KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Köztérmegújítási nívódíj díjazottjai

2019. november 6-án, a 25. Országos Urbanisztikai Konferencián kiosztásra kerültek a Köztérmegújítási Nívódíjak. A 2019 évi nyertes Ferencváros Önkormányzata lett a Nehru part megújításáért, Hévíz, Újpest és Budafok-Tétény Önkormányzatai pedig dicséretben részesültek.

A Köztérmegújítási Nívódíjat a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsának Magyar Nemzeti Bizottsága) alapította 2009-ben, és 2010 óta évente kerül kiadásra három kategóriában. A Bíráló Bizottságban részt vesznek a MUT, az ICOMOS és a Magyar Tájépítészek Szövetségének képviselői. A Zsűri tagjai voltak idén: a MUT részéről Körmendy Imre, örökös tiszteletbeli elnök, dr. Salamin Géza elnök, Zábránszkyné Pap Klára, Szerdahelyi-Németh Klára; az Icomos részéről Nagy Gergely elnök, Szikra Éva, Kovács Erzsébet, Klaniczay Péter; a Magyar Tájépítész Szövetséget Fekete Albert képviselte, valamint BME Urbanisztika Tanszék részéről Szabó Árpád, tanszékvezető egyetemi docens vett részt a zsűrizés folyamatában. Idén 11 pályázat érkezett be összesen 7 pályázótól, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga, mert sok kiváló projekt érkezett be.

A zsűri 2019. október 11-én hozta meg döntését a pályázatokról és a díj megítélése mellett három projekt esetében elismerő dicséretről döntött.

Az OUK’19 dr. Salamin Géza és Nagy Gergely adták át a díjakat.

A 2019 évi Köztérmegújítási Nívódíjat a központi vagy alközponti jelentőségű közterek, közparkok, sétálóutcák kategóriában „Budapest Főváros, IX. kerület, Ferencváros Önkormányzata kapja a NEHRU part felújítása” című pályázatáért

A zsűri indoklása szerint Ferencváros Önkormányzata  „A széles körű társadalmi egyeztetés eredményeképp létrejövő parkszerkezeti átalakításért” ítélte meg a díjat

A 2016-ban megvalósult átfogó felújítás sikere részben a terület elhelyezkedésének és adottságainak köszönhető, hiszen a Nehru part teljes hosszában közvetlen Duna kapcsolattal, előnyös települési beágyazódással rendelkezik. Fontos zöldfelületi elem mind kerületi, mind fővárosi léptékben.

A projekt gondos előkészítése, a tervezést megelőző átfogó települési vizsgálatok, a széles körű társadalmi egyeztetés és az eredményorientált és jól megfogalmazott célkitűzés egyértelműen hozzájárult a felújítás sikeréhez. A funkcionális, ökológiai és esztétikai alapokon nyugvó parkszerkezeti átalakítás és rehabilitáció nem csak a környéken lakók számára, hanem budapesti viszonylatban is kortárs és jövőbe mutató zöldfelületi és urbanisztikai megoldásokat eredményezett.

A díjat átvették a tervező és a kivitelező cégek, valamint az önkormányzat képviselői:

  • E-Builder Kft. képviseletében                                 Esze György
  • ZÖFE Kft. képviseletében                                       Szecsődi György
  • FŐKERT Mérnökiroda Kft. képviseletében                  Szalkai Adrienn
  • S-TÉR Kft. képviseletében                                     Sándor Tamás
  • VALYO - Város és Folyó Egyesület képviseletében      Tömör Miklós, Kornai-Varga Dávid
  • BLOKK Építész Műhely Kft. képviseletében                Nagy Nándor, Börzsei Tamás, Szabó Bulcsú
  • D1618 Műhely Kft. képviseletében                          Kukucska Gergő
  • Valamint az Önkormányzat képviseletében               Baranyi Krisztina polgármester

 

A zsűri a díj adományozása mellett három dicséret adományozása mellett is döntött.

 

Dicséretben részesül Budapest Főváros XXII. Kerület Budafok-Tétény Önkormányzata:

A MUT – ICOMOS „központi jelentőségű közterek” kategóriában dicséretben részesíti Budafok-Tétény Önkormányzatát a Szent István tér komplex megújításáért

A köztérmegújítás folyamatában kiemelendő, a fejlesztési program összeállítását megelőző társadalmi részvételért és minőségi közösségi tér létrehozásáért.  

Budapest XXII. kerületében, Budafok-belvárosban a Szent István tér komplex megújítása a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ városrehabilitációs programjának keretében valósult meg. A köztérmegújítás folyamatában kiemelendő a fejlesztési program összeállítását megelőző társadalmi részvétel, a fővárosi és kerületi önkormányzatok együttműködése.

A tér megújított funkciói, a pihenőpark, a Szent István tematikával létesített mese játszótér, a kinti tanórák tartására alkalmas köztér jól kapcsolódnak a térre nyíló általános iskola térhasználatához. Mindemellett, a továbbiakban a zsűri támogatja a térkapcsolatok Savoyai Jenő tér, illetve Piactér irányában való fejlesztését.

A Szent István tér megújításával Budafok-belváros szabadtér rendszere és a helyi lakosság új, minőségi közösségi térrel gazdagodott, ezért a MUT-ICOMOS központi vagy alközponti jelentőségű közterek, közparkok, sétálóutcák tematikához kapcsolódóan dicséretben részesíti.

 

A díjat dr. Neszmélyi Lászlóné főmérnök asszony  vette át.

 

Dicséretben részesül Hévíz Önkormányzata

A MUT – ICOMOS „lakókörnyezet közterei” kategóriában dicséretben részesíti Hévíz Város Önkormányzatát a Széchenyi utca megújításáért.

A Város infrastrukturális főgerincének mélyreható rekonstrukciójának megvalósításáért, és tervezés során következetesen végigvitt a példaértékű és széleskörű együttműködésért.

 

Dicséretben részesül Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzata:

A MUT – ICOMOS „lakókörnyezet közterei” kategóriában dicséretben részesíti Újpest Önkormányzatát a tudatos, zöldfelületi rendszerben való gondolkodásért.

A lakótelepek élhetőbbé tételéért, a lakókörnyezetek, és a zöldfelületek felújításárért. A zsűri kiemelte, hogy az általános, elsődleges hasznosítások mellett, különlegességek is szerepelnek, mint pl. a Rózsavirág téren ún., ’Madár-kertet ’ alakítottak ki, az Ugró Gyula – Erdősor út megújított parkjában pedig ’Retró - játszóteret’ hoztak létre, és a Semsey parkban futópályát építettek.

Forrás: http://www.mut.hu


Létrehozás időpontja: 2019-11-21 12:13:34
Utolsó módosítás időpontja: 2019-11-21 12:16:07
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 8092
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45617