KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Április elején Szentendre elnyerte az Európai Örökség címet

Nagy büszkeséggel tölti el a várost, hogy az Európai Bizottság „Európai Örökség” címet adományozott Szentendrének, amely idén a kontinens kulturális és történelmi öröksége tíz jelentős helyszínének, városának, vagy elemének ítélte oda ezt az elismerést. Az „Európai Örökség” cím program célja, hogy a közös értékekre, az európai történelemre és kultúrára alapozva erősítse a polgárokban az unióhoz való tartozás érzését, közös kulturális örökségünk és az európai értékek tiszteletét.

Az Európai Bizottság 2020. március 31-ei közleménye szerint a kiválasztott örökségi elemek mindegyike nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy az emberek közelebb kerüljenek Európa kulturális örökségéhez és erősítsék az Európai Unióhoz való tartozás érzését.

A Bizottság méltatása szerint Szentendre jellegét a határokon átnyúló politikai és kulturális kapcsolatok hatásai alakították. Fejlődésében a kulturális örökség nagy szerepet játszott és lehetővé tette számára, hogy hídként működjön kelet és nyugat kulturális területei, a Balkán és a Kárpát-medence, valamint a katolikus és ortodox kereszténység között.

A többnemzetiségű város a vallási tolerancia helyszíne, amelyre a kreativitás szelleme, a Duna menti kapcsolatok, valamint a magyar, a szerb lakosság és más kultúrák pezsgő, békés együttélése hatott. Egyedülálló építészetét a keleti és a nyugati kultúrák keveredése, valamint a művészi szabadság határozta meg, amelyeknek élő öröksége ma is megtapasztalható.

A díjazott tíz európai helyszín között van az ókori Róma kikötővárosa, Ostia Antica régészeti területe; a Portugáliához tartozó Azori-szigetek víz alatti öröksége; a Belgium és Hollandia határán található, 19. századi alapítású Colonies of Benevolence elnevezésű mezőgazdasági telepek; a csehországi Kynzvart-kastély és a lengyelországi Lambinowice háborús emlékhelyei, köztük az egykori hadifogolytáborok területei és a hadifoglyok emlékének szentelt múzeum.

Az Európai Örökség címet viselheti az 1930-as évek elején Németországban, Lengyelországban, Ausztriában és Csehországban épült úgynevezett Werkbund kísérleti telepek mellett a második világháború zsidó áldozatainak a franciaországi Chambon-sur-Lignonban található emlékhelye, valamint a lettországi Rigában található Három testvér: a 15. és 17. század között épített, három házból álló komplexum.
Az Európai Örökség címmel idén egy irodalmi művet is elismertek, a népek európai tavaszát hirdető Zdravljica című szlovén költeményt, a legnagyobb szlovén költő, France Preseren művét, amelynek egyik versszaka lett a szlovén himnusz szövege.

A tíz idei díjazottat az uniós tagországok által jelölt tizenkilencből választotta ki egy független szakértőkből álló testület.
Az idén kihirdetett tíz díjazottal az Európai Örökség címet viselő helyszínek száma 2013 óta 48-ra nőtt, a hazai helyszínek száma négyre emelkedett.
Teljes lista. https://ec.europa.eu/programmes/creative-europe/actions/heritage-label/sites_en

 Magyarországról korábban a budapesti Dohány utcai zsinagóga épületegyüttese, a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a soproni Páneurópai Piknik Emlékpark nyerte el a címet.

Az Európai Örökség címről szóló weboldal
https://ec.europa.eu/programmes/creative-europe/actions/heritage-label_en

Szentendre: élő örökség
https://ec.europa.eu/programmes/creative-europe/content/living-heritage-szentendre-hungary_en

Forrás:            mti
                        https://szentendre.hu/szentendre-elnyerte-az-europai-orokseg-cimet/
Fotó: Várallyai Tádé


Létrehozás időpontja: 2020-04-14 15:44:24
Utolsó módosítás időpontja: 2020-04-14 15:45:47
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 7846
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45977