Szomorúsággal tudatjuk, hogy
Hideghy Béláné sz.Tésy Éva Gabriella okl. építőmérnök
Életének 74. évében méltósággal viselt szenvedései között 2017. november 22-én elhunyt.
Temetése 2017. november 30-án, csütörtökön 10 órakor lesz a gyöngyösi felsővárosi temetőben.
Életútja:
Kitüntetései:
Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében !
Csikós Tóth Sándor aranydiplomás építészmérnök 77 éves korában rövid szenvedés után, váratlanul elhunyt. Túrkevéről származott, mindenkinek segítő, emberszerető, szerény ember volt. Nyugodjon békében!
A diploma megszerzése után 1965-ben az AGROTERV Mezőgazdasági Tervező Vállalatnál helyezkedett el, ahol igen hamar önálló tervezési feladatokat kapott. Munkái között elsősorban borászati és élelmiszeripari üzemek voltak, pld. a badacsonyörsi szőlőfeldolgozó és borpalackozó üzem (ma Varga pincészet), a Pápa melletti Vaszar községben épült szőlőfeldolgozó üzem, a Kecskemét melletti helvéciai bortároló, a móri borpalackozó, a balatonboglári bortároló, a Hungarovin Törley pezsgőgyárának épületei (erjesztő, borkezelő, szociális épületek). Az élelmiszeripari üzemek tervezésének sorában a nádudvari és balmazújvárosi húsfeldolgozó üzemek voltak a legjelentősebbek, amelyeket az építtetők megelégedéssel fogadtak. A 80-as évek közepén az AGROTERV-et összevonták az Élelmiszeripari Tervező Intézettel (ÉLITI), az egyesített cégnél (Agrober ÉGTI) összesen 27 évet dolgozott.
A nagy tervező vállalatok kezdődő megszűnése idején (1992) az Energiagazdálkodási Intézetnél (EGI), majd az abból kivált PI-HUN Kft-nél folytatta a tervezői munkát. Az itteni feladatok között elsősorban erőművek és különböző ipari létesítmények tervezései szerepeltek, mint pl. Miskolc Tatár utcai telepén épült gázmotoros erőmű, a debreceni távfűtőmű vízlágyító épülete és turbinaháza, valamint a tiszaújvárosi erőmű vízlágyító épülete.
A hetvenes évek végétől közel két évtizedig a BME Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékén külső korrektor volt. AGROTERV-es tervezési tapasztalatát szívesen osztotta meg az építész hallgatókkal.
A Nádudvarra tervezett és megvalósult vágóhíd kedvező fogadtatása során az AGROTERV tervező cég Építészeti Nívódíjat kapott, ő pedig felelős tervezőként ezért a munkájáért a Munka Érdemrend bronz fokozat kitüntetésben részesült. A MÉSZ tagjaként, delegáltjaként 1985-ben részt vett az UIA Kairóban tartott Világkongresszusán. Ez a kiküldetés is része volt a nádudvari munka elismerésének.
Életpályája során a tervezés mellett kötelezte el magát, elsősorban mezőgazdasági, élelmiszeripari, energetikai épületeket tervezett. Már nyugdíjasként a Paksi Atomerőmű kiégett kazetták átmeneti tároló (KKÁT) épületének terveit készítette el. A Budapesti Építész Kamara tagja.
A Magyar Építész Kamara nevében mély fájdalommal tudatjuk, hogy
Kapitány József DLA
a Magyar Építész Kamara rendes tagja, az ÉME Mesteriskola és a BME Építészmérnöki Kar tanára 2017. október 20-án elhunyt.
A MÉK Elnöksége nevében:
Eltér István
Született: Szombathelyen 1948. január 01-én
Okleveles építészmérnök ( BME Építészmérnöki Kar 1972 )
1998. óta BME Építészmérnöki Karon Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszéken adjunktusként oktatott, 2000. óta egyetemi docens.
Tudományos fokozata: DLA 1999.
Ösztöndíjak: Széchenyi István Ösztöndíj 2002-2005
Oktatói tevékenysége:
Ipari épületek és mezőgazdasági épületek tervezése, komplex tervezés és diplomatervezés
Részt vett a " tervezési modul " oktatásában, illetve egy műtermet vezetett, melyben komplex tervezés gyakorlat műtermi szinten folyt.
Munkahelyei, beosztásai:
Szakmai tevékenység:
Ipari és középületek tervezése az Iparterv-ben, és a Materv-ben, oktató tevékenység a BME Építészmérnöki Karán (1998) és az ÉME Mesteriskolán 1986-tól mester.
Munkássága:
Tudományos / szakmai közéleti tevékenység:
Temetése 2017. november 16-án csütörtökön 11.30- kor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben
Barátság; Bátorság; Becsületesség; Céltudatosság; Életigenlés; Elkötelezettség; Érdeklődés; Érzékenység; Fegyelmezettség; Felelősség; Hajlíthatatlanság; Hajthatatlanság; Indulatosság; Intuíció; Kezdeményezőképesség; Kitartás; Kompromisszummentesség; Következetesség; Közösségi érzés; Kreativitás; Lágyszívűség; Lendületesség, Meggyőződés; Meggyőzőképesség; Mértékletesség; Nagyvonalúság; Nyíltszívűség; Öntudatosság; Őszinteség; Szilárdság; Szívósság; Tántoríthatatlanság; Tehetség; Tisztaság;…
Fentiek miatt voltál mindannyiunk számára példakép, igaz jóbarát Kapitány Jóska.
Isten áldjon, nyugodj békében!
A SZÉK (Szendrői Építész Kör) alapítói
Kapitány József
Eltér István
Kerekes György
Mátrai Péter
Német András
Pálfy Sándor
Budapest, 2017. október 26.
Pásztor Erika Katalina DLA, főszerkesztő (epiteszforum.hu) – művész-vállalkozó, aki gondolatokat, projekteket, szervezeteket épít társadalmi és kommunikációs kérdéseket érintő, multidiszciplináris, kreatív munkák során. Egy kortárs "cyber-hurkoló" munkás(nő), aki gondolatokat, embereket és módszereket köt össze új technológiák felhasználásával. Építészetet, vizuális és üzleti kommunikációt tanult, majd intermédia művészetből szerzett doktori fokozatot 2007-ben. Művészeti kutatómunkájában absztrakt, rejtett kapcsolatok és folyamatok új reprezentációs formáit mutatta be művészeti és design projektjei, egyetemi oktatói és publicisztikai munkája során.
Építészmérnökként végzett a BME-n, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem videó szakán, mint audiovizuális tervező. A Corvinus Egyetem Vezetőképző Intézetének posztgraduális képzésének keretében üzleti kommunikációt tanult, majd 2007-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett intermédia doktori fokozatot. 1995-1998 között az első magyar komputer animációs cég, a Wonderland Stúdió művészeti vezetője volt. 1998-ban elsők között alapított önálló média design vállalkozást Magyarországon, majd 2000-ben megalapították az epiteszforum.hu-t az építészkritikus Vargha Mihállyal (1952-2010) közösen, aki haláláig (2010. március 8.) a lap főszerkesztője volt.
Pásztor Erika Katalina 18 évig tanított a MOME videó szakán, aminek 2003-2006 között vezetője volt. A BKF Média design szak alapító oktatója, a szakot az ő programja és irányítása alatt akkreditálták 2009-ben. Médiaművészeti és design munkássága igen sokrétű, videóktól, televíziós arculatoktól kezdve multimédia- és webes felületekig és alkalmazásokig, interaktív installációkig terjed. 2010-től az epiteszforum.hu főszerkesztője, stratégiai vezetője volt.
Kilépve a magyarországi művészeti felsőoktatás rendszeréből és Budapest zúgó hétköznapjaiból hobbijának - természetesen az építészetről szóló kommunikáció mellett - szentelte mindennapjait: kertet művelt, sütött-főzőtt-befőzött, nagyokat csavargott Január Lajos nevű kutyájával a természetben.
Az epiteszforum.hu Erika kérésének megfelelően, az ő szellemiségében, az eddigi értékek mentén működik tovább. Erika halála óriási veszteség mindenkinek, de az ő elhivatottsága, a kirobbanó energiája - Duracell nyuszi -, személyes kérése ad hatalmas erőt ahhoz, hogy a szerkesztőség napi működését és szellemi örökségének megőrzését kollégái együtt biztosítsák.
Temetése november 10-én 11 órakor a komáromi temetőben, római katolikus szertartás szerint lesz. A temetést a komáromi Kistemplomban gyászmise követi.
Szomorúsággal tudatjuk, hogy Debreiné Széptelki Szilvia építész 2017.október 6-án elhunyt. 2017. október 20-án pénteken 16:30 órakor Gyöngyösön, a Barátok templomában veszünk Tőle végső búcsút.
Életútja:
Munkái:
Pályafutása és szakmai kapcsolatai alapján, a munkáinak jelentős része önkormányzati beruházásokhoz kötődött. Ezen kívül természetesen közületi és ipari, mezőgazdasági épületek tervezésében is aktív részt vállalt. A magántervezői tevékenysége során nagyon népszerű volt Gyöngyös vonzáskörzetében a lakóépületek tervezésében.
Egy személyes visszaemlékezés:
Az elmúlt 15 év során Szilvi tervezői munkáinak jelentős részénél a statikai munkarészt én készítettem. Mindig végtelenül korrekt partner volt. Precíz, jól előkészített adatszolgáltatásokkal keresett meg. A szakmai egyeztetésekben intelligensen és a saját szakterületét illetően felkészülten vett részt. Sok-sok szép munkában dolgoztunk együtt az Ügyfelei megelégedésére. Szerencsésnek érzem magam, hogy lehetőségem volt Szilvivel együtt dolgozni. (Kalácsi René)
Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében!
VÁMOS DOMINIKA (1963–2017)
Sulyok Miklós írása
Bármilyen hosszú is volt a betegsége, sokáig reménykedtünk a felépülésében. Milyen tehetséges és nagyszerű asszony volt, s mennyi szenvedéssel áldotta meg őt a Teremtő! Ember föl nem foghatja: miért? Mi úgy gondoljuk, ő, aki három gyermekét szépen nevelő családanyaként élt, tudományos kutatást folytatott, szakfolyóiratokat szerkesztett és egyetemen oktatott, megérdemelte volna a nyugodt éveket unokáival!
Mennyi tervet dédelgetett még! Szívszorítóan korai halálával kutatási témák, könyvek lehetőségei maradtak beteljesületlenül! Mindig figyelmes, intelligens társalgásába, finom lényébe gyakorta megértő humor vegyült. Sokat, igen sokat vállalt a családi életben és a szakmájában is egyaránt, mert sarkallta tehetsége.
Vámos Dominika bölcsészettudományi tanulmányok után a BME Építészkarán diplomázott 1991-ben, majd 1996-tól az építészeti szakírói pályára tért át, előbb a Magyar Építőművészetnél dolgozott szerkesztőként, majd a Bertelsmann Kiadó építészeti lapjainál, az Építés Felújításnál, később az Alaprajznál lett felelős szerkesztő.
1998-ban a Magyar Építőművészet égisze alatt (akkor ott Vargha Mihály volt a főszerkesztő) megalapította az arc’ című építészeti folyóiratot, melynek társszerkesztője M. Gyöngy Katalin Zürichből, grafikus szerkesztője Gerhes Gábor és Medve Zsuzsa voltak. A lapnak 2001-ig hat száma jelent meg, s nyugodtan mondhatjuk, az utóbbi évtizedek talán legtartalmasabb orgánuma volt a magyar építészeti kulturális sajtóban. Nagy vesztesége a magyar építészeti-építészettörténeti szakmának, hogy nem volt lehetőség a tovább folytatására. Dominika olyan széles látókörrel, éleslátással, érzékenységgel állította össze a tematikus lapszámokat – címeik voltak: Je pense donc je suisse, Hogyan tanítsunk építészetet?, Város és pénz, Egy megtalált ház, Modern műemlékek, Jól lakni – hogy azok ma is a mély, alapos, időszerű gondolkodás példái lehetnek, s máig megőrizték aktualitásukat. Ha internetes felületen közzétennék, bizonyosan komoly érdeklődést keltenének ma is.
2000-ben rendezte – Madzin Attila társszerzőségével – A Bauhaustól a Szentföldig című filmjét, amelyben Molnár Farkas pályájának alakulását elemzi nagy invencióval. A film zenéjét Mátrai Péter szerezte. 2007 és 2010 között készítette ugyanazzal a társrendezővel az Építészek Mesteriskolája című filmjét, amelyben saját kutatásaira támaszkodva kutatta a neves intézmény történetét. Ez a film volt a MOMÉ-n megszerzett DLA fokozatának mestermunkája is, ahol 2004-2015-ig tanított, azután az Építész Szakon és a Doktori Iskolában. Tevékenységét 2015-ben Molnár Péter-díjjal ismerték el. Ekkor Ferkai András így foglalta össze Dominika munkásságát:
"Vámos Dominika úgy építész, hogy kívülről figyeli szakmáját. Nem teoretikus, nem történész, hiszen szerkesztőként és kritikusként elsősorban kortárs építészeti jelenségekkel foglalkozott, az oktatásba bekapcsolódva pedig tervező hallgatók instruktora és doktoranduszok témavezetője hosszú idő óta, vagyis az aktuális problémák, sőt a jövő kérdései izgatják. Persze a múlt is érdekli, pontosabban fogalmazva a közelmúlt, melynek feltárásába azért kezdett bele, hogy megértse a jelenhez vezető folyamatokat. Építészeti folyóiratok szerkesztőjeként, majd dokumentumfilmek készítőjeként ugyanis arra kellett rájönnie, hogy a történelmi ismeretekből levont következtetések híján a szakma nem rendelkezhet olyan önismerettel, amely segítené a jelen konfliktusai közötti helytállásban."
Ezt követően kutatási témái voltak az építészet és a film kapcsolata, Rudolf Schwarz építészete és írásai, a 20. századi magyar építész szakma története, a magyar hadiipar és építészet összefüggései 1945 előtt és után. Ezekből publikált hat részletben az epiteszforum.hu-n Elhallgatott epizódok a magyar építészek 20. századi történetéből címmel, s ezt a témát folytatta tovább utolsó jelentős kutatásában is, amikor 2015-16-ban a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata kutatói ösztöndíjával megírta Tézisek a hadigazdaság és a modern ipari építészet természetrajzáról címmel még kiadásra váró dolgozatát. (Alcím: A Sorg Antal Építőipari Rt. történetének felfedezésére irányuló kutatás eredményei). Ez a munka komplex szemlélettel, a történettudomány, a szociológia, az építészettörténet kurrens eredményeinek ismeretében térképezi föl a magyar építészettörténet egy fontos metszetét, amit ő maga így fogalmazott meg szövegében:
„Noha a történelemvesztés a modernizáció és globalizáció nyomán többé-kevésbé a nyugati civilizációkban is felgyorsult az elmúlt évtizedek folyamán, a nálunk bekövetkezett történelmi trauma és kataklizma feldolgozatlansága azonban nemcsak nyugat-, de még közép-kelet európai viszonylatban is abszurd, miután nem köthető egyértelműen értékelvű kritériumokhoz. A világháborúk summázata ugyan hosszú évtizedekre a jó és rossz, haladó és reakciós, demokratikus és fasiszta ellentétpárok hollywoodi szereposztásában lett a köztudatba ültetve, ugyanakkor a dolgokat közelebbről szemlélve, az idő múlásával differenciáltabb, kevésbé tendenciózus képletben bontakoznak ki a történelmi fejlemények. /…/ Másfelől a történettudomány hagyományosan a nagypolitikára és ideológiai szempontokra koncentráló figyelmét egyre gyakrabban vonja magára a műszaki és gazdasági hivatások tevékenysége, politikailag is releváns szerepköre, amely egyáltalán nem elhanyagolható fajsúllyal és sajátos motívumával tűnik fel a történelmi-politikai porondján.”
A tanulmány nagy elemző erővel, adatok és hivatkozások garmadával vet fel egy keveset tárgyalt, de máig alapvető szakmagyakorlási és építészettörténeti témát. Tragikus vesztesége a magyar építészettörténetnek, hogy immár nem folytathatja kutatásait. Kedves Dominika, ígérem, rajta leszek, hogy utolsó tanulmányod publikálásra kerüljön.
Letölthető tartalom:
A Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítész Tagozatának vezetősége szomorúan tudatja a kollégákkal, hogy Mőcsényi Mihály professor emeritus, Sir Geoffrey Jellicoe-díjas, Kossuth- és Széchenyi-díjas tájépítész 2017. szeptember 13-án eltávozott körünkből. Temetéséről a család később intézkedik.
Mőcsényi professzor 1919. november 9-én született frank nemzetiségű kisbirtokos család sarjaként a Tolna megyei Mőcsényben. A „földből jött”, az anyatejjel szívta magába a mezőgazdálkodást, családi körülményei és korai pályafutása azt előlegezték, hogy tanulmányai után a fiatal Mőcsényi „életprogramja” a családi birtok felvirágoztatása, művelése lesz. A történelem azonban nem így rendelkezett. 1941-ben a Kertészeti Akadémián szerzett kertészmérnöki diplomát. Ormos Imre professzor hamar felfigyelt tanítványa képességeire, egyengette az ifjú Mőcsényi pályafutását és meghívta magához tanársegédnek. A háború azonban közbeszólt, a friss diplomás Mőcsényinek tartalékos tiszti rangban 1941-ben sürgősségi behívóval Erdélybe kellett vonulnia, ahol elsősorban tolmácsként hasznosította anyanyelvi szintű német és gimnáziumban felvett angol tudását. Közben beiratkozott a Kolozsvári Egyetem ökonómia szakára. Két évet végzett el ökonómiai tanulmányaiból, mikor az erdélyi magyar hadsereggel együtt visszavonulni kényszerült Magyarország területére, hogy ott szekérre szállva önkéntes akciókban vegyen részt csehországi területeken a visszavonuló német hadsereg kiszorításában a rajovi incidensben, ahol 17 magyar katona esett el a polgári lakosság védelmében.
1945-ben, Ormos Imre professzor – ígéretéhez híven – tanársegéddé fogadta, sőt magánál szállásolta el a frissen leszerelt Mőcsényit. Mentorává lett, szinte 24 órás felügyeletet gyakorolt felette, könyveket olvastatott vele, amelyekből gyakran éjszakába nyúlóan „vizsgáztatta” az utódjául kiszemelt tanoncot. Mivel a háború után ebben az időben Svájcon kívül Európában alig épülnek kertek, így a széleskörű európai kapcsolatokkal rendelkező mentor beajánlotta gyakorlati tapasztalatra ifjú pártfogoltját a kor legismertebb svájci kertépítész kivitelezőjéhez, Franz Vogel úrhoz. 1947-ben 6 év eltávozást engedélyezett Mőcsényinek egy európai tanulmányi körútra. Feltételül szabta azonban, hogy a 6 év alatt valamely külföldi egyetemen doktorálnia kell és két évente meg kell tanulnia egy újabb európai nyelvet! Mőcsényi Bécsben kapott a Hochschule für Bodenkultur rektorától doktorálási engedélyt, majd egy évre Bernbe utazott, hogy megkezdje svájci kivitelezési gyakorlatát. Bernben 11 hónappal később érte a hír, hogy családját 1948-ban (amikor Magyarországot egy újabb diktatúra réme kezdte fenyegetni) ezúttal a kommunista hatalom akarja ellehetetleníteni: a családot kuláklistára helyezték. A vasfüggöny lassan leereszkedett Európa nyugati és keleti fele közé, így a történelem ismét választás elé állította az életét akkor kezdő Mőcsényit: hazamenni vagy maradni. A családjához, szülőföldjéhez hű ifjú ismételten a hazajövetel mellett dönt, minden észérv és baráti figyelmeztetés ellenére.
„Osztályidegen” származása miatt a fiatal tanársegéd az ’50-es években végig meghurcoltatások tárgya volt, amelyet úgy ellensúlyozott, hogy a tudományba menekült. Családi birtokait elkobozták, családtagjait a Hortobágyra telepítették. Ebben az időszakban egy másik mentor, a főiskola rektora, Mohácsy Mátyás kelt a védelmére. Svájcból való hazaérkezése után nála lakott, a szintén svájci, angliai, franciaországi és egyesült államokbeli tapasztalatokkal rendelkező, széles látókörű kertészmérnök szögezte őt az iskolapadba és kényszerítette aszkézisre. Mőcsényi szimultán végezte el – Ormos Imre instrukcióinak megfelelően – az ELTE művészettörténet- esztétika szakát és a BME-n építészmérnöki és a városgazdálkodási szakmérnöki szakokat, majd külön engedéllyel doktorált az építész karon. Így esett meg, hogy többször beígért „likvidálására” várva Mőcsényi szinte reneszánsz műveltségre, hatalmas lexikális- és gyakorlati tudásra tett szert a diktatúra árnyékában.
1954-ben, a szocialista tervvállalatok megalakulását követően félnapos kutatói állást kapott a kor legfelkészültebb mérnökeit tömörítő Lakótervnél, ahol az első szocialista lakótelepek zöldfelületi rendszertervein, zöldfelületi mutatóin kezdett el dolgozni. Megszületett az Irányelvek Komló Zöldterületeinek Tervezéséhez című vaskos kutatási anyag, amely később kandidátusi disszertációjának alapja (és a modern hazai urbanisztika zöldfelületi szempontú kordokumentuma) lett.
"Szocialista városaink zöldfelületi és tereprendezési problémái " c. kandidátusi disszertációjának megvédését politikai indokok miatt blokkolják. 1956-ban részt vett az egyetemi forradalmi tanács munkájában és a tüntetéssorozatokban, rövid ideig gyűjtőfogházba szállította a karhatalom. Erre való hivatkozással a forradalom leverése után ismét célkeresztbe került, végül Ormos Imre háttérmunkájának köszönhetően egy másik tárgykörben, a táji energia-folyamatok témájú disszertációval 1961-ben végül tudományos fokozatot szerezhetett.
A ’60-as években fordulatot vett politikai klíma hatására 1960-ban már Mőcsényinek juthatott feladatul, hogy az Újbuda ( Szentimreváros ) területén egykor agyagbányaként és téglagyárként működő, posztindusztriális területen kialakítsa a kerület központi parkegyüttesét, a Feneketlen-tavat. A mai modern tájépítész képzés alapjait főnökével együtt alapozza meg. Ormos Imrének tudományos súlyával és befolyásával sikerült elérnie, hogy 1963-ban az akkor már Kertészeti- és Élelmiszeripari Főiskolán ’Táj- és Kertépítészeti Szak’ alakuljon. Mőcsényi nagy lendülettel vágott bele az új szak képzési anyagának létrehozásába: megszületett többek között a tájrendezés és a tereprendezés diszciplina, amelyet két évtizedig ő oktatott.
Kutatásai a kerti és táji léptékben is korszakosaknak tekinthetők. Szakmai alapokon bírálta a nagyüzemi mezőgazdálkodás és az ún. melioráció módszereit, kiállt az ökológiai kiegyenlítő felületek létjogosultsága mellett, a helyi klíma és az állomány klíma jótékony módosító szerepköréről és a CO2 megkötésről cikkezett a ’70-es években. Modern környezeti elveket vallott, amelyet nem „védelem”-ként, „környezetügy”-ként kezelt. Felvetette az egyedi tájértékek kataszterezésének lehetőségét és ösztönözte a kategorizálásukat, később szabványba foglalásukat. Több mint 40 éven keresztül – haláláig – kutatta Eszterháza barokk tájegyüttesének történetét, amelyet egyetlen önálló, nyomtatásban is megjelent könyvében, az Eszterháza feketén-fehéren (1998) című kötetben összegzett. Sajátos oktatási módszertanának, kérdezz-felelek játékainak, széles látókörének, humanista elveinek és naprakész tárgyi tudásának köszönhetően tájépítész generációk sokasága tekinti őt ma mesterének. 1969-ben megalkotta saját tájfogalmát, amely alapvetésként mondja ki, hogy a természetet az ember tájalakító tevékenysége teszi tájjá, ember nélkül táj nem létezik. Mőcsényit 1969-ben nevezték ki a Kertépítészeti Tanszék vezetőjének, 1970-ben egyetemi tanárrá, 1971-ben a szak vezetőjévé.
A kádári puha diktatúra egyre nagyobb lehetőséget biztosított Magyarországon az egyetemi külföldi kapcsolatok újrafelvételéhez, amelyet az új szak oktatói ki is használtak. Mőcsényi elsősorban német nyelvterületre küldte ki fiatal tanársegédeit, akik később az egyetemi oktatás és az önálló kar tanszékvezetőivé váltak. A bécsi WIG-eken a külországi kapcsolatoknak és a disszidens kollégáknak köszönhetően lehetőség nyílt – magyar viszonyok között szinte egyedülálló módon – a hazai tájépítész diákoknak nyugat-európai országokban külföldi gyakorlati tapasztalatszerzésre. Mőcsényi Bécsben, és ezeken felül Hamburgban és Münchenben az IGA-n is arany és ezüstérmet nyert magyar kert installációival tűnik ki, amelyekkel fokozatosan nemzetközi szakmai hírnévre tett szert.
A szakmai kiállítási sikereknek, illetve az európai és észak-amerikai egyetemi kapcsolatok folyamatos kiépítésének köszönhetően Mőcsényi professzor az IFLA Nagytanács tagja lett, 1978-ban pedig a nemzetközi szakmai szervezet alelnökévé választotta. Magyarországon kezdeményezésére jött létre ezt megelőzően az IFLA magyar tagszervezete. A magyar idegenrendészeti szervek nem kis megrökönyödésére 1984-ben a professzor Magyarországra hozta a világ számos nációját felvonultató IFLA Világkongresszust, amit sokáig úgy emlegetnek, mint a legjobban szervezett IFLA konferenciát. A konferencia sikere és Mőcsényi nagytanácsban vállalt aktív szakmapolitikusi szerepe, emberi hozzáállása miatt a szervezet 1986-ban – első magyarként – választotta őt elnökévé.
Nemzetközi karrierjének felívelése közepette idehaza oktatói, vezetői pozíciója fokozatosan lehetetlenült el. A ’70-es években végig kardoskodott a kétlépcsős egyetemi képzés beindításáért: elmélete szerint a nyugati mintára bevezetendő három éves Bsc képzéssel a települések zöldfelületi rendszereit felügyelő, karban tartó, hatósági szerepet játszó szakember gárdával szükséges megalapozni azokat a zöldebb városokat, amelyeket az alapképzésre épülő 2 éves Msc szakon végzettek tervei által hoznak létre. 1979-ben azonban egy az akkori rektorral lefolytatott viharos vita után a benyújtotta lemondását és nyugdíjaztatását kérte, majd a nemzetközi szervezeti tevékenységekhez és balatongyöröki nyaralójába vonult vissza. A háttérből azonban még sokáig adott tanácsokat, mozgatta a szálakat: a györöki nyaraló, amelyet 25 év intenzív kétkezi munkájával varázsolt egy a Balaton felé kitárulkozó dolomitos bányaudvarból „üdülőtájjá”, a tájépítészek Mekkájává, titkos találkahelyévé változott.
A rendszerváltást követően egyetemi hívei 1990-ben hamar reaktiválták, a nyugállományból ismét egyetemi tanárrá neveztették ki, hogy eséllyel indulhasson a Kertészeti- és Élelmiszeripari Egyetem rektori székéért. Mőcsényi újult erővel és erős víziókkal látott neki feladatainak és rektorsága alatt önálló egyetemi karrá szervezte a szakirányt. Szorosabbra fűzte volna a kapcsolatokat a Budapesti Műszaki Egyetemmel, azon belül az építész képzéssel is, ám ez a terve nem vált valóra, az egyetem egy rövid életű együttműködésben a Szent István Egyetem berkein belül Gödöllő felé vette az iránt.
1992-ben, rektorsága idején, a Stuttgarti IGA szervező bizottsága kereste meg azzal a kéréssel, hogy tervezze meg a ’93-as IGA magyar kertjét. Tekintettel arra, hogy Magyarországnak nem volt pénze a kiállításon való részvételre, a szervező bizottság azt a kérést intézte felé, hogy olyan kertet hozzon létre, amely némiképpen bevételt is tud termelni. Mőcsényi a felkérésnek eleget téve Weingarten-t tervezett, és idehaza megszervezte, hogy az akkor ébredő Villányi borvidék borászai kivitelezzék azt. A kert nem csak rentábilissá és a kiállítás leglátogatottabb helyszínévé tette az installációt, hanem megteremtette a gazdasági kapcsolatfelvétel lehetőségét a Villányból Stuttgartba kitelepített svábok és a Magyarországon hátramaradott rokonok között. Villány hírnevének felívelése következtében pedig az egész hazai borászati ágazat szárnyra kapott és megkezdte máig tartó menetelését.
1993-ban nagydoktori disszertációját követően az MTA a Mezőgazdasági Tudományok Doktori címét adományozta számára. 1996-ban megtámadta szervezetét a gégerák, de a sugaras terápiának és hatalmas életenergiáinak köszönhetően sikeresen megküzdött a halálos kórral, és mint rák túlélő is példát állított tisztelőinek.
Munkásságát Tessedik-díjjal, Hild- és Ormos-éremmel tüntették ki. A Magyar Köztársaság elnöke 2000-ben a tudósok legrangosabb hazai kitüntetésével, Széchenyi-díjjal jutalmazta, 2009-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének polgári fokozatát „a tájépítészet szakterületének hazai elismertetése és egyetemi oktatása bevezetése, valamint a településtudomány és az urbanisztika fejlesztése érdekében végzett sokoldalú tudományos és oktatói életútja elismeréseként”. 85 éves koráig tanított, Eszterházára irányuló kutatásait haláláig aktívan végezte. 1994 óta professor emeritus. 2012-ben Dömötör Tamás felterjesztésére az IFLA neki ítélte a tájépítészek ‘Oscar’-jának számító életműdíjat, a Sir Geoffrey Jellicoe-díjat, amelyet Fokvárosban vett át. 2014-ban Kossuth-díjat kapott, amivel ma az első és egyedüli tájépítész, akit a tudományos és a művészeti területen is elismert az ország a legrangosabb kitüntetésekkel.
Marosi Bálint (1970–2017)
Nehéz leírni: ma, szeptember 6-án elhunyt egy tanártársunk, Marosi Bálint.
Nehéz felfogni és elfogadni a tényt, hogy többé nincs velünk.
Nehéz erre gondolni is.
Bálint színes, gazdag egyénisége, empatikus személyisége sokunknak fájóan hiányozni fog. Barátságos, nyílt, bizakodó és másokat biztató tekintete, kifejező gesztusai, rövid és gyors, de annál pontosabb mondatai mától csak emlékeinkben élnek tovább. Kollégák, barátok, tanítványok emlékezete őrzi építészetről, a közösségi lét fontosságáról, az együttműködés szükségességéről vallott gondolatait.
A Középülettervezési Tanszék közössége gyászol és együttérez mindazokkal, akik tisztelték és szerették őt. Fényt és szeretetet kívánunk odaát, a számunkra még ismeretlenben.