KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

A társadalommérnök

Az épített környezet olvasatai a 20. század közepén

A társadalommérnök virágkora a 20. század, annak is a középső évtizedei. Akkoriban az építészek és várostervezők jelentős része vallotta, hogy a terek reformja a társadalom megújhodását is magával hozza majd.

Demokraták és a diktatúrák más-más célokat megfogalmazva, de hasonló bizalommal fordultak az építészekhez, akiktől politikai céljaik térbeli megfogalmazását várták el. Az „építés” fogalma egyszerre jelentett társadalmi-politikai és műszaki-tervezési feladatot. Nem csoda, ha a társadalom változásaira érzékeny írók és szociográfusok olvasni kezdték az épített környezetet, jobban mondva olvasatokat kínáltak.

A kiállítás célja, hogy egy-egy jellemző településrendezési feladatra utalva egymás mellett szerepeltesse az épített teret és annak irodalmi, illetve szociográfiai interpretációját. Így pl. az 1920-as évek csehszlovák építészetéről Márai és Čapek idézeteket olvashatunk, miközben a húszas évek Kassájának új épületeit szemlélhetjük meg. Egy másik tabló az 1960-as évek Esztergomát mutatja, a frissen átadott aranyhegyi lakótelepet, majd ugyanazokat a házakat fél évszázad múlva, fákkal körülnőve. A képek mellett pedig Keresztury Dezső  versét olvashatjuk a "csúf kockáról", amelyet befogadott a táj. De egymás mellé helyezett fényképek, tervek és idézetek szólnak majd az új városokról, a városszéli parcellázásokról, a lakótelepekről vagy az eltűnő piacokról, a helyükre álmodott városközpontokról is.

A kiállítás megtekinthető: 2018. október 29-14.

Szakmai est: 2018. október 29. (hétfő)

 

16:30-17:00: Tamáska Máté (a kiállítás kurátora): A társadalommérnök

17:00-18:00: Ekler Dezső: A jövőtlenség mérnökei

18:00-18:30: Vita, beszélgetés

18:30-19:30: A kiállítás megnyitása és megtekintése

Kapcsolat: tamaskamate@gmail.com

Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/465072413982777/


Létrehozás időpontja: 2018-09-10 22:05:13
Utolsó módosítás időpontja: 2018-10-19 18:03:03
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 1458
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=44877

free youtube views
istanbul evden eve nakliyat istanbul nakliyat evden eve nakliyat nakliyat şirketi istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat nakliyat evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat eşya depolama istanbul nakliyat evden eve nakliyat