KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

A 13. Média Építészeti Díj finalistái

„Érthetővé szeretnénk tenni a nagyközönség számára, hogy mi vezérli a minőségi építészetet”

5 megvalósult épület és 5 terv verseng a 13. Média Építészeti Díjáért

13. alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díját az epiteszforum.hu, Magyarország vezető online szakmai napilapja. Ma reggel a nemzetközi előzsűri képviseletében Golda János Ybl-, Pro Architectura és Prima-díjas építész jelentette be az idei díj finalistáit. Mostantól nyilvános, hogy mely öt épületet, illetve öt tervet találta arra érdemesnek az ismert nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium, hogy a Média Építészeti Díjának nyilvános gálaeseményén bemutatkozzanak. A döntőbe került alkotók idén is a vezető magyar sajtóorgánumok újságíróiból álló zsűri és az átadón megjelenő közönség előtt fognak prezentálni. A megvalósult épületek közül családi ház, a Palatinus fürdő műemléki rekonstrukciója, a nagykanizsai piarista általános iskola és gimnázium óvodaépülettel való bővítése, kirándulóknak épült menedékház és egy egyetemisták által tervezett galériatér egyaránt a finalisták közé juott. A terv kategória döntősei balaton-felvidéki kilátópontot, egy egykori dézsmaház manufaktúraként való korszerűsítését, erdei szerzetesházat, egy finnországi skanzen új épületeit és egy kecskeméti lakótelepi könyvtár átépítését, funkcióbővítését megálmodó koncepciók. Az előzsűri a benevezett 71 épületet és 82 tervet áttekintve nemcsak a finalistákat választotta ki, de az idei magyar építészeti felhozatalról is véleményt fogalmazott meg. Az 1945 utáni épületek újrahasznosításáról elismerően nyilatkoztak, a fiatal magyar építészeket reménykeltőnek látják.

„A Média Építészeti Díját azért hoztuk létre, mert az építészetnek csak szakmai eseményei voltak. Szerettünk volna találni egy olyan formátumot, ami érthetővé teszi a nagyközönség számára, hogy milyen gondolatok vezérlik a minőségi építészetet, szerettük volna megmutatni a lelkét ennek a vizuális kultúrának.”- fogalmazott Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu alapító-főszerkesztője.

A nemzetközi előzsűri hetvenegy megvalósult épület közül választotta ki a legjobb ötöt. A zsűrizés során az eredeti, innovatív megoldásokat, a magas színvonalú kivitelezést, illetve a relevanciát kereste. Örömmel látták, hogyan alakulnak át és találnak új funkciót Magyarországon a 20. század második felében emelt épületek (legyen szó 1970-es évekbeli bevásárlóközpontról vagy vidéki pajtáról), és hogyan válnak újrahasznosításukkal a pazarlás alternatívájává,  amivel egy új épület építése járna. „Az építészek és megrendelőik anélkül találnak inspiráló, kortárs megoldásokat, hogy sértenék az épületek eredeti karakterét” – jegyzi meg elismerően az előzsűri elnöke, Indira van't Klooster. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy idén a magánberuházások túlsúlyát tapasztalják (lakóparkok és családi házak, irodaépületek, szállodák), amelyeket fontos jó minőségű középületekkel ellensúlyozni. A nagyszámú műemléki rekonstrukciós programmal (kastélyok, vasútállomások és kúriák felújítása) kapcsolatban az előzsűri egyöntetűen azt hangsúlyozza, hogy valós történelmi rétegek feltárására kell törekedni, figyelmet szentelve az adott településhez való kapcsolódásra.

A fiatal generációt kifejezetten reménykeltőnek látják. A nyolcvankét beérkezett terv közül ötöt választottak ki, ezekben találták meg az elvárt izgalmas ötleteket, a szakszerűséget és alaposságot, az új technológiák iránti nyitottságot és a társadalom jövőbeli igényei iránti érzékenységet. A renoválás, a régi és új rétegek kombinálása terén látott újszerű megoldások alapján arra jutottak, hogy „ha lehetőséget kap ez az építészgeneráció, hogy közreműködjön az örökségvédelmi projektekben, innovatív fordulatra számíthatunk a műemléki helyreállítások terén.” Külön kiemelték a beérkezett terveken tetten érhető elkötelezettséget a kulturális és társadalmi funkciók iránt.

Az előzsűri tagjai a nemzetközi építészeti téma kiemelkedő alkotói és kritikusai: Indira van’t Klooster, Elša Turkušić Jurić, Joakim Skajaa és Golda János.

A Média Építészeti Díjáért versengő finalista projektek:

ÉPÜLET kategória

Hegyvidék Galéria – építész tervezők: Kalászi Zoltán, Pintér Márton

http://epiteszforum.hu/eteri-feherseg-az-uj-hegyvidek-galeria

Menedékház láncolat Székelyföldön – építész vezető tervezők: blipsz, FKM Műterem; építész munkatársak: Pásztor István, Macalik Arnold, Benedek István, Szénási Zsolt

http://epiteszforum.hu/menedekhaz-lancolat-szekelyfoldon

Nagykanizsai piarista óvoda – építész vezető tervezők: Falvai Balázs DLA, Nagy Márton DLA, Tatár Balázs, Török Dávid DLA (dmb műterem kft)

http://epiteszforum.hu/250-eves-folyamat-a-nagykanizsai-piarista-ovoda

Népi építészet 2.0 – építész vezető tervező: Őrfi József

http://epiteszforum.hu/nepi-epiteszet-20

Palatinus rekonstrukció – építész vezető tervező: Nagy Csaba, Pólus Károly

http://epiteszforum.hu/megelevenedo-tortenetiseg-a-megujult-palatinus

TERV kategória

Balaton-felvidéki kilátópont – építész tervezők: Bedő László, Kovács Christopher, Vági Péter

http://epiteszforum.hu/kapocs-a-multtal-kilatopont-a-balaton-felvideken

Cicvár szőlőmag feldolgozó manufaktúra – építész tervező: Vass István Balázs

http://epiteszforum.hu/cicvar-szolomag-feldolgozo-manufaktura

Erdei szerzetesház – építész tervező: Faragó Ágnes, Gerges Máté, Kazsoki Anikó

http://epiteszforum.hu/erdei-szerzeteshaz

Telep Téka – építész tervező: Bitay Mátyás

http://epiteszforum.hu/telep-teka-spiral-a-kubusban

Seurasaari Skanzen fogadóépülete – építész tervező: Takács Gyula

http://epiteszforum.hu/utazas-a-finn-nepi-epiteszet-erdejebe

Média Építészeti Díja gálaesemény

Helyszín: Európa Hajó (1013 Budapest, Budai alsó rkp.)

Időpont: 2017. november 18. 16:00

Jegyek itt rendelhetőek.

A Média Építészeti Díja Magyarország egyik legrangosabb, látványos prezentációkkal, filmekkel és fogadással színesített kulturális eseménye, amely közérthetően és szórakoztatóan mutatja be a kortárs magyar építészet csúcsteljesítményeit. A díjak egy részéről döntő médiazsűri újságírókból áll, a közönségdíjat az eseményen résztvevők helyben szavazzák meg, valamint az index.hu oldalán is lehet az index.hu különdíjára szavazni. A kiemelt támogatók 3 tematikus különdíjjal ismerik el a teljesítményeket: Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj, Europa Design Belsőépítészeti Különdíj, Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíj.

A Média Építészeti Díjának történetében először kiemelt szakmai partnere a Magyar Építőművészek Szövetsége, akikkel közös cél, hogy a minőségi építészetet hatékonyabban jutassák el a szélesebb közönséghez.

A médiazsűri tagjai: Bagi László (Forbes), Devich Márton (MTVA Bartók Rádió), Sümegi Noémi (Heti Válasz), Veiszer Alinda (HírTV), Mohácsi Szilvia (Karc FM), Földes András (index.hu), Rajcsányi Gellért (Mandiner), dr. Komáromi Balázs (Trend FM), Vágó Ágnes (Turizmus Trend / Vendég & Hotel), Szalai Anna (HVG)

Szakmai bírálók: Beleznay Éva (urbanista, építész), Dúll Andrea (környezetpszichológus), Somogyi Krisztina (vizuális környezet kutató, építészkritikus, egyetemi docens)

Az esemény támogatói: Aliplast, Austrotherm, Decor Floor, Dornbracht, Europa Design, Fischer, HB Reavis, Lafarge, Lechner Tudásközpont, Mapei, Market, MEVA, NKA

Médiapartnerek: A mi otthonunk, Építészklub, MÉSZ, ingatlan.com, KÉK, Magyar Építéstechnika, MÉK, Octogon, Országépítő

Galéria

Hegyvidek Galeria epitesz Pinter Marton Kalaszi Zoltan Gode Andras foto Mate Balazs

Hegyvidek Galeria epitesz Pinter Marton Kalaszi Zoltan Gode Andras foto Mate Balazs

 Menedekhaz lancolat Szekelyfoldon epitesz blipsz FKM Muterem foto Benedek Istvan

Piliscsaba csaladi haz epitesz Orfi Jozsef foto Bujnovszky Tamas

 Piarista ovoda Nagykanizsan epitesz dmb muterem foto dmb muterem

Palatinus epitesz Archikon foto Bujnovszky Tamas

Kilatopont preshaz atalakitas epitesz Bedo Laszlo Vagi Peter Kovacs Christopher

Cicvar szolomag feldolgozo manufaktura epitesz Vass Istvan Balazs

Erdei szerzeteshaz epitesz Farago Agnes Gerges Mate Kazsoki Aniko

Telep Teka epitesz Bitay Matyas

Takacs Gyula Seurasaari Skanzen fogadoe pulete Takacs Gyula

 

 


Létrehozás időpontja: 2017-10-12 19:03:56
Utolsó módosítás időpontja: 2017-10-12 19:15:46
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 88
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=44337

paykasa bozdurma http://www.paykasafox.com/ paykasa paykasa bozum astropay bozdurma paykasa kart bozdurma bitcoin bozdurma paykasa bozdurma paykasa paykasa bozdurma paykasa astropay bozdurma Justin Kart
ankara escort ankara escort ankara escort ataköy escort avcılar escort izmit escort beylikdüzü escort şişli escort pendik escort kurtköy escort ankara travesti beşiktaş escort
ankara travesti,atakĂśy escort,ankara escort,ankara escort,