KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

SZAKMAI KIRÁNDULÁS 2015. május 16.

2015. májusában megrendezésre került, a már hagyományként is tekinthető, „Templomkörút”- ként emlegetett szakmai kirándulás Szatmári István vezetésével, a Területi Építész Kamara szervezésében Nyíregyháza – Máriapócs – Nyírbátor – Vaja - Baktalórántháza útvonalon.

A résztvevők a nyíregyházi INTERSPAR áruház parkolójában gyülekeztek. Majd megkezdték útjukat, hogy felfedezzék a Szabolcs megye csodálatos településein lévő templomokat és műemléki épületeket.

A kirándulás első megállója a Máriapócsi Görög katolikus kegytemplom, Zarándokház (tervező: Török Ferenc) és a Zarándok Központ (tervező: Salamin Ferenc) volt, melyet Kapin István igazgató, Szatmári István kamarai alelnök és Tóth József építészünk mutatott be.

A következő állomás a Nyírbátori Minorita templom és a nyírbátori „műemléki sétány” volt, Szatmári István és Nagy Tibor vezetésével.

Egy kellemes ebéd a Kakukk étteremben, majd újult erővel kipihenve következett egy séta a Nyírbátori Református templomhoz, melyet Nagy Tibor építészünk, Tárnok Ferenc és Szatmári István alelnökünk mutatott be. Azután séta a Nyírbátori Báthori várkastélyhoz és annak ebédlőpalotájához. A soron következő állomás Vajai Vay várkastély és a Református templom megtekintése volt. A kirándulás utolsó célpontja a Baktalórántházai Római Katolikus templom.

A résztvevők fáradtan, de annál nagyobb élménnyel utaztak vissza Nyíregyházára, várva a következő alkalmat, hogy Szabolcs megyénk rejtett kincseit újra felfedezhessék együtt, a már jól megszokott építész társakkal, kollégákkal és barátokkal.


Létrehozás időpontja: 2015-08-28 18:37:45
Utolsó módosítás időpontja: 2015-08-28 18:37:45
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 13622
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42973