KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

MÉK Küldöttgyűlés – 2020.09.11. - Küldöttgyűlési anyagok közzététele

A Magyar Építész Kamara mindent megtesz annak érdekében, hogy a 2020. szeptember 11-i küldöttgyűlésen résztvevők számára a megfelelő távolságot biztosítsa. A helyszínnel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy a küldöttgyűlést az Öbölház emeleti (teljesen nyitott, tetővel rendelkező) teraszán tartjuk meg. A székeket a biztonságos 1,5 méteres távolságban helyezik el, több fertőtlenítő pont is a rendelkezésünkre áll majd!

A helyszíni regisztrációt az Öbölház rendezvényközpont előtt szabad levegőn fogjuk megtartani a zsúfoltság elkerülése érdekében. A küldöttgyűlés alatt kérjük, viseljen maszkot (amennyiben nem lenne Önnél, úgy a regisztrációs pultoknál a kollégáktól tud kérni).

Kérem érkezzen időben, hogy a regisztrációnál elkerülhető legyen a tumultus.

Továbbra is megteszünk mindent annak érdekében, hogy a törvények által ránk rótt kötelezettségeknek megfelelve a lehető legrövidebb idő alatt a tavalyi beszámolók, a 2021. évi költségvetés, továbbá a szabályzatok elfogadása is megtörténjen. Előbbieken túl különösen fontos lesz azon döntés, amelynek célja, hogy a határozat meghozatalát követően a továbbiakban a küldöttgyűlés – a határozatban és a hatályos Alapszabályban szereplő feltételek mellett – ülés tartása nélkül, elektronikus úton is tudjon a későbbiekben határozatot hozni.

Tisztelt Küldött!

Ezúton meghívom a Magyar Építész Kamara küldöttgyűlésére.
A küldöttgyűlés helyszíne: Kopaszi gát – Öbölház rendezvényközpont (1117 Budapest, Kopaszi gát 1.)
Időpontja: 2020. szeptember 11., péntek 9.45 óra (Regisztráció: 9.00 órától)

Határozatképtelenség esetén a küldöttgyűlés azonos napirenddel 2020. szeptember 11., péntek 10 órára kerül összehívásra.

Program:
Megnyitó, köszöntések     dr. Hajnóczi Péter elnök

Ügyrendi döntések

  • Jegyzőkönyvvezetők, jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása
  • Szavazatszámláló bizottság megválasztása
  • Napirend elfogadása, a rendkívüli módosítás napirendre vétele

Napirend
1.    Beszámoló a MÉK Elnökségének 2019. évi munkájáról és gazdálkodásáról – dr. Hajnóczi Péter, Szalay Tihamér
2.    A MÉK Felügyelő Bizottságának véleménye – Csapó Balázs
3.    Beszámoló a MÉK Nonprofit Kft. 2019. évi működéséről, gazdálkodásáról és a MÉK Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságának véleménye – Eltér István, Schulcz Péter
4.    A MÉK Etikai-fegyelmi Bizottságának 2019. évi beszámolója – Puskás Péter
5.    A MÉK Felügyelő Bizottságának 2019. évi beszámolója – Csapó Balázs
6.    A MÉK 2021. évi költségvetésének tervezete, a 2021. évi tagdíj és MÉK Felügyelő Bizottságának véleménye – Szalay Tihamér, Csapó Balázs
7.    MÉK Etikai-fegyelmi szabályzat módosítása – Puskás Péter
8.    MÉK Szakmai továbbképzési szabályzat módosítása – Dulácska Zsolt
9.    MÉK Pénzügyi és gazdálkodási szabályzat módosítása – dr. Hajnóczi Péter
10.    MÉK Tanúsítási szabályzat elfogadása – dr. Hajnóczi Péter (tájékoztatásul az ügyrend innen elérhető)
11.    Határozathozatal a „Küldöttgyűlési határozathozatal ülés tartása nélkül” tárgyban –
dr. Hajnóczi Péter (Lásd határozat-tervezetek)
12.    Egyebek


Üdvözlettel:

dr. Hajnóczi Péter
MÉK elnök

A Küldöttgyűlés helyszínén maszk viselése kötelező!

További letölthető anyagok:


Létrehozás időpontja: 2020-08-27 15:12:19
Utolsó módosítás időpontja: 2020-09-09 16:05:55
Cimkék: küldöttgyűlés, mék, 2020, szeptember; Beküldő: Kovács Zsófia
Megtekintések száma: 883
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=46175