KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Elismerés sokféle felhasználásnak: lakóháztól a templomig

Az összesen 18 pályamű közül 9 épület tervezői kerültek a döntőbe, ezek közül a zsűri 5 épület alkotóit díjazta: az ezüstérem mellett két harmadik helyet osztott ki, és egy különdíj is gazdára talált.

A második helyezett pályamű Budapest Világörökségi védettségű területén fekvő, 1860-as években épült lakóház volt, amelynek átalakítására és bővítésére Kalmár László és Zsuffa Zsolt kapták a megbízást. A ház maga nem volt védett, mégis mivel a Víziváros egy korábbi beépítési módjának megmaradt emléke, a tervezők úgy döntöttek, hogy nagyrészt megőrzik. Az eredeti ház felhasználásával olyan társasház épült, amelynek földszintjén és tetőterében egy-egy nagy alapterületű, középső szintjén pedig két kisebb lakás kapott helyet. A műemléki környezetbe épült társasház jól példázza, hogy a régi és az új egymáshoz illesztése során mennyire helyén való és indokolt akár a modern formavilágú kerámia tetőcserép alkalmazása is. Zsuffa Zsolt és Kalmár László az épülethez natúrvörös, RÓNA hornyolt egyenes vágású tetőcserepet használtak.


Kalmár László és Zsuffa Zsolt

A zsűri megosztott harmadik helyezést adott idén. Az egyik nyertes pályázat Gortva Anikó és Gortva Péter közös munkája, a szellemes, az akár előnytelen telekadottságokat, szintkülönbségeket és utcaképi elvárásokat maximálisan kihasználó budapesti családi ház. A tervezett épület a vidéki tornácos házak modern megfelelője. A zsűri értékelése szerint a kitűzött célt a megvalósítás helyesen végigviszi: az épület tömegképzése egyszerű, letisztult, fehér szalaggal szegett homlokzatképzése divatos, a finoman fölé emelt, Creaton Róna natúrvörös cserépfedése elegáns, szakszerű.


Gortva Anikó és Gortva Péter

A megosztott harmadik hely másik nyertesei Ifj. Benczúr László és Weichinger Miklós. A tervezők egy korabeli budapesti villaépület felújításának és kortárs eszközökkel történt kiegészítésének egységes harmóniájával nyerték el a zsűri elismerését. A tetőfedésre DOMINO sajtolt tetőcserép, NUANCE palaszürke engóbozott terméket használtak, amely az épület eredeti értékeinek megőrzéséhez is megfelelően illeszkedett. Az építészek fontosnak tartották, hogy az épület minél többet tartson meg az eredeti formavilágából, mindezt mai anyagokkal, a ma építészeti nyelvét igyekeztek elérni.



Ifj. Benczúr László és Weichinger Miklós

Pécsvárad főterén álló Mindszentek templomának hozzáértő épületrekonstrukcióját Winkler György és Somlyódy Sándor tervezte, amit a zsűri különdíjjal jutalmazott. A XII. századi román stílusú épületet az évszázadok során gótikus, majd barokk stílusban alakították át. A tervezőpáros a következőkkel indokolva döntött a natúrvörös Creaton SAKRAL templomi hódfarkú kerámia tetőcserép mellett: „A középkori templom utcaképi elhelyezkedése miatt a településen messziről is jól látható, így a cserép kiválasztásánál nem szerettük volna, ha a régi, elöregedett cserép felület után kontrasztosan megjelenik egy új karakteres vörös cserépfelület.” A tervezők így a választott cserép felülete, természetes látványa és patinájával kívánták biztosítani a történelmi optikát.

 


Winkler György és Somlyódy Sándor

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a zsűri által kiválónak tartott, így a döntőbe juttatott, további négy épület tervezői is meghívást kaptak.

Kolba Mihály építész tervei alapján, emeletráépítés mellett újult meg a Német Magyar Gazdasági Kamara több mint száz éves épülete. „Vázlattervek készítésekor érzékeltük azt, hogy Megbízónk hagyományos visszafogott architektúrát szeretne, fontos volt, hogy illeszkedjünk mind a környezethez mind épületünkhöz.” – olvasható az építész tervezési programjában. A zsűri a pályázat döntőbe juttatásakor éppen azt emelte ki, hogy a tervezőnek sikerült az emeletráépítés során a történeti architektúrához a mai modern építészeti elemekkel-eszközökkel alkalmazkodnia.



Kolba Mihály

Döntőbe jutott Csóka Balázs, a budapesti a XIV. kerület kertvárosába tervezett családi háza. A kialakult, ikres beépítésű területen felépült, egy család otthonául szolgáló barátságos épület tetőjére az építész és a megbízó közösen a Creaton Ambiente cserepét választotta. „Ez pontosan illett a közösen megálmodott képbe: hagyományos, ugyanakkor kortalan megjelenés, visszafogottan elegáns vonalvezetés és kitűnő minőség. E jellemzők mellett biztosak lehetünk abban, hogy az 100 év múlva is gond nélkül lesz a tetőn.” – indokolta a választást az építész.



Csóka Balázs

Vadász Bence és Vadász Balázs visegrádi családi házának terveit is a legjobbak közé választotta a zsűri. Ennek indoka, hogy a lejtős telekre elhelyezett családi ház funkcionális rendjét a bírálók képletszerűen tisztának ítélték. A terv alapján az építészek a Creaton Domino NUANCE palaszürke engóbozott modelljét javasolták a megbízónak.



Vadász Bence és Vadász Balázs

Tihanyi Judit és Halmos György tervei alapján megújult erdőkertesi evangélikus templom különlegessége a részben íves, ragasztott fatartók kettős lécezésű koronafedése, amihez Creaton KLASSIK cserepet használtak. Különleges műszaki megoldás a tetőgerinc rozsdamentes acél anyagú, díszítő jellegű villámhárító szerkezete.



Tihanyi Judit és Halmos György


Létrehozás időpontja: 2016-06-14 12:47:46
Utolsó módosítás időpontja: 2016-06-14 13:19:34
Cimkék: Creaton; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 12373
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43532