KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

ICOMOS Díj 2018

Átadták az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság által alapított díjakat. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága április 18-án, a Műemléki Világnapon adja ki díjait. Idén három ICOMOS Díjat, három Példaadó Műemlékgondozásért Díjat, és három Műemlékvédelmi Citrom Díjat osztottak.

Az ICOMOS Díj célja felhívni a figyelmet és példának állítani az elmúlt év legsikerültebb műemlék helyreállításait.

2018-ban az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság

ICOMOS Díjjal ismerte el a Nagydobsza, Fő utca 68. talpasház felújítását, az épületegyüttes gondos kutatását és tervezését, hagyományőrző felújítását és példaértékű revitalizációját, a látogatókat és az egész községet szolgáló hasznosítását. A Nagydobsza főutcájában álló talpasház, melléképület és pajta együttese megújítása alapos kutatásokon alapuló tervek szerint, gondos kivitelezésben, hagyományőrző módon valósult meg. A megszokott, elsősorban kiállítótéri funkción túl a pajta előadóteremként, "pajtaszínházként" is működhet.

  • Kérelmező, beruházó: Nagydobsza Község Önkormányzata7985 Nagydobsza, Fő u. 85.
  • Tulajdonos: MNV Zrt. és képviselői
  • Tervező: Ruppert Gábor 7720 Pécsudvard, November 29. u. 5.
  • Kutatók: Rőmer Károly és Orosz László
  • Kivitelező: Bentateam Kft. 1171 Budapest, Kőhúr u. 47.
  • Projektmenedzsment: London-Consulting Kft. 7623 Pécs, Nagyvárad u. 8.
  • Műemlék-felügyelők: Balázs Péter, dr. Szigetvári Krisztián

ICOMOS Díjjal ismerte el a Püspökszentlászló, püspöki kastély helyreállítását, emlékhely és zarándokház kialakítását, az egykorira hasonló mai funkció és az idegenforgalom együttműködésének körültekintő látogatóközpont megtervezését, és a teljes együttes gondos restaurálását, kivitelezését.  Idilli természeti környezetben, arborétumszerű parkban áll az egykori kastély épületegyüttese. A gondos tervezés, restaurálás, kivitelezés lehetővé tette, hogy az épület eredeti funkciója – püspöki nyaralókastély és templom - mai módon működjék tovább.  Ez a használat egyúttal zarándokközponttal is kibővült a kastély melletti udvarra szervezve, kiegészülve kiállítóhelyiségekkel, emlékszobákkal és a jelentős számban idevonzott látogatók méltó fogadásával.

  • Tulajdonos, megrendelő: Pécsi Egyházmegye
  • Építészet – generál tervezés: KIMA Studio Kft. – Kruppa Gábor, Merkel Tamás, Németh Tamás, Rónai Piroska
  • Felmérési tervek: Debreczeni Árpád, Godár Bálint, Németh Máté, Török Zsófia
  • Építéstörténeti tudományos dokumentáció: László Csaba, Virág Zsolt
  • Statika: Besey László
  • Gépészet: Eördögh Zsolt, Keményfi Balázs
  • Elektromos tervezés: Beke Béla, Sas Gyula
  • Kerttervezés: Andaházy László
  • Faanyagvédelem: Bakó Tibor
  • Tűzvédelem: Brindzik Orsolya
  • Környezetvédelem: Diószegi András
  • Műemléki felügyelő: Czeglédyné Levárdy Henriette, Szigetvári Krisztián

ICOMOS Díjjal ismerte el tornai római katolikus templom helyreállítását, a szakszerű régészeti, építészeti és restaurátori előkészítést, a gondos restaurátori és kivitelezési munkákat.  A szlovákiai Torna (Turňa nad Bodvou) község Nagyboldogasszony templomának műemléki és restaurátori kutatása gazdag gótikus falképeket tárt fel.  A kutatás mellett a tervezési, kivitelezési és restaurátori munkák is példaértékű színvonalon készültek el. A helyreállítással jelentősen gazdagodott a templom értéke, a gótikus művészetről való tudásunk, és egyúttal az idegenforgalmi célpontok listája is.

  • Megbízó, építtető: Tornai plébánia, Juhász Attila plébános
  • Épitész kutató, helyreállítást tervező építész: Krcho János Régész: Peter Tajkov
  • Restaurátor: Peter Gomboš

A Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal a műemlékek szakszerű fenntartására, megőrzésére, és az épített örökség közösségépítő jó gyakorlatára hívja fel a figyelmet az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság.

2018-ban az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság

Példaadó Műemlékgondozásért Díjjal ismerte el a Bazalt Kft. és a Bán-család a naszályi vízimalom kapcsán végzett rendkívüli értékmentő munkáját. A naszályi malom épületének és környezetének felújítását a tulajdonos BAZALT Kft., az elkötelezett Bán-család vállalta fel 2000 és 2010 között. Hozzáértő és érzékeny műemléki szemlélettel nyúltak az épületegyütteshez, és az épület természeti környezetének revitalizációja is megtörtént. A malomban rendszeresen szerveznek programokat is.
Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal ismerte el és állítja példának György András lelkipásztor munkásságát Somorja templomának műemléki értékeinek feltárásáért, közkinccsé tételéért - rendkívüli tevékenysége, aktivitása példakép minden műemlék tulajdonos számára. György András, a szigetközi Somorja (Šamorín, Szlovákia) református lelkipásztora példás aktivitással megteremtette templomának kutatásához a megfelelő anyagi hátteret, irányítva, tevékenyen részt véve és szervezve a szakszerű kutatást, mindemellett folyamatosan kiemelt feladatának tekintve a templom művészeti értékeinek megismerését és ismertetését, emellett tudományos konferenciát is szervezve a középkori templom régészeti kutatásairól és építészettörténeti különlegességeiről.
Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal ismerte el Lőrinczi Zsuzsa több évtizedes szemléletformáló ablakmentő munkáját. Lőrinczi Zsuzsa a nemzetközileg ismert jó gyakorlatok bemutatásán, a hazai szerkezeteknél alkalmazható megoldások kidolgozásával, a sikeres megoldások bemutatásával ösztönzi a gyakorlat terjedését. Magas színvonalú könyvet, hiánypótló kiadványt szerkesztett a történeti ablakok értő bemutatására. Az ablakprofilok.hu honlap létrehozásával közkinccsé és felhasználhatóvá tette kutatásait és azok eredményét.

A Műemlékvédelmi Citrom Díj célja a műemlékeinket veszélyeztető jelenségekre felhívni a figyelmet.

2018-ban az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság

Citrom-díjban részesíti a Budapest VIII. kerületi Tisztviselőtelep műemléki jelentőségű területén álló Benyovszky Móric utca 42. számú lakóházának lebontását. A Budapest VIII. kerületi Tisztviselőtelep műemléki jelentőségű terület. A védettség célja a viszonylag jól megmaradt historizáló épületegyüttes minél teljesebb megőrzése, így régi épületek bontásának megakadályozása. A Benyovszky Móric utca 42. számú épület az 1880-as években épült tipikus tisztviselőtelepi lakóház volt, amelyet 2017-ben a műemléki hatóság tudta nélkül lebontottak.

Citrom-díjban részesíti a váci irgalmasrendi kápolna szakszerűtlen, leszegényítő, engedély nélkül történt felújítását, az eddigi berendezések és falképek elpusztítását. A barokk kori kápolna építési ideje után 150 éven át gazdagodott, és belső értékeit még az államosítás évtizedeiben is megőrizte. A legutóbbi belső felújítása engedélyezés nélkül történt, értékes részleteit és rétegződését figyelmen kívül hagyta, eddigi berendezéseit és falképeit elpusztította, így leszegényített, sematikus templombelsőt hozott létre.

Citrom-díjban részesíti a Wekerle telep műemléki jelentőségű területén álló óvodák eredeti ablakainak elpusztítását, és más osztású, más szerkezetű ablakokra való cseréjét, ezzel a telep értékőrző programjának rombolásáért. A Budapest XIX. kerületi Wekerle-telep műemléki jelentőségű terület. Ennek megfelelően működik a terület értékőrző programja az Önkormányzat és a lakosság részvételével. Ennek ellenére három önkormányzati óvoda esetében a jellegzetes, egyedi osztású ablakokat eltérő jellegűekre cserélték, ezzel nemcsak az épületek képe romlott, de az értékőrző program is kárt szenvedett.   


Létrehozás időpontja: 2018-04-26 18:11:21
Utolsó módosítás időpontja: 2018-04-26 18:13:38
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 9732
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44688