KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Visegrádi Építésztábor 2015

Hétfőn kezdődött annak a játékos menedékháznak az építése, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetemen Szerves építészet című tárgyat hallgató diákjai terveztek. A kéthetes visegrádi közösségi munkára minden érdeklődőt várnak. 

Tisztelt Következő Építésznemzedék! Tisztelt Visegrádiak!

Megkezdtük a visszaszámlálást. Hétfőn az első „kapavágással” megkezdjük annak a játékos menedékháznak az építését, melyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Szerves építészet című tárgyat hallgató diákok terveztek, és alig várják, hogy anyagba önthessék alkotásukat. A korábbiakhoz hasonlóan várjuk azoknak az építészhallgatóknak és Visegrádon élőknek a jelentkezését, akik rész akarnak venni egy kéthetes közösségi munkában és tanulásban.

Ebben az évben az Apátkúti-patak és a Széchenyi utca találkozásánál fekvő régi táborhely (volt kemping) területére összpontosítunk. A Visegrádi Táborok hagyományának megfelelően az építő közösség – melybe a Város és Önkormányzata is beleértendő – választotta ki és véglegesítette a győztes tervet. Az augusztus 17-től 28-ig terjedő időben az építésen kívül kirándulunk Visegrádon, és esténként beszélgetünk építészekkel, régészekkel, dokumentumfilmesekkel, tájépítésszel, szobrásszal és a helyi szellemi élet ismert egyéniségeivel a következő időterv szerint:

2015. augusztus 16. Félegyházi András építész, Visegrád Város polgármestere és
Turi Attila, Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja
2015. augusztus 17. Salamin Ferenc, Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja
2015. augusztus 18. Péterfy László, Kossuth-díjas szobrászművésznél, aki az MMA rendes tagja
2015. augusztus 21. Zajti Ferenc, Zajti Gábor, Zajti Balázs, több fesztiváldíjas dokumentumfilm alkotói
2015. augusztus 22. Kováts István régész-helytörténész, MNM - Mátyás Király Múzeum
Hintenberger András, Visegrád Városfejlesztési Bizottságának elnöke
Jakab Csaba, iparművész építész, Az Év belsőépítésze 2001
Márton László Attila, iparművész építész
2015. augusztus 23. Gróf Péter régész-főmuzeológussal, MNM - Mátyás Király Múzeum
2015. augusztus 24. Csernyus Lőrinc, Ybl-díjas építész, az MMA levelező tagja
2015. augusztus 25. Ertsey Attila DLA, építész, a Kós Károly Alapítvány kuratóriumi elnöke
2015. augusztus 26. Herczeg Ágnes, Hermann Ottó, és Torsanlorenzo-díjas tájépítész
2015. augusztus 27. Török Ádám, építész, belsőépítész
Kováts Ábel, építész
Szilágyi Szabolcs, iparművész építész
2015. augusztus 28. Kucsera Tamás Gergely, az Magyar Művészeti Akadémia főtitkára és Visegrád Város alpolgármestere

Aki részt kíván venni az említett események valamelyikén vagy mindegyikén, jelezze a foepitesz@visegrad.hu címen vagy a +36-20-236-82-91 telefonszámon!

Turi Attila, Ybl-díjas építész
Rüll Tamás, főépítész

Hintenberger András, önkormányzati képviselő
Félegyházi András, polgármester

Forrás: http://epiteszforum.hu/visegradi-epitesztabor-2015


Létrehozás időpontja: 2015-08-17 14:31:05
Utolsó módosítás időpontja: 2015-08-17 14:32:58
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 12828
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42958