KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

A KORTÁRS ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT BEMUTATJA: 6. BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI FILMNAPOK

2014. március 6-9. / Toldi mozi
A KÉK idén márciusban hatodik alkalommal rendezi meg a Budapesti Építészeti Filmnapokat. Az idei kiadással új fejezet kezdődik a fesztivál életében: a korábbinál jóval több szakmai támogatással és növekvő nemzetközi figyelem közepette vágunk neki a négynapos eseménynek.

Miután az elmúlt években jelen voltunk a legfontosabb nemzetközi építészeti filmfesztiválokon, illetve vetítéseket szerveztünk Párizstól Bécsen, Brnón, Varsón és Krakkón keresztül egészen Kijevig, munkánk gyümölcse idén kezd beérni: felhívásunkra több mint száz film érkezett, a világ minden tájáról. Ezek legjobbjait mutatjuk be a Toldi moziban március 6-9. között. Épületben laksz? Szereted a mozit? Akkor március első hétvégéjén várunk szeretettel a Toldi moziban!

A Filmnapok március 6-án a 16 holdnyi föld című filmmel nyit, amely a New York-i Ground Zero újjáépítésének fordulatait mutatja be, a film utáni fogadáson pedig Budapest főépítésze áll majd a dj-pult mögött. A következő napokban számos olyan film lesz látható, amelyek az építészet, a design és az urbanisztika különböző területeit hozzák közelebb, elemzik, mutatják be szokatlan, újszerű nézőpontokból az épített környezet alakulása iránt érdeklődő nézők számára. Az építészeti- és várostervezés dilemmái mellett szó lesz majd az építészet régi és új médiumairól, építészeti fotográfiáról és 3D nyomtatásról, a 21. század egyenlőtlen városfejlődéséről, fenntarthatatlan fejlesztésekről és turizmusról, különleges városi közösségekről, valamint a modern építészet emlékezetéről, az avantgárd épületek sorsáról, illetve a jövőbe vetett tervezői hit átalakulásáról is. Ahogy már a korábbi években megszokhattuk, mindezt átszövik azok a mély és izgalmas, sokszor tragikus, vagy éppen felemelő emberi történtek, amiért önmagában is megéri a fesztiválra látogatni. A személyes nézőpontot erősíti az is, hogy a filmek többségét a rendezők jelenlétében vetítjük, ami a filmek után mélyebb beszélgetésre, megismerésre is lehetőséget ad a nézőkkel közösen.

A Filmnapok programjai idén sem korlátozódnak a Toldi mozitermeire: az előtérben Építés alatt címmel három épületfotós, Batár Zsolt, Bujnovszky Tamás és Sarkantyú Illés képeiből nyílik kiállítás. A tavalyi sikerek után idén a város több pontján is külső fesztiválhelyszínekkel jelentkezünk: a film és a város összekapcsolódását hozza testközelbe a belvárosi moziséta, a Kossuth Lajos utcai Rögtön Jövök galériában két napon át rövidfilmválogatások lesznek láthatók.


A részletes program hamarosan, addig is információ:
W: www.filmnapok.kek.org.hu
F: www.facebook.com/BudapestArchitectureFilmDays
E: filmnapok@kek.org.hu
T: +36 1 322 29 07

Üdvözlettel,
A Budapesti Építészeti Filmnapok csapata
 


Létrehozás időpontja: 2014-01-22 11:11:58
Utolsó módosítás időpontja: 2014-02-03 16:35:17

Megtekintések száma: 14600
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41679