KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

SZOMBATHELYI WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ ÚJ ÉPÜLETE

ÖSSZEFOGLALÓ TERVPÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A tervpályázat kiírója:    
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.

A tervpályázat lebonyolítója:
HORBER BERUHÁZÁSI TANÁCSADÓ ÉS TERVEZŐ MÉRNÖKIRODA
1114 Budapest, Bartók Béla u. 66.

A tervpályázat tárgya és célja:

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Weöres Sándor Színház új épületét a Március 15. téren, a jelenlegi Művelődési és Sportház melletti területen – a tömb jelenlegi beépítésének részleges elbontását követően – kívánja megvalósítani, oly módon, hogy a színházhoz, mint kulturális intézményhez olyan kiegészítő funkciók is társuljanak, melyek révén a színház a nap minél nagyobb részében nyitott, élő városi agóraként működjön.

A Kiíró célja a színháznak otthont adó épületnek és környezetének, valamint a tömbben meglévő Művelődési és Sportház, valamint a Rendelőintézet épülete esetleges hasznosításának egységes koncepció szerinti kialakítására vonatkozó ötletek minél szélesebb körben való beszerzése.

A tervpályázat a tervezési feladatok tervkoncepciójának szakmai megalapozására, a kiírói igények előzetes tisztázására és a városrendezési tervek módosítására, valamint a tervező kiválasztását célzó eljárás meghívandó résztvevőinek meghatározására szolgál.

Eredményes tervpályázat esetén a díjazott és megvásárolt pályaművek gondolatainak felhasználásával kerül sor a Színház tervezőjének kiválasztása érdekében tervbe vett meghívásos építészeti versenypályázat szakmai programjának összeállítására, a városrendezési tervek módosítására, valamint – a bírálóbizottság javaslata alapján – a tervpályázat meghívandó résztvevőinek meghatározására.

A tervpályázat jellege:

A tervpályázat általános, nyílt, egyfordulós és lebonyolítását tekintve titkos építészeti-, városrendezési és környezetalakítási tervezési ötletpályázat. A tervpályázat lebonyolítása a tervpályázati eljárások részletes szabályairól szóló 137/2004. (IV.29.) Korm. rendelet (Rendelet) és a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) 10. címének előírásai szerint, valamint a tervpályázati dokumentációban foglaltak alapján történik.


A tervpályázat lebonyolításának időtáblázata:

a)    Tervpályázat meghirdetése                   2008. július
b)    A tervpályázati dokumentáció értékesítésének kezdete:   
az Európai Unió Hivatalos lapjában való megjelenés napjától.
c)    Helyszíni szemlék időpontja:    2008. július 11., 11 óra
        2008. július 25., 11 óra
d)    Kérdések postára adásának határideje:    2008. augusztus 11-én  24 óra
e)    Pályaművek postára adásának
határideje:     2008. október 27-én 24 óra
f)    Tervpályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása:     2008. november 28-án 13 óra.                      

A tervpályázati dokumentáció beszerzésének módja:
   
A tervpályázati dokumentációt és mellékleteit személyesen, vagy postai úton lehet átvenni a következők szerint:
-    A tervpályázati kiírás Európai Unió Hivatalos Lapjában történő megjelenése napjától, munkanapokon 8-14 óra között személyesen vehető át a lebonyolítói feladatokat ellátó HORBER Beruházási Tanácsadó és Tervező Mérnökirodától (1114 Budapest, Bartók Béla út 66. II. emelet 3.) 50.000.- Ft + 20 % ÁFA = 60.000.- Ft összeg helyszínen történő befizetése ellenében. 
-    A tervpályázati kiírás közzétételének napjától kezdve a Pályázó levélben, vagy telefax útján kérelmezheti a dokumentáció postai megküldését a Lebonyolító 1514 Budapest, Pf. 414. levélcímén, vagy az 1/361-1786-os telefax számán. A levélhez/faxhoz csatolnia kell a tervpályázati dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló dokumentumot.
A pályázók ezen esetben a tervpályázati dokumentáció ellenértékét a HORBER Mérnökiroda ERSTE Bank Zrt.-nél vezetett 11644006-04445000-44000007 sz. számlájára történő átutalással egyenlíthetik ki. Az átutalás közlemény rovatában az alábbi közleményt kérik feltüntetni: ”Szombathelyi Weöres Sándor Színház - tervpályázati dokumentáció”.

Helyszíni szemle:

A Kiíró két alkalommal helyszíni szemlét tart, amely nem minősül konzultációnak. A helyszíni szemlével kapcsolatos kérdéseiket a Pályázók írásban, a kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó szabályok szerint tehetik meg.

Helyszíni szemle helye és időpontja:
•    Találkozás:    Március 15. tér, a Művelődési és Sportház előtt
•    ideje:        2008. július 11-én  11.00 óra., és
•    ideje:        2008. július 25-én  11.00 óra.

A helyszíni szemlén a Kiíró képviselője, a helyszínnel kapcsolatos tájékoztatást tart, majd az érdeklődők a helyszínt megtekinthetik.


Kérdések felvetése:

Azok a személyek és szervezetek, akik a tervpályázat dokumentációját beszerezték, a dokumentációval kapcsolatos kérdéseiket – kizárólag írásban, postai úton és névaláírás nélkül – legkésőbb 2008. augusztus 11-én óráig adhatják fel a lebonyolító címére: HORBER Mérnökiroda, 1519 Budapest, Pf. 414.

A fenti időpontig postára adott és 2008. augusztus 15-ig beérkezett kérdésekre vonatkozó válaszokat a Kiíró legkésőbb 2008. augusztus 28-ig postára adja a bevételi pénztárbizonylaton szereplő címre mindazoknak, akik a tervpályázati dokumentációt megvásárolták. A kérdésekre adott válaszok postára adása időpontjáig a Kiíró – a bírálati szempontok és az alkalmassági feltételek kivételével – a tervpályázati dokumentáció részletes programjának tartalmát módosíthatja, illetve a tervpályázat lebonyolításától visszaléphet. A kérdésekre adott válaszok a kiírás részét képezik.

A tervpályázati dokumentációt ezen időpont után megvásárolók a kiírással kapcsolatos kérdéseket és a Kiíró válaszait a kiírás megvásárlásával egyidejűleg kézhez kapják.

A pályaművek benyújtási határideje, módja:

A pályaműveket lezárt csomagban, kizárólag a Magyar Postán, vagy az EMS szolgálatnál feladva lehet beküldeni, a kiírás mellékleteként kiadott címzéslap felhasználásával. Az egyéb gyorspostai szolgálatnál, futárpostán és egyéb kézbesítési módon feladott pályaműveket a Bíráló Bizottság kizárja.

A beküldés (postára adás) határideje 2008. október 27-én  24 óra.

A benyújtás időpontjának a csomagon lévő postai bélyegző keltét kell tekinteni. A csomagra címzésül a kiíráshoz fűzött címzéslapot kell felhasználni.

A pályaművek elbírálásának szakmai szempontjai:

A bírálóbizottság a tervpályázati dokumentáció részletes programjában megfogalmazott egyedi és általános szempontok alapján értékeli az egyes pályaműveket.
A bírálóbizottság döntő módon veszi figyelembe, hogy a benyújtott pályaművek mennyiben segítik a Kiírót a tervpályázati felhívásban és dokumentációban rögzített céljainak elérésében, ezért a pályaművekben javasolt megoldásokat komplexen, az alábbi részletes elvárások teljesítése szerint fogja értékelni:

Építészeti szempontrendszer
a)    Építészeti minőség
b)    Városszerkezetbe, környezetbe illesztés minősége
c)    A funkcionális kialakítás, funkcionális igények kielégítésének minősége
d)    Az épület kulturális tartalma, kulturális üzenetének ereje

Megvalósíthatósági szempontrendszer
a)    Gazdaságos megvalósíthatóság
b)    Fenntarthatóság: kialakítása olyan módon történjen, hogy energiatakarékosan üzemeltethető épületegyüttes jöjjön létre.
c)    Ütemezhető időbeli megvalósíthatóság

Az értékelési szempontrendszer a pályaművek elbírálása során értéksorrendet is jelent.

A Bíráló Bizottság összetétele:

Elnök:    Dr. Ipkovich György    Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere
Társelnök:    Dr. Fiala István    építészmérnök
Titkár:    Németh István     építészmérnök, Vas Megye főépítésze
Tagok:    Jordán Tamás      a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója
    Kirschner Péter    kulturális főtanácsadó, MEH delegáltja
    Sugár Péter DLA     építészmérnök, Magyar Építész Kamara
    Vincze Csaba     építészmérnök, Vas Megyei  Építész Kamara
    Szegő György DLA    építészmérnök, Magyar Építőművészek Szövetsége
    Lakézi Gábor     építészmérnök, osztályvezető, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály
    Kutnyánszky László    építészmérnök, városi főépítész, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály
    Litkei Tamás    építészmérnök, Szombathely Megyei Jogú Város Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága külsős tagja
Póttag:    Agg Ferenc    építészmérnök, Magyar Építész Kamara
Jogi szakértő:     Dr. Németh Adrienn, jogtanácsos, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Közbeszerzési tanácsadó:    Horváth Zsolt
A szakértői csoport vezetője:
    Szabó-Jilek Iván     színháztechnikai szakértő
Szakértők:    Karácsony Tamás DLA    építészmérnök
    Barkovics Ágota    Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály, Beruházási Iroda
      Szabóné Marton Erzsébet    építészmérnök, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály, Beruházási Iroda
    Tóthné Temesi Kinga     közlekedési szakértő
    Karácsony Imre    építőmérnök szakértő
    Dr. Idrányi Zsolt    épületgépész szakértő

A pályaművek díjazása:  

A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 30 millió forint áll rendelkezésre. A keretösszegen belül a legmagasabb díj bruttó 10 millió forintnál nagyobb, illetőleg a megvételek összege bruttó 500 ezer forintnál kisebb nem lehet.
       

 


Létrehozás időpontja: 2008-07-07 18:00:17
Utolsó módosítás időpontja: 2008-07-11 13:15:30
Cimkék: archív, tervpályázat, pályázat; Beküldő: archív weboldal
Megtekintések száma: 19373
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45695