KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Az 50. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem

Ünnepi rendezvény

Elsőként egy ünnepi megemlékezésre került sor a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság budapesti híres épületében, a gellérthegyi Uránia Csillagvizsgáló termeiben – a nyári egyetemet megelőző hét csütörtökén, július 13-án. Hámori József, a TIT elnöke köszöntette az egybegyűlteket, majd Piróth Eszter, a TIT igazgatója méltatta a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemet.

Meggyesi Tamás, a Savaria „örökös elnöke” emlékezett az alapítókra és az ötven év néhány meghatározó személyiségére: dr. Gonda Györgyre, Vas megyei tanácselnökre, Szentléleky Tihamér múzeumigazgatóra, Fazakas Péter megyei főépítészre, Szilágyi István városi főépítészre és Pungor Jánosra, a Vas megyei TIT kiemelkedő vezetőjére. Czettner Ibolya, a Vasi TIT elnöke mutatta be a Savaria helyét, szerepét a megyei TIT életében, majd Körmendy Imre, az egyetem tanácsának jelenlegi elnöke emlékezett a nyári egyetem témáira s annak hatásaira Európában és hazánkban. Az ünnepi rendezvényt – a TIT hagyományaihoz híven – egy értékes előadás tette teljessé: Bárth János néprajztudós, a település-néprajz kiváló művelője a székely hegyi tanyákról tartott izgalmas, élményszerű előadást. Tágítva mindannyiunk látókörét, hisz a köztudatban – még jobbára a szakmai ismeretekben is – a tanya és a tanyarendszer fogalma az Alföldhöz kötődik. Székelyvarság, a Gyimesek, a csíki- és gyergyói-medence településeinek világa vált teljesebbé a hegyi tanyák világának érzékletes, ízes bemutatásával. A rendezvényt egy kiállítás tette teljessé, amely 11 tablón, sok-sok fénykép és egyéb dokumentum segítségével idézte fel az első 49 Savaria nyári egyetemet, annak örömteli, gazdag eseményeit. A megnyitót Wiktora Antal, a Vasi TIT korábbi igazgatója tartotta – értő módon idézve fel a megyei értéktár részét képező nyári egyetem múltját.

Tervező tábor

Hetedik alkalommal került megrendezésre a nyári egyetemhez kapcsolódó tervező tábor. Ebben az évben Szentgotthárd egykori „Kaszagyárának” területével, annak megújításával foglalkoztak az építész, tájépítész és településmérnök hallgatók. A három nap alatt a helyszínnel és a feladattal, no meg a településsel ismerkedtek a részvevők. A tervek őszre készülnek el, s a Magyar Urbanisztikai Társaság székházában kerülnek bemutatásra, majd a város számára átadásra.

2011-ben, első ízben Ongjerth Richárd (abban az évben a Savaria tanácsának elnöke) és Simon Zoltántól származik az ötlet. Eddig Vasvár, Keszthely, Vaskeresztes, Celldömölk, Őriszentpéter és Sárvár fogadta az egyetemistákat, és adott nekik feladatot. A tervező tábor ötletei, tervei több helyen jó alapot szolgáltattak ahhoz, hogy a fejlesztés elinduljon.
 
Körmendy Imre
a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem elnöke, a társszervező MUT elnöke
 
A beszámoló teljes terjedelmében letölthető:
PDF letöltése

Létrehozás időpontja: 2017-10-16 17:55:57
Utolsó módosítás időpontja: 2017-10-16 18:03:55
Cimkék: savaria, nyári egyetem; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 1861
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=44343