KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

MAKOVECZ VÁNDORISKOLA felvételi 2020

A KÓS KÁROLY EGYESÜLÉS 1989-ben alapította meg a posztgraduális képzést adó Vándoriskolát, ahol eddig közel száz építész szerzett diplomát.

A VÁNDORISKOLA Makovecz Imre vezetésével indult szellemi műhely, amelyben az építészeti gyakorlatot az Egyesülés építész, tájépítész irodáiban lehet elsajátítani szerkesztői, feldolgozói és önálló tervezési feladatokon keresztül.

A vándorépítészek a három éves munkaviszony ideje alatt elméleti képzéseken (előadások, tervezési pályázatok, táborok, szakmai kirándulások és elméleti kutatások) is részt vesznek.

A MAKOVECZ VÁNDORISKOLA felvételt hirdet fiatal építészek számára. Olyan pályakezdők jelentkezését várjuk, akik önálló tervezőként, vállalkozóként az építészeti tervezést magas színvonalon, közösségben kívánják művelni.

A felvetteket októbertől alkalmazzuk.

A pályázat részvételi feltétele a feladatkiírás szerinti tervezési feladat elkészítése és a pályázó fontosabb munkáit, alkotásait bemutató portfólió beadása, valamint a személyes meghallgatáson való részvétel.

A feladatkiírás, fotók és felmérési terv letölthető: orszagepito.net/vandoriskola/

FELVÉTELI KIÍRÁS

Hercegkút

Hercegkút Tokaj-Hegyalja egyik bortermelő községe. A Rákóczi-szabadságharc után Trautson herceg az elnéptelenedett vidékre a német-francia határ menti Schwarzwald vidékéről telepeseket hozatott a munkáskezek pótlására. A letelepedés 1750-ben történt, az első években a szántóföldeket erdőirtással hozták létre, és fél évszázad múlva határa már 543 hold volt. 1876 után a község szépen fejlődő önálló település lett, 1904-ben a nevét is magyarosították: a telepítő hercegre emlékezve és a falu határában lévő Pogánykút nevéből Hercegkútra. A szőlőművelés és borkezelés terén rövid idő alatt elsajátították mindazt, ami Tokaj-Hegyalját jellemezte, a saját szőlők termését a falu két végén lévő pincesoron, a népi építészet remekeiben érlelik és tárolják már a XVIII. sz. végétől. 1908-ban lett a község a Tokaj-hegyaljai zárt borvidék tagja.

A II. világháború után német származásuk miatt a község lakóit sok megpróbáltatás érte, a Szovjetunióba kényszermunkára 135 személyt (férfit és nőt) hurcoltak el. A közösség sváb azonosságtudata ennek ellenére továbbra is megmaradt, megtartotta hagyományait, ünnepeit. Ma is megtartja 16 fogadott ünnepét, melyek egy része jeles ünnep volt már az eredeti hazában is. Az utóbbi évtizedekben elindult újból a német nyelv tanulása, oktatása az óvodában és az alsó tagozatban. A német azonosságtudat megtartásának legjobb képviselői a több mint 30 éve alakult nemzetiségi kórus, és a néptánc egyesület, továbbá más helyi civil szervezetek.

Ravatalozó

Az épületet egy helyi építész tervezte 1979-ben és a hercegkútiak sok „társadalmi munkájával” a helyi TSZ építő brigádja építette, aminek költségeit a falu lakói adták össze. A felravatalozás és a szertartás mindig a belső térben történik, a ravatalozó térben és a fedett előtérben a hozzátartozók az íratlan rend szerint foglalják el helyüket. Az átalakítás során egy harang elhelyezésére is alkalmas előtetőt, bejárati építményt szeretnének építeni, valamint a meglévő épületrészt méltón felújítani, átalakítani. Szükség van a meglévő helyiségeken túl egy kisebb mosdócsoportra, és egy szerszámraktárra is.

TERVEZÉSI FELADAT

Készíts építészeti vázlattervet a meglévő ravatalozóépület átalakításáról, mely tartalmazza a harang elhelyezésére is alkalmas előtető-építményt, az épület felújítását egy nemesebb megjelenés biztosításához, továbbá a szükséges helyiségeket (ravatalozó, fedett előtér, hűtő és tároló, öltöző, két egységes mosdócsoport, szerszámraktár). Továbbra is biztosítani kell a sírokhoz jutást autóval, a meglévő aszfalt burkolaton, vagy áthelyezéssel kialakítva.

Helyszínrajzként egy egyszerű felülnézet elegendő, az előtető rajzait a megértéshez szükséges léptékben kell elkészíteni oly módon, hogy azokat könnyen körbe lehessen mutatni (A3 lapokon).

Makett készítése ajánlott, de nem kötelező. Grafikai előadásmód, műszaki részletezettség szabadon választható.

A pályázati anyagot a beadás napjáig digitálisan is el kell küldeni a makoveczvandoriskola@gmail.com címre.

Feladatkiírás, fotók és felmérési terv letölthető: orszagepito.net/vandoriskola/

Benyújtandó munkarészek:

  • helyszínrajz
  • alaprajz
  • metszet
  • homlokzati nézet
  • látványterv
  • rövid műszaki leírás

Pályázat

A felvételi kiírással párhuzamosan, ugyanerre a feladatra tervpályázatot hirdettünk a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolásai számára is ugyanazon feltételekkel. A pályázat beadási határideje egybeesik a felvételi feladat leadásával, így az újonnan felvételt nyert fiatal építészek azonos eséllyel szerepelnek a pályázat elbírálásakor, lehetőséget kapva, hogy tervük esetleg megvalósulhasson.

A pályázatot elbíráló zsűri tagjai:

Elnök              Rák József                 -Hercegkút polgármestere

Társelnök        Salamin Ferenc         -Makovecz Vándoriskola vezetője

Tagok             

Csóka Balázs DLA,    -Pro Architecturadíjas

Erhardt Gábor           -Pro Architectura díjas

Fábián Rigó Tamás -a Kós Károly Egyesülés társigazgatója

Füzes András            -Pro Architectura díjas

Kovács Ágnes            -Podmaniczky ésTakács András díjas

építészek, és a felvételin megjelenő KKE mesterek.

A felvételi beszélgetésen való részvétel feltétele a feladatkiírás szerinti tervezési feladat elkészítése és a pályázó fontosabb munkáit bemutató portfólió beadása, valamint a személyes meghallgatáson való megjelenés.

A tervezési helyszín (Hercegkút, temető) közös bejárásának időpontja: 2020. augusztus 14. 10 óra.

Egyéni bejárásra is van lehetőség. Ez esetben segítséget a település polgármesteri hivatalában lehet kérni.

A pályázat és portfólió benyújtásának határideje: 2020. augusztus 31. 16 óra

Helyszín: 1024 Bp., Margit körút 5/a., Axis Építésziroda,

e-mail: salamin.ferenc@gmail.com

 

Személyes meghallgatás időpontja: 2020. szeptember 5. 9.30 óra

Helyszín: 1034 Bp., Makovecz Imre utca 25.

Magyar Művészeti Akadémia terme

Felvételi és pályázati eredményhirdetés: 2020. szeptember 5. 13 óra

 

További információk:

Salamin Ferenc építész

tel.: 30/914 9728, e-mail: salamin.ferenc@gmail.com


Létrehozás időpontja: 2020-07-28 15:44:54
Utolsó módosítás időpontja: 2020-07-28 15:49:10
Cimkék: makovecz, vándoriskola, 2020, felvételi; Beküldő: Dér Andrea
Megtekintések száma: 10497
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46129