KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

FORBÁT ALFRÉD ÉPÍTÉSZETI DÍJ ÉPÍTÉSZETÉRT ELISMERŐ OKLEVÉL 2019

ZÁRÓJELENTÉS

A „FORBÁT ALFRÉD ÉPÍTÉSZETI DÍJ” ÉS „ÉPÍTÉSZETÉRT ELISMERŐ OKLEVÉL” 2019 ÉVI PÁLYÁZATÁNAK BÍRÁLATÁRÓL

A Dél-dunántúli Építész Kamara 2019 évben Díjat alapított, melynek pályázatát 2019. július 15–én hirdette meg. A szeptember 15-i határidőig a pályázatra 16 érvényes pályázatot nyújtottak be. A meghirdetésben megjelölt Bírálóbizottság 2019. október 8-án ülésezett, a hirdetményben megjelölt összetétellel.

A Bírálóbizottságban:

  • Molnár Csaba elnök, a Dél-dunántúli Építész Kamara,
  • Horváth András alelnök, a Dél-dunántúli Építész Kamara,
  • dr. Hajnóczi Péter elnök, a Magyar Építész Kamara Elnöksége,
  • Pelényi Margit, a Magyar Építőművészek Szövetsége,
  • dr. Csaba Ders alelnök, a Magyar Urbanisztikai Társaság,

delegáltjaként vett részt.

A titkári feladatot Sándor Judit látta el.

A BB megállapította, hogy a 16 kiemelkedően színvonalas pályázat méltó és rangos módon mutatja be az elért eredményeket, ugyan akkor láthatóan még nem mozgatta meg a lehetséges pályázók teljes körét. A pályázat népszerűsítése a jövőben fontos feladat lesz, melyhez hozzájárul majd a most elbírált anyag megfelelő bemutatása is.

A benyújtott anyaggal kapcsolatban a BB általános véleményként megállapította, hogy pályázó Tagjaink a kortárs építészet élvonalában dolgoznak, és munkáik túlmutatnak a helyi, regionális szerepen. Méltó helyet foglalnak el az Ország legjobb építészeti teljesítményei között, amit az egyéb szakmai elismerések és díjak is igazolnak. A pályázatok között a középületek mellett – ha nem is nagy számban – reprezentálva voltak lakóépületek, és műemléki helyreállítások is. A léptéktől és műfajtól függetlenül a megvalósult művek olyan építészeti és műszaki színvonalat képviseltek, mely a BB-t – jó értelemben – nehéz helyzetbe hozta. Az értékek összevetésével, méltó szakmai vita során alakult ki a döntés, melynél kimondható, hogy a különbségek csak pozitívumok mentén voltak megfogalmazhatóak.

A BB a pályázatot eredményesnek ítélte meg, és alkalmasnak tartotta a beérkezett anyagot, hogy a lehetséges 5 db díj és 5 db elismerő oklevél teljes körben kiosztásra kerüljön. A BB egyhangú szavazattal az alábbi döntést hozta:

2019 évben FORBÁT ALFRÉD ÉPÍTÉSZETI DÍJAT kapnak:

  • Csatai László, a Pécsi Horvát Színház tervezéséért

A tervező a történet belváros Anna utca és Mór utca közötti átmenő telkének bonyolult beépítési viszonyai közepette mintaszerűen oldotta meg a színházi funkciót - ezen belül a szabadtéri színpad kialakítását is - mely úgy él együtt a környező lakóépületekkel, hogy közben a kultúra rangját is megmutatja a jó ízléssel megválasztott építészeti eszközökkel.

  • Hodossy László, Földesi Zoltán, Gulyás Róbert, Schrammel Zoltán, Máté János, a Pécs, Regionális Vérellátó Központ tervezéséért

A Klinikai központ északi lezárásaként elhelyezett önálló intézmény nem egyszerűen egy jól funkcionáló, a donorok és a szakszemélyzet számára méltó helyet biztosító épület, de egy olyan ikonikus építészeti alkotás is, mely békességet teremt a hegyoldali kertes beépítés és a sűrű intézmény együttes között.

  • Karlovecz Zoltán, a Pécs, Tégla és eozin lakóház tervezéséért

A Felsőmalom utcában egy foghíj telek egy-homlokzatos építészeti problémájára adott válasz túlmutat a lakóház építészeten, és újra értelmezi a történeti beépítésben szokásos, vagy elvárt építészeti magatartást: határozott, önálló, erős építészeti deklaráció, mely saját értékének maximumra fokozásával válik a környezetének új viszonyítási pontjává.

  • Dr. Lőke Ferenc, Koller József, a Pilisvörösvár, Dévényi Antal kilátó tervezéséért

Egy gyönyörűen megtervezett, jól funkcionáló, szellemes és gondolatgazdag „tárgy” a Nagy-Kopasz-hegy tetején, mely meglepően újszerű, ugyanakkor, mint ha mindig is itt állt volna.

  • Sztranyák Gergely, a Pécs, Lakóház a Mecsekben tervezéséért

A bírálók tökéletesen egyetértenek a Tervező szándékával: a „ház kísérlet a klasszikus modern kinyilatkoztató, avantgárd viselkedésével szembeállított reform építészetre, mely a korai századfordulóra jellemző eltökélt programokkal szemben – az utóbbi 100 év szűrőjén keresztül – igazoltan működő elvekkel operál.”

A Díjakhoz oklevél, emléktárgy és pénzjutalom jár.

2019 évben ÉPÍTÉSZETÉRT ELISMERŐ OKLEVELET kapnak:

  • Rabb Péter, Rabb Dániel, a Bátaszék, Plébániatemplom, toronysisak tervezéséért

Bár ebben az esetben nem önálló építészeti műről van szó, de kiemelkedően példaértékű az a magas színvonalú művészet- és építészettörténeti tudás, műszaki ismeret, és szakmai elkötelezettség, mellyel a Tervezők a templom jelképének számító toronysisakot - és mellette még műemlékek sorát – megújították.

  • Koch Péter, a Pécs, Állatkert és Akvárium-terrárium tervezéséért

Az Állatkert Mecseken maradását biztosító átfogó rekonstrukciós terv hosszú távra biztosítja az intézmény működését, az intézmény „arcát” adó bejárati épület pedig úgy látványos külső megjelenésében, mint jól működő belső tereiben méltó fogadást biztosít a látogatóknak.

  • Kondor Tamás DLA, az Orfű, Malommúzeum fogadóépülete tervezéséért

A Malommúzeum szépen megőrzött és rekonstruált épületeit szolgáló fogadóépület határozott, kortárs építészeti eszközökkel, finoman kidolgozott részletformákkal teremt harmóniát a hagyományos építészet és a természet között.

  • Sebestyén Péter, a Zánka, Zen Garden Resort tervezéséért

Jó kedvű, praktikus, ugyanakkor komplex szemléletű, a kerttel – és tágabb értelemben a Balatonnal – együtt élő üdülőtelep, mely csábít a pihenésre, és így önmaga reklámja.

  • Albert János Attila, Mersits Ildikó, Szabó Éva DLA, a Szászvár, Vár műemlék együttes tervezéséért

A múltat megidézve megteremtő, komoly szakmai alapokon nyugvó műemléki rekonstrukció, mely a tervezők kitartó és szakmailag felkészült munkája nyomán a közösség és a közönség számára is megőrzi és továbbadja a történelmünk egy majdnem elpusztult darabkáját.

Az elismeréshez oklevél és emléktárgy jár.

Az építészeti tervezés elismerése mellett dicsérettel kell illetni az építészeti mű létrehozásában és a munkák tökéletes kivitelezésében fontos szerepet játszó szakági tervezők és kivitelezők kiváló munkáját.

Pécs, 2019. október 8.

A Bírálóbizottság

A díjátadó képei megtekinthetők és letölthetők az alábbi oldalról: https://1drv.ms/u/s!AswX8mtni6LvhBRMfqnjeuwIMmlP?e=fNt5Eb

forrás: https://ddek.hu/hir/atadasra_kerultek_del_dunantuli_epitesz_kamara_dijai


Létrehozás időpontja: 2019-10-22 17:28:30
Utolsó módosítás időpontja: 2019-10-22 17:31:10
Cimkék: forbát, alfréd, oklevél, 2019; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 7508
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45545