KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

BAUHAUS99 programok és hagyományteremtő ünnepség

SAJTÓKÖZLEMÉNY

BAUHAUS99 programok és hagyományteremtő ünnepség

2018. november 10.

A budapesti Napraforgó utcai mintalakótelepet a Magyar Mérnök és Építészegylet szorgalmazására egy éves rekordidő alatt építették fel és adták át 1931. november 8-án tulajdonosaiknak. Az átadásról megemlékezve és a jövőre aktuális Bauhaus100 évforduló előfutáraként, a 2017-ben megalakult Napraforgó utcai Bauhaus Egyesület 2018. november 9-én és 10-én BAUHAUS99 néven hagyományteremtő programsorozatot szervez. A november 10-én 16 órai kezdetű megemlékezést dr. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere nyitja meg, majd dr. Ferkai András egyetemi tanár méltatja a műemlékvédelem alatt álló épületegyüttest, mely a hazai modern építészet egyik első, meghatározó példája.

A Bauhaus iskola és mozgalom – 1919 áprilisában Weimarban Walter Gropius vezetésével indult – jövőre ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját. A Bauhausnak, a demokratikus közösségi modellnek – ahogy Forgács Éva jellemzi könyvében – számos magyar származású tagja és követője volt, mint például Weininger Andor, aki a Bauhaus-zenekar alapítója, Molnár Farkas építész, aki 21-ben iratkozott be a Bauhausba, Pap László festőművész, Breuer Marcell és nem utolsó sorban Moholy-Nagy László, akit Gropius 1928-ban felkér az Előtanfolyam vezetésére és később a Bauhaus-könyvek sorozat szerkesztője lesz.

Budapesten, a II. kerületi Napraforgó utcában 1931-ben épült meg az egységes, családi házas kísérleti lakóépület együttes, melyet az új építészeti irányzat három építésze, Kaffka Péter, Kozma Lajos és Vágó László kezdeményezett. Az utcát a stuttgarti Weißenhofsiedlung mintájára hozták létre. Bár a kísérletnek az a gondolata közös volt, hogy minden egyes házat más-más építész tervezett, az itteni építészgárda kiválasztásában taktikai meggondolások is közrejátszottak. A megvalósítás céljából az új stílus követőin kívül konzervatív látásmódú, de a közéletben jelentős befolyással bíró építészeket is felkértek. A lakótelep érdekessége, hogy sok más hasonló európai épületegyüttestől eltérően megmenekült a II. világháború sérüléseitől.

A budapesti Napraforgó utcai kísérleti lakótelep háztulajdonosai 2017 novemberében megalapították a Napraforgó utcai Bauhaus Egyesületet, melynek célja, hogy a lakótelep épített örökségét megőrizze, gondozza, annak ismertségét növelje, valamint a történetével és házaival kapcsolatos dokumentumokat rendszerezze és a nagyközönség számára közzétegye. Az utcához tartozó közterületek fejlesztésével fokozni kívánja a védett műemlék-együttes eszmei értékét. A fejlesztés részeként az utca felső részén az Ördög-árkot átívelő hidat a mai biztonsági követelményeknek megfelelően, de az eredeti utcaképpel összhangban újították fel.

A kísérleti lakótelep 1931. november 8-i ünnepélyes átadásának tiszteletére, valamint a jövő évi Bauhaus100 évforduló előfutáraként az Egyesület a II. kerületi Önkormányzat támogatásával 2018. november 9-én és 10-én programokat és Bauhaus99 néven hagyományteremtő ünnepséget szervez.

A lakótelepet korabeli átadása után nyilvánosan is bemutatták, az érdeklődők belülről is megtekinthették az épületeket. Erre emlékezve az Egyesület a városi sétákat szervező Hosszúlépés Járunk? céggel közösen november 9-én sétát szervez a szomszédos Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak, melynek keretében instagram-játékra (#nprfg18) buzdítja a résztvevő fiatalokat. November 10-én délután 14.30-tól „Nyitott kertek” sétára invitálja az érdeklődőket, majd 16 órától rövid megemlékezést tart. A Napraforgó utca közepén lévő téren az ünnepi megemlékezést dr. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere nyitja meg 16:00 órakor, majd dr. Ferkai András egyetemi tanár méltatja a műemlékvédelem alatt álló épületegyüttest. A rendezvény hivatalos része a kísérleti lakótelep 1931 évi átadási ünnepségén készült film levetítésével zárul.

A rendezvény célja, hogy a modern építészet iránt fogékony közönséget megszólítsa és összekovácsolja, és új oldaláról mutassa be a nagyközönség számára a Napraforgó utcai lakóház együttest.
Az egyesület hagyományt kíván teremteni azzal, hogy a jövő nemzedékének érdeklődését felkeltse a modern építészet iránt egy speciálisan nekik szóló, szakemberek által vezetett Napraforgó utcai séta keretében.

További információ

dr. Megyeri Gábor Schneider Erika
Elnök
Napraforgó utcai Bauhaus Egyesület Schneider Kommunikáció
Tel: +36 30 9516722 Tel: +36 30 9220569
Mail: info@napraforgoutca.hu Mail: schneidererika@t-email.hu


Létrehozás időpontja: 2018-11-05 22:05:58
Utolsó módosítás időpontja: 2018-11-05 22:18:39
Cimkék: bauhaus; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 8324
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44970