KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Nyíregyháza Szabadtéri színpad rekonstrukciója és felújítása

“A színház komplex művészet: tér- és időbeli játék, mozgás, szín és fény, beszéd, zene, ének és akusztikus hatások – különböző súllyal, de mindig részét képezik a színházi előadásnak.” (Götz 2001:79)

A rekonstrukció előkészítése során alapvetően két elengedhetetlen műszaki szempontot határoztak meg elérendő célként. Elsősorban a szabadtéri színpad színháztechnikai követelményeit figyelembe véve egy modern, minden térbeli akusztikai és egyéb műszaki igényt kielégítő színpad megvalósítása volt a cél, úgy, hogy emellett megőrizzék a műemléket és annak egyedülálló atmoszféráját. A műszaki tartalom egyik legfontosabb részét képezik az akusztikai követelmények. Egy színházi előadás létrehozásához elengedhetetlenek a megfelelő hangtechnika, és a helyiség jó akusztikai tulajdonságai. Ezalatt érthetjük a beszédérthetőséget, a hangtisztasági fokot, valamint az utórezgési időt is, amelyek alacsony értékei nagymértékben rontják az előadás minőségét, illetve zavarják a nézőket, hiszen nehéz elképzelni rosszabb helyzetet annál, hogy  nem értik a színpadon elhangzott párbeszédet, éneket stb.

Ezek súlyos problémák, amelyeket megfelelő Heraklith C és Tektalan 037/2 termékekkel megoldottunk. A Knauf Insulation Kft. által gyártott, akusztikai célra alkalmazott fagyapot táblákat mozgatható oldalpanelekre, illetve a falakra mechanikai rögzítőelemekkel szerelték fel.

Az 50mm vastagságú termékek rendkívül jó hangelnyelési értékekkel rendelkeznek, így tökéletesek voltak erre a felhasználásra. Az AK01-es élképzéssel ellátott táblákat beütőszeg nélküli fém DHM dübellel rögzítették, illetve felületük egyedi helyszíni festést kapott.  Mindezeknek köszönhetően igazán esztétikus és különleges hangulatot kapott a szórakoztató komplexum. Emellett a Ke-Víz által kivitelezett milliárdos beruházás eredményeként változott az intézmény befogadóképessége is, így egyidejűleg már 950 fő élvezheti az ott bemutatott előadásokat.

Tektalan 037/2 A2 C 50x600x1000mm

Fehér cementkötésű, kőzetgyapot maggal ellátott hő- és hangszigetelő tábla

Alapadatok:

  • Hővezetési tényező:
  • λ = kőzetgyapot réteg: 0,037 / fagyapot réteg: 0,090 W/mK
  • Tűzvédelmi osztály: A2

Előnyei:

  • kiváló hőszigetelő képesség
  • kiemelkedő akusztikus jellemzők
  • alacsony páradiffúziós ellenállás
  • kiváló építésbiológiai tulajdonságokkal

rendelkezik

  • ellenáll a mikroorganizmusoknak, rágcsálóknak,
  • kémiailag semleges – nem lép reakcióba a körülötte lévő anyagokkal
  • könnyen vágható a kívánt méretre és formára
  •  mechanikai igénybevételekkel szemben rendkívül
  • ellenálló
  • igény szerint átfesthető, RAL színekben rendelhető
  • kiváló idő- és időjárásállóság

Heraklith C 50x600x2000mm

Cementkötésű, homogén fagyapot hőszigetelő tábla.

Alapadatok:

  • Páraáteresztő,
  • a hőtároláshoz elegendő tömeggel, illetve
  • kiváló építésbiológiai tulajdonságokkal rendelkezik.

Alkalmazási terület:

  • Tetőtér-beépítés,
  • egy- és többrétegű válaszfalak,
  • bennmaradó zsaluzatok,
  • padlószerkezetek,
  • hanggátló szerkezetek építése (vakolva, burkolva)

Létrehozás időpontja: 2018-07-30 09:54:35
Utolsó módosítás időpontja: 2018-07-30 10:00:18
Cimkék: knauf, insulation; Beküldő: Nagy Ibolya, Eltér István
Megtekintések száma: 8415
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44822