KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Építészet gyermekeknek – a tervezés és tárgyalkotás fontossága óvodás és kisiskolás korú gyermekeknél

A gyermekek a mai világban olyan gyerekjátékokon szocializálódnak, amelynek legtöbbje gyártósori termék, így a gyermekeknek fogalmuk sincsen, hogy maga a tárgy, a játék hogyan készül. Egyszerűen csak: Van. A játékok többsége ezen kívül gyermek-filmekhez kötött,   ezzel a játékok szerepe, környezete, témája a végtelen lehetőségekből leszűkül a mesében látottak reprodukálására.

Az elemes építőjátékok közül a legismertebb Lego játékok régebbi változatainak még megvolt az a képességge, hogy az alap egységekből a gyermek képzelete formálta ki a tárgyakat, a mai Legók azonban már összeszerelő-játékok, modellező készletek. Egy könyvecske axonometrikus magyarázó ábráinak pontos útmutatását követve, a lépések betartásával egy, – némely esetben két vagy három – modell készíthető. A játék célja egy termék létrehozása mindennemű kreativitás nélkül, pontos utasítások betartásával, esetleg újabb, kiegészítő termékek megvásárlásának lehetőségével. Az így összeszerelt játék egy "készítmény", maga a folyamat pedig inkább összeszerelés, mint alkotás.

Az alkotást és a kreativitást átvették már a gyermekektől a játékgyártó cégek. Csak ha a kreatív -_azaz valamit létrehozó, alkotó - játékokat vizsgáljuk a boltok polcain is, nagyon szegényes a kínálat, hiszen minden bravúrt maga a "gyors sikerekkel kecsegtető" termék arat le, így elorozza az alkotás igazi élményét a gyermekektől.

Mindezen túl általában a gyermek a környezetéből sem tapasztalja meg az alkotás, "létre hozás" valamilyen formáját. Sokuk még tésztát sem gyúrt és formált, mivel az ételek terén is a késztermékek mellett voksoltak a szüleik. Mivel a szülők kezében is csak az okoseszközöket látják – ők maguk is ahhoz nyúlnak, mai reklámszöveggel élve: "csak hogy legyen mivel elütni az időt".

Szomorú tény, hogy kevés gyermek jut el a játékba, alkotásba való "belefeledkezés" élményéhez. Túlpörgetett életükben a folyamatos vizuális inger nyomása alatt a látottak feldolgozására sincs idő, nemhogy belső világuk feltérképezésére és kibontakoztatására.

A harcot felvenni ez ellen szinte képtelenség, de  rést ütni a pajzson talán lehetséges. És ez a rés az alkotás valamilyen formájának megszerettetése, megismertetése a gyermekekkel, amelyben később kibontakozhat, amelyben megnyílhat és ahol a felgyülemlett feszültségeit, esetleges frusztrációit is levezetheti.

Kell, hogy a szájukon kívül (folyamatos beszédkényszer és figyelemelorozás) más csatornájuk is legyen arra, hogy a bennük felgyülemlett ingereket (amelynek sosem aktív, hanem passzív befogadói, elszenvedői) valamilyen módon ki tudják dolgozni magukból.

.Az építészet oktatása gyermekeknek számomra nem a szakma gyereknyelvvé fordítását és oktatását jelenti, amely információhalmazzal ismét csak leterhelnénk az amúgy is leterhelt gyerekeket. Sokkal inkább az építészet, mint egy rendező erő jelenik meg az általam tartott építész-műhely foglalkozásokon, amely erő mentén a gyermekeket bizonyos gondolkodási, tervezési, probléma-megoldási, anyagismereti, alkotási, stb. területeken vezetem játékosan végig. Egy-egy témának, tárgynak, tervezési feladatnak olyan komplex körüljárását tapasztalják így meg a gyermekek, amelyben mindenki talál olyan alkotási területet, amelyben kibontakozhat, így a komfortzónáikon kívül eső területeket is bátrabban és magabiztosabban járják be (számtalan esetben éppen ott találva meg a számukra legkedvesebb alkotási területet).

A képeken faragott "vájt" házak, szobrok, modellek, lakberendezési tárgyak és különböző alkotási technikák láthatók. Használunk a gyermekekkel agyagot, gipszet, betont, ytongot, fát stb. és ezen anyagok megformálásához szükséges eszközöket.

Az alkotás közben "mellesleg" elhangzó fontos információk magától értetődőknek tűnnek és felismerésként jutnak el a gyermekek tudatába. Mindeközben olyan tárgyalkotási technikákat, anyagokat és eszközöket ismernek meg, amelyekkkel otthon is bátran folytathatják az alkotást, utat engedhetnek kreativitásuknak.

Az építészet végeredménye egy alkotás, megvalósulás, amelyet komoly tervezési, probléma-megoldási folyamat előz meg – de végül tárgyiasul. A gyermekekben pedig az hagyja a legnagyobb nyomot, ha valamit ők maguk készítenek. Ha csak a homokozóban játszó gyermekek vitájára gondolunk: a homok közös, a játék közös, de ha a vödörből ő fordította ki a formát, akkor az már az övé és azt mindenáron meg is akarja védeni. Az általa létrehozott tárgyért felelősséget vállal. Az személyes tárggyá, kinccsé válik.

.Jelen írásban részletesebben bemutatott 3 órás építész-műhelyben agyag, gipsz, papír, festék, pasztell felhasználásával készültek a művek. Téma: a magyar falvak.

Az agyag az az anyag, amelyet bármelyik gyermek szívesen formáz – bár van, aki idegenkedik attól, hogy a kezére ragad valami... Különböző feladatokhoz különböző megformálási módok léteznek, ezért én a gyermekek lelkiállapotától teszem függővé, hogy kell-e püfölni, csapdosni (azaz tömöríteni, légteleníteni) az agyagot, vagy már átléphetünk ezen. Van, hogy órákig "küzdenének" az agyaggal, látni, hogy az indulatok ilyen korlátok közé szorított levezetése jót tesz nekik.

A bevezetőben vetítek nekik képeket a magyar falvak struktúrájáról, és ezek elnevezéséről, majd légifotókon próbálják beazonosítani a korábban látott típusokat.

Az első feladat egy képzeletbeli falu elemeinek elkészítése kb. 1:200-as léptékben, gipsz öntéssel. Elmagyarázom nekik a pozitív és negatív fogalmát, és hogy a házat miként, és miért úgy alakítjuk ki, ahogy. Elkészítik a kis házak agyag-negatívjait. Az alkotási folyamatot a gyermekek többsége nem érti meg, csak a munka közben, vagy már a gipszöntés fázisánál kiállt fel, hogy "Értem már!" – de utána már a tanultak biztosan beleégnek az emlékei közé.  Legközelebb ő is próbálja a  tudását lelkesen továbbadni azoknak, akik még nem csináltak ilyet – természetesen hiába. A megtapasztalást – főleg ha gyakorlati tudásról van szó – nem tudják a szavak helyettesíteni.

Miután a gipsz megkötött, lefejtjük róla az agyagot.   Minden gyermek mérhetetlenül büszke a művére – akik eddig nem értették meg a pozitív-negatív fogalmát és az alkotási technika folyamatát – ebben a pillanatban biztosan megértik. Ekkor szokott elhangzani a következő kérdés: "Ezt ugye hazavihetjük?" , azaz a korábbi homokváras hasonlatra utalva:amit ő teremtett, az az övé. Kialakul egy kötődés és felelősségvállalás a létrehozott tárggyal kapcsolatban. A gipszek kifestése után ez a kapcsolat csak mélyül. Szintén nagyon fontos, bár jelentéktelennek tűnő feladat az is, hogy kifestik a házat. Sok gyermekről derül ki, hogy még életében nem festett 3 dimenzióban, mindig csak síkban, papírra. Miközben a modellt kézben fogják, forgatják és festik – teljes mértékben megismerik azt. A homlokzatok, arányok térbeli megalkotása és színekkel való síkbeli megfogalmazása sok szálon dolgozza bele a gyermekek tudatába a műhelymunka során az "elrejtett" információkat.

Eddigre már rég el is felejtették a korábban vetített képanyagot – (kb. a 2. óránál járunk időben) – úgyhogy kezdődhet a "spontán" településtervezés.

Jelen esetben a kiindulópontot egy kápolna, templom elhelyezésével adtam meg és azzal a vízióval, hogy ez természeti környezet, és csak egy ember költözik erre a vidékre. A legbékésebb gyermeket szólítom fel, mint első "betelepülőt": ő találja ki, hogy a házát hová helyezi a kápolnához képest, illetve hogy milyen egyéb természeti tényezők vannak, amelyek miatt ő éppen ideköltözik. Ezeket az elemeket (tó, hegy, folyó stb. ) ő kezdi el felvázolni, és az utat, ahol megközelíti a házát és a kápolnát, szintén ő "járja ki". Utána ő hívja a következő ideköltözőt, rendre a barátait, majd a barátja hívja a következőt, stb.

Így fogynak el a fehér területek a papíron, és mindenki hozzálát a saját közvetlen környezete rendezéséhez. Hihetetlen részletgazdagsággal képesek a környezetet kialakítani. Egy dolgot azonban folyamatosan tudatosítani kell bennük – az utak létrehozását –, mivel felülről "érkeznek" a papírra, sokan megfeledkeznek erről és bezárják / elszigetelik magukat.

Ha kész a mű, kezdődhet a következő játék. Mindenki elmeséli, hogy hol a háza, mit rajzolt köré, leellenőrizzük az útkapcsolatokat. Majd mindenki kitalálja, hogy milyen szerepe van ebben a közösségben. Ki, mivel foglalkozik, "mivel üti el az időt?" :-)

Szerencsére itt még soha senki nem mondta, hogy "gépezik", vagy netezik, vagy az okoseszközét simogatja. Minden gyermek ragyogó szemekkel, agyagtól, gipsztől, pasztelltől maszatosan belehelyezi magát a mini társadalomba...

Eddig még minden játéknál kivétel nélkül egy önműködő minigazdaság alakult ki, amelyben mindenki megtalálta a maga szerepét és helyét, úgy, hogy a gyermekek akár a "közösség" kedvéért felvállaltak hiányzó szerepeket is. A hasznosságtudat itt teljesen mást jelentett, mint a mai fogyasztói társadalomban. Itt a gyermekek tisztában vannak azzal, hogy ők mit tesznek a településért, vagy akár az "életben maradásért", és mit várnak másoktól. A játék során végigvehettük, hogy az "éléshez" mi szükséges és mik az egyéb, "extra" igények, és ezeket hogyan lehet teljesíteni.

Ez az alkotási folyamat, illetve a kész tárgyak pedagógiai szempontból nagyon sokoldalúan használhatók, számtalan tervezési, problémamegoldási folyamat modellezhető le vele játékosan.

Az garantált, hogyha a tanultak egy ilyen alkotó-játékba vannak burkolva, a gyerekek nem feledik sem az élményt, sem a tanultakat, a kis modelljeiket pedig kincsként őrzik otthonukban.

B-Hajas Ágnes DLA

www.naphaz.com, www.epiteszetgyerekeknek.hu


Galéria


Építészet gyermekeknek – a tervezés és tárgyalkotás fontossága óvodás és kisiskolás korú gyermekeknél


Létrehozás időpontja: 2018-09-04 21:33:53
Utolsó módosítás időpontja: 2018-09-04 21:41:14
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 10163
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44855