KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Április 22-23-án: Budapest100: RAKPART - nyitott házak a Dunaparton

Április 22-23-án: Budapest100: RAKPART - nyitott házak a Dunaparton.

Kézbevehető a nyomtatott programfüzet, böngészhető minden ház és esemény a honlapon. Nyitóesemény: Pecha Kucha Night Budapest vol.54. Special Edition a RAKPARTról szerdán. Támogatásért cserébe történelmi hajózás szombaton a Dunán.
A Budapest100, a nyitott házak hétvégéje idén április 22-23-án zajlik, témája a rakpart. A Duna két partján ötvennégy megnyitó épület és huszonnyolc kísérőprogram, közöttük séták, lakástúrák, háztörténeti séták és kiállítások, koncertek, sőt közösségi kertszépítés is várja az érdeklődőket.

Az érintett Duna-parti lakóközösségek, intézmények az épületek korától függetlenül vesznek részt a programban, sőt az idei Budapest100 egyik érdekessége éppen az, hogy a 18. századtól napjainkig, a régi paloták mellett modern és kortárs épületek is helyet kapnak a látogatni valók között.
Az érdeklődők művészekkel, építészekkel, írókkal, költőkkel, zenészekkel, kutatókkal, egyházi emberekkel is találkozhatnak. Az események részletesen böngészhetők a
rendezvény honlapján, az önkéntesek és lakók által közösen szervezett programok mellett a házak oldalain elolvashatók a kutatók által gyűjtött történetek.
A Budapest100 hétvégéje idején minden szabadon és ingyen látogatható.

Programfüzet terjesztési pontok:
Blinken OSA Archívum (V. Arany János u. 32.)
FUGA Budapesti Építészeti Központ (V. Petőfi Sándor u. 5.)
KÉK (XI. Bartók Béla út 10-12.)
Tourinform (V. Sütő utca 2.)

A letölthető programfüzet ezen a linken érhető el.

Sajtókapcsolat:
Ránki Júlia, Rothman Gabriella: press.budapest100@kek.org.hu 

ELŐADÁS
Pecha Kucha Night Budapest vol.54. Special Edition - Budapest100: Rakpar

2017. április 19. 18:30-21:00 Corvinus Egyetem C épület, XI-es előadóterem

A Budapest100 nyitó eseménye április 19-én 19 h-kor kezdődik a Budapesti Corvinus Egyetem C épületének XI-es előadótermében.
Az est a Pecha Kucha Night Budapest vol.54. Special Edition lesz, amelynek előadói a Budapest100 idei helyszínére és témájára a Rakpartra fókuszálnak. A világörökségi terület Budapest szerves része, turisták és helyi lakosok tízezreit vonzza minden évben. Mit tudhatunk meg róla, amit eddig még nem? Mi történt vele eddig és mi lehet a jövője? Hogyan szerveződik a téma köré az önkéntesekkel és civilekkel dolgozó Budapest100? Ezekre a kérdésekre keresik a választ pörgős vetített képes prezentációikban építész, urbanista, történész és civil előadók.

Facebook esemény.

KORTÁRS ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT - KÉK
HUNGARIAN CONTEMPORARY ARCHITECTURE CENTRE
M: +36 30 522 5994
W: www.kek.org.hu
E: info@kek.org.hu


Létrehozás időpontja: 2017-04-18 08:28:25
Utolsó módosítás időpontja: 2017-04-18 08:35:41
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 227
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=44023