KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

130 éve nyitott meg az Operaház - bicentenáriumi emléktábla avatások

szeptember  27. 10 óra
130 éve megnyitott Operaház Ünnep
bicentenáriumi emléktábla avatások

A magyar kultúra egyik fellegvára, a háromszáz éves múltra visszatekintő magyar operajátszás első számú intézménye, az Operaház helyén igen csak  kétes hírű csárda állt az 1800-as évek közepén.Andrássy Gyula miniszterelnök –mint a Közmunkák Tanácsának örökös elnöke is - javasolta  egy új sugárút építését, ami összeköthetné a Belvárost a Városligettel. Az utat 1876. augusztus 20-án adták át ünnepélyes keretek között. Az akkor faburkolatú Sugár útat 1885-ben nevezték el gróf Andrássy Gyuláról.

Az 1870-es években a Nemzeti Színház, amely váltakozva adott otthont drámai és operaelőadásoknak, egyre kevésbé tudott megfelelni az igényeknek. Az Operaház építésének gondolatát 1872-ben Orczy Bódog, a Nemzeti Színház akkori igazgatója vetette fel először.
Az új operaház tervezésére 1873-ban nemzetközi pályázatot hirdettek. A részvételre Linczbauer Istvánt, Szkalnitzky Antalt, Steindl Imrét, Ybl Miklóst és két külföldi építészt kértek fel. A titkos szavazáson nyolc szavazatból 7 szavazattal Ybl nyerte el a megbízást…
Ybl neoreneszánsz palotája, a Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitásán, 1884. szeptember 27-én, Ferenc József császár is részt vett, először és utoljára, soha többet nem lépett be az Operaházba.  A díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc vezényletével. A korabeli újságok, a „A dal és zene díszes csarnoka”- ként írtak róla. A korabeli nagyközönség érdeklődését jellemzi, hogy a nyitóünnepség kis híján botrányba fulladt, mivel a kíváncsi tömeg betört az előcsarnokba és a posztoló rendőröknek kellett kituszkolni őket…

emléktábla avatás a műemléken
Ókovács Szilveszter Magyar állami Operaház főigazgatója
Ybl Egyesület elnöke

a táblát ellenőrzi Gr. Andrássy Gyula(1823-1890) miniszterelnök, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának örökös tiszteletbeli elnöke és báró Podmaniczky Frigyes (1824-1907) Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke az alkotó Ybl jelenlétében…

közreműködik
Herczeg Hoppart Tamás színész-rendező és művészbarátai
Szász Zsolt karnagy zenetanár és művészbarátai

emléktábla avatás a ceremónia után
a Hajós utcai Ybl bárházakon is

találkozás Operaház bal oldali szfinx
részvétel ingyenes
szervező Ybl Egyesület
az épületek megtekinthetők http://www.ybl2014.hu/meglevo-epuletei/


Létrehozás időpontja: 2014-09-23 09:53:08
Utolsó módosítás időpontja: 2014-09-23 10:04:41

Megtekintések száma: 10601
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42268