KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

BUDAPEST DÉLI VÁROSKAPU FEJLESZTÉS TERVPÁLYÁZAT

A KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. mint Kiíró meghívásos, előminősítéses nemzetközi tervpályázatot hirdet meg a dél-pesti és észak-csepeli beruházások és komplex városfejlesztés megvalósítása érdekében szükséges beépítési javaslat (Masterplan) elkészítése céljából.

A tervpályázat célja

A tervpályázat célja Magyarország és Budapest Főváros stratégiai célkitűzései mentén olyan élhető városfejlesztés megvalósítása a Duna, Rákóczi híd – Könyves Kálmán körút nyomvonal, Soroksári út és a 209968 helyrajzi számú bekötőút – Weiss Manfréd út által határolt, megközelítőleg 135 ha-os tervezési területen, amely több ütemben képes megteremteni közel 12.000 egyetemi polgár megfelelő színvonalú lakhatását, gazdaságélénkítő hatásának köszönhetően katalizálja a térség urbanizációs fejlődését és az új funkcióknak, sportlétesítményeknek, jelentős zöldterületeknek és magas minőségű közösségi tereknek köszönhetően, fővárosi léptékben is vonzó városnegyedként képes megjelenni. Elérni kívánt cél a szabadidős- és versenysport számára, megfelelő környezet kialakítása, és annak egyetemi városnegyedbe történő integrálása, biztosítva továbbá jelentős nemzetköz sportesemények jövőbeni megrendezésének lehetőségét. Cél a területben rejlő potenciál kiaknázása és olyan városnegyed létrehozása, amely a tervezés és megvalósítás során magas minőségű természeti és épített környezetet eredményez a fenntarthatóság jegyében.

A tervpályázat Kiírója

KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

1027 Budapest, Horvát utca 12-26.

A tervpályázat Lebonyolítója

CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság,

1112 Budapest, Dió utca 3-5.

A tervpályázat tárgya

„Budapest Déli Városkapu Fejlesztés Tervpályázat”, közösségi értékhatárt elérő, meghívásos városépítészeti, építészeti tervpályázat.

A tervpályázat formája, jellege

A tervpályázat eljárási formája: meghívásos, egyfordulós, kétszakaszos tervpályázat.

A tervpályázat jellege: a részvételi szakaszban nyílt, a tervezési szakaszban titkos.

Jelen tervpályázati eljárás során meghívott keretszám 17, amelyből a közvetlenül felkért Pályázók száma 12. Amennyiben a közvetlenül felkért Pályázók érvénytelen részvételi jelentkezést nyújtanak be, vagy nem nyújtanak be részvételi jelentkezést, úgy a keretszám erejéig történik az alkalmas Pályázók közül a meghívás.

A dokumentáció elérhetősége

A tervpályázati dokumentáció a pályázati regisztrációt követően ingyenesen letölthető a tervpályázat honlapjáról, amely a www. delivaroskapu.org vagy a www.budapestsouthgate.org .

A Pályázók és a Kiíró közötti kapcsolattartás és információcsere kizárólag a tervpályázat honlapján keresztül a titkosság szabályait betartva, anonim módon történik tekintettel az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017 (XII.19.) Korm. Rendelet rendelkezéseire.

Közvetlenül felkért Pályázók

  1. ADEPT Architects, Dánia
  2. Sasaki Associates Inc., USA
  3. KCAP Architects & Planners, Hollandia
  4. HPP International Planungsgesellschaft mbH, Németország
  5. Squire & Partners, Anglia
  6. SNØHETTA, Norvégia 
  7. Budapesti Építőművészeti Műhely Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság (Dévényi Tamás)
  8. Fernezelyi, Basa Iroda Építész Korlátolt Felelősségű Társaság, FBI Kft. (Fernezelyi Gergely)
  9. Finta és Társai Építész Stúdió Kft. (Finta József)
  10. Spacefor Kft. (Finta Sándor)
  11. 3h Építésziroda Építészeti Kutató, Fejlesztő és Tervező Kft. (Gunther Zsolt és Csillag Katalin)
  12. M-Teampannon Építészmérnöki Kft. (Noll Tamás)

Pályázat időbeli lefolyása, mérföldkövek

Előminősítési (Részvételi) szakasz:

A pályázati regisztráció kezdete 2018.07.03. kedd

Előminősítési szakasz eredményhirdetése 2018.09.06. csütörtök

Tervezési szakasz:

Tervezési időszak kezdete, Pályázók meghívása 2018.09.07. péntek

Pályaművek beérkezésének határideje 2018.11.26. hétfő, 14:00

Eredményhirdetés 2018. 12.19. szerda

A tervpályázat részletes ütemterve és a további határidők megtalálhatóak a tervpályázat honlapján. A Kiíró által közölt időpontok CET szerint értendőek.

 

Személyi és erőforrás feltételek 

A Pályázónak igazolnia kell, hogy megfelelő személyi erőforrással és kapacitással rendelkezik a kiírásnak megfelelő volumenű projekt tervezésére. 

A Kiíró az alábbi minimum követelményeket határozza meg a szakemberek tekintetében (266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerint): 

* 1 fő építésztervező É 

* 1 fő táj- és kertépítész tervező K 

* 1 fő közlekedésmérnök tervező KÉ 

A tervezőknek rendelkezniük kell saját országukban, vagy abban az országban, ahol a munkájukat végzik, érvényes hivatalos a fentiekben meghatározott vagy azzal egyenértékű tervezői jogosultsággal. Az alkalmasság igazolásához csatolni kell ezen jogosultságot igazoló dokumentumok másolatát és az előírt szakemberek szakmai önéletrajzát.

Díjazás

Meghívási díj 40.000,- EUR / Pályázó

Pályázatok díjazása

1. díj 90.000,- EUR

2. díj 50.000,- EU

3. díj 30.000,- EUR

Megvétel (2 darab) 20.000,- EUR / megvétel

Díjazára rendelkezésre álló keret összesen

(Meghívási és pályázati díjak) 890.000,- EUR

A meghívási díj az előminősítési szakaszban jelentkezett Pályázók közül kiválasztott, a keretszámnak megfelelő legfeljebb 17 Pályázót illeti meg. A meghívási díjra csak abban az esetben jogosult a Pályázó, ha a pályaművét a kiírásnak megfelelően benyújtotta.

A díjak bruttó összegek, melyek ÁFÁ-t és minden egyéb fizetendő adót tartalmazzák és adóköteles bevételek.


Létrehozás időpontja: 2018-07-03 16:07:11
Utolsó módosítás időpontja: 2018-07-12 11:19:01
Beküldő: Eltér István
Megtekintések száma: 13364
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44801