KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

EQUITONE: anyag és forma összhangja

Pályázat ÉPÍTÉSZEK és ÉPÍTÉSZHALLGATÓK számára

1,1 millió forint díjért indul a negyedik EQUITONE pályázat „Az anyag természete” - szálcement homlokzatok az építészetben címmel.

Beadási határidő: 2018. október 31.

Az EQUITONE márka életében az elmúlt 3 évben hagyománnyá vált az építészek és építészhallgatók számára kiírt pályázat őszi meghirdetése. Az eddigi pályázatokra beadott munkákat bíráló zsűritagok egyetértettek abban, hogy az EQUITONE anyag egyre több és egyre változatosabb funkciójú épületen felfedezhető megjelenése helyénvaló és indokolt, az anyag és forma összehangja nem megkérdőjelezhető. Tima Zoltán, a zsűri tagja szerint pedig növekszik azoknak az épületeknek a száma, ahol ez a homlokzati anyag már nem csak dekorációs elem, hanem az építészeti koncepció szerves része. Utóbbi megállapítás a kiíró számára is azt a visszajelzést adja, hogy érdemes folytatni a megkezdett munkát, és a pályázat segítségével szemlézni és megmutatni az EQUITONE felhasználhatóságának sokszínűségét.

2018-ban negyedik alkalommal hirdet az EQUITONE országos, nyílt pályázatot az építészek és építészhallgatók számára. A két, összesen 1 100 000 Ft összdíjazású pályázat eredményi 2019. első negyedévében kerülnek nyilvánosságra.
A Kiíró célja, hogy a tervezett és/vagy megvalósult épületeken, hallgatók esetében pedig bármilyen iskolai munkán, szemléltesse az EQUITONE anyagok változatos felhasználási lehetőségeit, megvalósítási módjait, vonzó és kreatív, építészeti minőségében figyelemre érdemes példáit, illetve azok tervezőit díjazza. Mindezzel támogassa a példaértékű referenciák és alkotóik széles körben való megismerését.
A kiírás évek óta lehetőséget biztosít nemcsak a már megvalósult épületek, de a még rajzasztalon lévő tervek megmérettetésére is. A hallgatók esetén a kiíró elvárása, hogy a pályázó megismerje az anyag alkalmazástechnikáját és annak megfelelően alkalmazza azt bármely iskolai munkáján, vagy kifejezetten a pályázat számára készült tervén.
A pályázati díjazás építészek esetén összesen 800 000 Ft, míg építészhallgatók esetén 300 000 Ft, amelynek felosztásáról a zsűri szabadon dönt.

BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
Kertész András Tibor
, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész
Patartics Zorán, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész
Tima Zoltán, Prima Primissima, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész
Várszegi Dániel, okl. építészmérnök, EQUITONE

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐK
A pályázat benyújtási határideje: 2018. október 31.
Bírálat: 2018. december 1-jéig
Díjátadó ünnepség: 2019. első negyedéves, ahová nem csupán a nyertesek, de a zsűri által legjobbnak ítélt, un. döntőbe jutott művek alkotói is meghívást kapnak.

További információ a pályázat benyújtásával kapcsolatosan a pályázat lebonyolítójától kérhető:
Build-Communication Kft
T: (23) 611-028, (23) 611-029, iroda@buildmarketing.hu

További információ az EQUITONE termékekkel és műszaki megoldásokkal kapcsolatosan:
Várszegi Dániel, okl. építészmérnök, EQUITONE
E-mail: daniel.varszegi@etexgroup.com, (30) 849 3874
www.equitone.hu


Létrehozás időpontja: 2018-10-10 22:24:41
Utolsó módosítás időpontja: 2018-10-10 22:27:38
Cimkék: EQUITONE; Beküldő: Nagy Ibolya
Megtekintések száma: 11236
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44929