KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Siniat kint is, bent is

A Corvin Sétány a főváros pesti oldalának talán legnagyobb fejlesztési projektje, amelynek negyedik ütem készül Józsefváros szívében. A beruházás során nemcsak a belső térbe, de a homlokzatra is kerültek Siniat gipszkarton termékek.

A Práter utca és környéke Józsefváros leglerobbantabb része volt, ahol 2006 óta folyamatosan társasházak, irodák, látványos közterek, üzlethelyiségek épülnek 22 hektáron. Megtelt élettel a kerület és ez üzleti szempontból igazolta a befektetés létjogosultságát. A kerület rehabilitációja pedig élhető és modern, látványos városrészt varázsolt a már omló homlokzatú önkormányzati lakások helyére.

Már a negyedik ütem átadására került sor 2017. év elején a Corvin sétányon, ahol a HT Construct Kft is alvállalkozóként tevékenykedett. Olyan nagy projektek kivitelezésén dolgoztak az elmúlt években, mint a debreceni Kenézy Gyula kórház Nőgyógyászata vagy a nyíregyházi 

Continental Arena felújítása, ahol szintén a Siniat szárazépítési rendszer legkülönbözőbb termékeit használták fel.
A Continental Arena építkezésén a szerkezeteknek fokozott műszaki követelményeknek kellett megfelelniük, összesen
3500m2 falszerkezeten végeztek beltéri gipszkarton munkákat, illetve álmennyezetként NIDA Aku akusztikus kazettás elemeket szereltek.
Ehhez a projekthez a beszerezhető kazettás gipszkarton lapok közül azért a Siniat termékeit választották, mert azok a magas hangelnyelő képességen túl UV védelemmel ellátottak és a szabálytalan kerek perforációjukkal látványos felületek képzésére is alkalmasak.

A Siniat új márkaként jelent meg a piacon és olyan rendszert kínált, ami kedvező ár mellett megfelelő műszaki héttérrel rendelkezik. Fontos volt továbbá a magyar kereskedelmi csapat által a kivitelezés során kínált műszaki támogatás.” – beszélt Hösch Tibor ügyvezető az elmúlt évek Siniat termékekkel szerezett tapasztalatáról. A Corvin sétány építkezése annyiban tért el a korábbi Siniat termékhasználattól, hogy nemcsak beltéri szárazépítési rendszereket (por termékek és gipszkarton lemezek, profilok) használtak, hanem a Siniat kínálatában szereplő NIDA Hydro lemezek is beépítésre kerültek összesen 1400 négyzetméternyi falfelületen. A NIDA Hydro újszerűsége kültéri használatukban rejlik, hiszen ezek a gipszkarton lapok üvegszál alapú bevonata vízállóvá teszi a felületét, így kiválóan alkalmazhatóak – többek között, ahogyan a Corvin sétány épületénél is– az ereszek alatti kültéri dobozok burkolására. A lapok egyedi kialakítású magja csökkenti a víz felszívódását és növeli a tűzállóságot, kiküszöböli a penészképződést. Ennek a projectnek a kivitelezése az év elején befejeződött, a műszaki átadás megtörtént és a HT Construct szakemberei jelenleg már a nagytarcsai ipari parkban építenek bérlemény elválasztó tűzgátló falat 6000 négyzetméteren a Siniat gipszkarton termékek felhasználásával.

A Siniat, új márkanév, de sok tapasztalattal: itthon 2012-ben jelent meg a szárazépítési rendszerek piacán. Az Etex Csoport felvásárlás útján jutott hozzá és a szárazépítésben évtizedes tapasztalattal rendelkező Lafarge szaktudására alapozva folytatta a piacépítést. Hazánkban is már a teljes NIDA szárazépítési rendszer elérhető (gipszkartonok, fémprofilok, rögzítő elemek, fali­ és mennyezet tartozékok, a ragasztó és glettelő gipszek stb), míg a cég kereskedői szaktanácsadással támogatják a tervezőket és kivitelezőket.


Létrehozás időpontja: 2017-05-30 19:39:11
Utolsó módosítás időpontja: 2017-05-30 19:48:11
Cimkék: Siniat, Corvin, főváros; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 2479
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=44100

ankara escort izmit escort