KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Elhunyt Pomsár János

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POMSÁR JÁNOS 2018. március 4-én, életének 87. évében elhunyt.

Szerettünk hamvait 2018. március 28-án, 11 óra 45 perckor, az Újköztemetőben, római katolikus szertartás szerint helyezzük örök nyugalomra.

Emlékét szívünkben őrizzük!


Életrajz

Diplomájának megszerzése után a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál ( BUVATI) dolgozott.

Nevéhez fűződnek a budapesti lakótelepi központok városépítési kialakításai (Kispest, Kőbánya). Tervei szerint épült a rákoskeresztúri krematórium (1964–1967), a XIV. Pitvar utcai OTP lakótelep (1965–1975), az V. Szép utca 2. szám alatti irodaház (1966–1968, Puskás Tamással közösen).

Ybl-díjjal ismerték el munkásságát 1966-ban.

Az 1970-es években tervet készített – Péterfia Borbálával közösen – a Magyar Szentföld-templom félbemaradt épülettömbjének befejezésére, az akkori levéltári funkciónak megfelelően, de ez a terve nem valósult meg.

1979-ben Reiter Ferenc díjat kapott.

1985-ben Ybl Miklós -díjat kapott Péterfia Borbálával a Szegedi Somogyi Könyvtár és Levéltár épületének magas színvonalú funkcionális és építészeti megoldásáért. Ezt a munkát 1971-ben egy országos tervpályázaton nyerte el.


Létrehozás időpontja: 2018-03-18 14:58:33
Utolsó módosítás időpontja: 2018-03-19 20:12:19
Cimkék: Pomsár, János; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 13708
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44609