KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

XII. Építész-KÉSZ-regatta

Balatonlelle – Keszthely

2019, május 17-18-19

2019-ben ünnepeljük a 100 éve alapított Bauhaust, mint intézményt, mely alapjaiban változtatta meg az építészetről, térről, művészetekről, formatervezésről, vizualitásról, lakáskultúráról alkotott véleményünket, addigi gyakorlatunkat. A Bauhaus itthon is jelentősen módosította a modern kultúráról vallott elképzelésünket, nem utolsó sorban honfitársaink fontos szerepet játszottak annak működésében. Az idei Építészregattán erről is megemlékezünk, hiszen ez a korszakos stílus az, amelyben a leginkább kézzelfogható az egyetemes kultúrtörténethez való kapcsolódásunk.

Ebben az évben a rendezvény történetében először népes külföldi vendégsereg látogat el az eseményre; az ARCASIA 20 fős delegációja több éves előkészítő munka eredményeképpen döntött úgy, hogy velünk tartanak. A 21 ázsiai országot tömörítő építész szervezet népes küldöttsége elfogadta a meghívásunkat és egy hosszabb Közép-Európai kirándulás keretében csatlakoznak a XII. Építészregatta mezőnyéhez. Ezen kívül az elmúlt évekhez hasonlóan vendégeink lesznek a V4 országok építész szövetségeinek vezetői is, így közösen emlékezünk majd a Bauhaus 100 éves alapítására!

Az Építészregatta az elmúlt évek tudatos munkájának eredményeképpen fogalommá vált a Balatonon; a legelegánsabb társasági vitorlás rendezvényként tartják számon. Köszönhető ez többek között a nagyszámú klasszikus vitorlás hajó részvételének, az értékes díjaknak és a hangulatában semmihez sem fogható gálaestnek a keszthelyi Festetics kastély barokk báltermeiben.  Évről-évre emelünk a színvonalon, hogy az a magyar építésztársadalom múltjához és rangjához méltó legyen; aki egyszer ellátogat többé ne akarja kihagyni. A rendező V4 Építészeti Alapítvány várja a vitorlázó építészek, urbanisták, tájépítészek társaságát határainkon innen és túl, amit idén először hivatalosan tűzijátékkal zárunk a felújított kastélykertben! Minden résztvevőnek jó szelet kívánnak a szervezők!

Vendégeink lesznek:

  • az ARCASIA építész szervezetének 20 fős delegációja
  • a V4 országok építész szövetségeinek vezetői

a gálaest háziasszonya:

Vincze Lilla

további információ: www.epiteszregatta.hu


Létrehozás időpontja: 2019-04-01 11:34:37
Utolsó módosítás időpontja: 2019-04-01 11:36:52
Cimkék: építéz, regatta, kész, xii, 2019; Beküldő: Eltér István
Megtekintések száma: 9065
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45207