KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Fiatal Építész Irodák Csereprogramja

Pályázati felhívás

Budapest, 2019. április 24. – A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal, 30 év alatti építészeknek szakmai tanulmányúton való részvételre, melynek célja, hogy magyarországi és nemzetközi bemutatkozási, valamint szakmai kapcsolatépítési lehetőséget teremtsen a jelentkezők számára, ezzel lehetővé téve az új ötletek, jó gyakorlatok megosztását.

A program célja a szakmai kapcsolatépítés, tapasztalatcsere, valamint a fenntartható partnerségek és hálózatok kiépítésének támogatása. Ezt a célt a program felépítése is követi, amelyben a hazai és a szomszédos országok építészetének megismerésébe és megismertetésébe aktívan bevonja a szakma fiatal képviselőit.

A pályázatban arra kérjük a résztvevőket, hogy jelöljenek meg egy számukra inspirációt jelentő feltörekvő szomszédos-országbeli praxist. A KÉK a magyar pályázókkal közösen egy szakmai tanulmányútra hívja meg a kiválasztott nemzetközi irodákat. A pályázatban részletes indoklást, témafelvetéseket és a meghívandó vendégeknek szóló útiterv koncepciókat várunk. Ezt követően a kiválasztott csapatok és a kurátorok közös munkájával alakul ki a végleges hazai és a külföldön megvalósítandó útiterv és programterv.

A zsűri által kiválasztott irodák olyan tanulmányúton vehetnek részt, ahol épületeket, műtermeket, alkotókat, intézményeket látogatnak meg egy-egy tematikusan felépített utazáson, ahol a látogatásokat interjúk, vizuális anyagok és alkotói reflexiók dokumentálnak majd. A csapatok nyilvános bemutatkozási lehetőséget kapnak a Kortárs Építészeti Központban.

A pályázat részletei és a jelentkezési űrlap az alábbi linken érhető el: http://yanp.kek.org.hu/

Fiatal Építész Irodák Csereprogramja

Jelentkezési határidő: 2019. április 30.
Jelentkezési űrlap: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScc1Q7nJgXco0pO6Srd1GVSyCvcWe83Pi3O74ehxmBGZUROpA/viewform
Honlap: http://yanp.kek.org.hu/


Létrehozás időpontja: 2019-04-25 10:55:54
Utolsó módosítás időpontja: 2019-04-25 10:56:52
Cimkék: építész, csereprogram, fiatal, 2019, kék; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 9081
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45257