KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Expo 2015 Milánó - Dél-dunántúli Építész Kamara vezetőségének közleménye

Május 22-én Szőcs Géza kormánybiztos egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonja nem az ötletpályázat nyertes terve alapján valósul meg. A hír megdöbbentő, mert a pécsi Getto Tamás és Hutter Ákos "Malom" című terve régen nem látott, őszinte és elfogulatlan támogatást kapott a szakmától és a szélesebb publikumtól is. Ugyan ez - a most helyette kiválasztott - Sárkány Sándor és Ertsey Attila által jegyzett "Alakor" című munkáról már a pályázaton elnyert 2. helyezésével kapcsolatban sem volt elmondható.

A Kormánybiztosnak joga van a zsűri döntésétől eltérni, azonban a szakmailag indokolatlanul, önkényesen megváltoztatott értéksorrend a szakma számára megalázó. Hiteltelenné teszi általánosságban is a pályázatokat, komoly feszültséget kelt az építész társadalomban. Szakmai legitimáció nélkül az eredmény megkérdőjelezhető, ennek nemzetközi közszemlére tétele Magyarország számára kulturális téren veszteséget jelent.

Csatlakozunk a tiltakozást bejelentő szakmai szervezetekhez, közösségekhez. Egyúttal határozottan kérjük a Kormánybiztost, hogy döntését a tervpályázat zsűrijének döntésére alapozva változtassa meg, és kerüljön a „Malom” terve megépítésre.

A Dél-dunántúli Építész Kamara vezetőségének tagjai: Bachmann Bálint, Dévényi Sándor, Földesi Zoltán, Horváth András, Karlovecz, Zoltán, Kokas, Ignác, Lugosi Ágnes, Máté János, Váczi Gabriella

2014. június 2.

 


Létrehozás időpontja: 2014-06-03 10:08:03
Utolsó módosítás időpontja: 2014-06-03 12:21:08
Cimkék: expo, malom, milánó;
Megtekintések száma: 4904
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=42026