KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Zsolnay Kulturális Negyed

A pályázat tárgya

2010-ben Pécs lesz Európa Kulturális Fővárosa. Sikeres pályázatának egyik megfogalmazott célja a kulturális várostervezés és városfejlesztés egy olyan új kultúrpolitika alapján, amely a kultúrát és a művészeteket nem egyszerűen önálló értéknek, hanem a városias életformák alapelemeinek tekinti, velük segítve elő a város megújhodását és részben gazdasági fejlődését is. Ezen program egyik kulcsprojektje a 
jelenlegi Zsolnay Gyár megújítása. A Zsolnay név, mint Pécs városának úgymond védjegye új pozícióba kell, hogy kerüljön. Ennek megfelelően a jelenlegi gyár- és épület együttest meg kell újítani. A Zsolnay Kulturális Negyed olyan hely, ahol a Zsolnay család az építészet és a kultúra között a művészet és a kultúrtörténet segítségével elgondolkodtató és költői kapcsolatokat hozott létre egykor és hozhat létre ma az alkotók, az új tartalom, a képi nyelv, hagyományaink, tradícióink architektúrája között. 


Zsolnay Kulturális Negyed


A Kiíró tervpályázatot hirdet az ”Európa Kulturális Fővárosa-Pécs2010” program jegyében. Kiíró Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 7621-Pécs, Széchenyi tér 1.  

Lebonyolító

Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. 7621-Pécs, Mária u. 9. Dr. Ferenc-Varga Boglárka, Fejlesztési projektmenedzser Tel.: +36/30/659-02-08 E-mail: fvb@pecs2010.hu  

A tervezési terület: 40167, 40504, 13501 1/3, 40504/5(telekalakítás folyamatban) 40484, 40485, 40511, 20255 1/2, 13503 2/3, 40504/6 (telekalakítás folyamatban)  helyrajzi számú ingatlanok. A tervpályázat tárgyával kapcsolatos részletes információkat a dokumentáció tartalmazza.  

Cél

A tervezési feladat megvalósítására legjobban alkalmas tervjavaslat (pályamű) kiválasztása, melynek szerzőjével Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata – közbeszerzési eljárás lefolytatását követően - tervezési szerződést kíván kötni a tervezési terület engedélyezési tervének, valamint kiviteli szintű tenderterv elkészítésére.  

Fontosabb határidők

Tervpályázati dokumentáció árusításának kezdete: 2008. január 03.
Helyszíni szemle időpontja: 2008. január 25. 11óra; találkozó: Pécs, Zsolnay gyár (7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.), északi bejárat.
Pályaművek postára adási határideje: 2008. április 10. 24 óra.  

Tervpályázati dokumentáció beszerzésének feltételei  

A tervpályázati dokumentációt  bruttó 60 000 Ft összegért, munkaidőben  (H-P: 800-1200) a Kiíró nevében eljáró Pécs2010 Menedzsment Központ Kht.(Pécs, Mária u. 9.) árusítja. A dokumentáció kifizetése az ugyanezen címen beszerezhető postai készpénzátutalási csekken való befizetéssel, postai, banki átutalással vagy banki postai befizetéssel történjen. A dokumentáció átvételekor be kell mutatni a befizetést igazoló bizonylatot, feladóvevényt, melyen szerepeljen a közlemény rovatban:
„Pécs – Zsolnay tervpályázat”.

Számlaszám: 14100017-39320749-01000002. (IBAN kód:HU46 1410 0017 3932 0749 0100 0002; SWIFT kód: MAVOHUHB)      

A dokumentációt igény esetén Kiíró postai úton is megküldi a Pályázónak. A dokumentáció ellenértékének befizetését ebben az esetben is igazolni kell.
 


Letölthetõ dokumentum:

Kiírás (PDF) 27MB!

Kérdések és válaszok (PDF)

 


Létrehozás időpontja: 2008-01-04 07:35:44
Utolsó módosítás időpontja: 2008-02-26 13:15:55
Cimkék: archív, tervpályázat, pályázat; Beküldő: archív weboldal
Megtekintések száma: 20167
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45677