a tervezői művezetést ellátó szakmagyakorló megbízásának feltételeit. A tervezési szerződésben a tervező kikötheti, hogy a kötelező tervezői művezetést a saját felelőssége terhére, a személyes névjegyzéki jogosultsággal rendelkező alvállalkozója útján látja el, azonban a szerződésben névszerint rögzíteni szükséges az alvállalkozó nevét és adatait.
(3) Az építészeti-műszaki terveket készítő névjegyzéki jogosultsággal rendelkező cég, a kötelező tervezői művezetést a személyes névjegyzéki jogosultsággal rendelkező tagja, vagy alkalmazottja útján is elláthatja azzal, hogy személyét a megrendelővel írásban kötött tervezési- és művezetési szerződésben rögzíteni kell.
(4) Az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységhez szükséges kivitelezési dokumentáció jogszabályban rögzített munkarészeit a tervezőnek a teljesítése keretében a megrendelőnek hiánytalanul át kell adnia (jóváhagyási terv), amennyiben a tervezést generáltervezés (fővállalkozói jogviszony) keretében vállalta. Etikai vétséget követ el a kamarai tag, ha hiányos kivitelezési dokumentációt tölt fel az elektronikus építési naplóba.
(5) Az egyszerű építési tevékenység bejelentése - generáltervezés esetén- az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg, melynek további feltétele a bejelentés mellékleteként az építésztervező által a kivitelezési dokumentáció elektronikus építési naplóba történő feltöltése (végteljesítés). Minősített etikai vétséget követ el az építésztervező, ha a kivitelezési dokumentáció tartalma eltér a megrendelő által aláírt jóváhagyási tervtől.
Fenti etikai szabályzati ponttal, illetve az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységre vonatkozó 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelettel összhangban az állapítható meg, hogy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység során, az építész tervező szakmagyakorlási tevékenysége a kivitelezési dokumentáció elkészítésétől - a kivitelezési dokumentációnak az  elektronikus építési naplóba történő feltöltésén, a 6 alkalom kötelező tervezési művezetés (+elektronikus építési naplóban eseti bejegyzés megtétele) ellátásán, illetve a tervezői művezetőnek az épület megvalósulását követően az utolsó helyszíni művezetés alkalmával az elektronikus építési naplóba a kivitelezési dokumentáció szerinti megvalósulásról tett eseti bejegyzésén túlmenően, az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének, bővítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványnak építésfelügyeleti hatóság által történő kiállításáig, illetve annak az elektronikus építési naplóba történő feltöltéséig tart.
Fentiek alapján javasolt:

1.1.) Amennyiben a területi kamara titkára az építész tervezőnek bármilyen okból megtiltja a szakmagyakorlási (építészeti műszaki tervezés) tevékenysége folytatását, vagy törli a szakma-gyakorlót a névjegyzékből, akkor annak hatályosulását követően, továbbá ha a MEKONON építészeti-tervezési területen „lejárt jogosultságú” státuszba kerül az építész tervező, akkor semmilyen építészeti- műszaki tervezési tevékenységet nem végezhet.
Ennek értelmében, a titkári jogkövetkezmény hatályosulást, illetőleg építészeti-tervezési területen „lejárt jogosultságú” státuszba kerülést követően, az építész tervező nem végezhet építészeti-műszaki tervezési tevékenységet, elektronikus építési naplóba dokumentációt nem tölthet fel, tervezői művezetést személyesen nem végezhet, eseti bejegyzést értelemszerűen a tervezői művezetésről nem tehet az e-naplóba, mint ahogyan a kivitelezési dokumentáció megvalósulásáról sem tehet eseti bejegyzést.

1.2.) Tervezői művezetés elektronikus építési naplóba történő eseti bejegyzésének tekintetében a MÉK EFSZ II. rész 10.§ (2) bekezdésével összhangban kell eljárni abban az esetben, ha külső elháríthatatlan ok következik be, mely lehetetlenné teszi a tervezői művezetés ellátását:
Ez esetben a megrendelővel írásbeli megállapodásban kell rendezni - a szerzői jogokra is kiterjedően - a tervezői művezetést ellátó szakmagyakorló megbízásának feltételeit. A tervezési szerződésben a tervező kikötheti, hogy a kötelező tervezői művezetést a saját felelőssége terhére, a személyes névjegyzéki jogosultsággal rendelkező alvállalkozója útján látja el, azonban a szerződésben névszerint rögzíteni szükséges az alvállalkozó nevét és adatait.

1.3.) Amennyiben a „tervezési folyamat” során az építész tervező szakmagyakorlási tevékenységének folytatását megtiltja a területi kamara titkára, vagy törli a szakmagyakorlót a névjegyzékből, továbbá ha építészeti-tervezési területen „lejárt jogosultságú” nyilvántartott lesz, akkor a kivitelezési dokumentáció megvalósulásáról az eseti bejegyzést az elektronikus építési naplóba annak a szakmagyakorlónak kell megtenni, aki a tervezői művezetést ellátta akár alvállalkozóként, akár alvállalkozó hiányában a megrendelővel kötött megállapodás (MÉK EFSZ II. rész 10.§ (2) bekezdés) és a 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 3.§ (2) bekezdése alapján.

33/2018. (06.29.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag, 7 igen szavazattal úgy dönt, hogy dr. Enczi János indítsa el a végrehajtási folyamatot az etikai kinnlevőségek kapcsán 6 szakmagyakorló ügyében.

34/2018. (06.29.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag, 7 igen szavazattal elfogadja a lizingelt hivatali autóra vonatkozó ügyrendet.


35/2018. (09.07.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy Z. Halmágyi Juditot delegálja az ACE Nők az építészetben munkabizottságába.


36/2018. (09.07.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy dr. Enczi Jánost felkéri, hogy külön megbízás keretében a kamarai biztosok, az építésfelügyelet és a kamara szerepével kapcsolatban érkezett levélben foglaltak kidolgozását elkészítse.


37/2018. (09.07.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag módosítja a MÉK 2018. évi Éves díjtáblázatát az Etikai-fegyelmi Szabályzatnak megfelelően.
Melléklet: módosított MÉK díjtáblázat 2018. (hatályos: 2018. szeptember 15.)

38/2018. (09.28.) sz. MÉK Elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége megismerte a Szakmai gyakorlat szakirányúsága, szakmai cím adományozási és kreditérték szabályzata (Jogosultsági szabályzat) tervezetet, és egyhangúlag egyetért a tervezet területi építész kamarák és tagozatok részére történő megküldésével.

39/2018. (10.31.) sz. MÉK elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a Területi Elnökök Testülete ülésén megbeszéltek alapján a kamarai tagdíjat 60.000 Ft-ban, a nem kamarai tagok nyilvántartási díját pedig a mindenkori tagdíj 50 %-a összegben terjeszti a küldöttgyűlés elé.

40/2018. (10.31.) sz. MÉK elnökségi határozat
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy a MÉK FEB határozata alapján felkéri Kovács Zsófiát a kamara tagozatainak ügyrendjei áttekintésére.

41/2018. (11.23.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag támogatja a Sándy Gyula díj Alapító okiratának javasolt módosítását, amely szerint felelős műszaki vezető mellett „munkahelyi mérnök” is elnyerheti a díjat.

42/2018. (11.23.) sz. MÉK Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy dönt, hogy XY-nak ítéli oda a 2018. évi Sándy Gyula-díjat a ... végzett tevékenységéért.

43/2018. (12.07.) sz. Elnökségi határozat

A MÉK Elnöksége egyhangúan elfogadja a 2019. évi díjtáblázatát, amely 2019. január 1-től hatályos.


Beküldő: Rosivall Emese, Kovács Zsófia
Megtekintések száma: 20103
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44529