KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Schmidl Ferenc Építészeti Díj 2014

Felhívás a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” 2014. évi kitüntetettjeire történő javaslattételre
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati díjak, kitüntető címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 4/2014. (I.31.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2011.(VI.10.) önkormányzati rendelet értelmében a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozására vonatkozóan várjuk a javaslatokat.

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozható annak az építész tervezőnek, aki Székesfehérvár közigazgatási területén belül, 1990. után megvalósult építészeti alkotása révén hozzájárult Székesfehérvár városképének fejlődéséhez, építészeti kultúrájának előmozdításához, az épített környezet minőségének javításához. Az elismerés adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető.

A díjak adományozására bármely természetes vagy jogi személy - beleértve a megvalósult épület építész tervezőjét - javaslatot tehet.

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”-ra tett javaslatnak tartalmaznia kell
-    a javaslattevő nevét és elérhetőségét,
-    a javasolt építész nevét és  elérhetőségét,
-    a javaslat indokául szolgáló, Székesfehérváron megvalósult, 1990. után épült épület
-    leírását,
-    fényképeit,
-    megértéséhez szükséges mértékű, léptékű, építészeti tervlapjait,
-    látványterveit.

A javaslat dokumentálásának formai követelményei:
-    legfeljebb 3 db álló A3 formátumú, színes kivitelű papír nyomat kemény alátétre kasírozva vagy arra nyomtatva, valamint
-    a papír nyomatokkal megegyező tartalmú, egy példány digitális adathordozón rögzített szöveges és képi dokumentáció, Pdf formátumban.
-    A benyújtásra kerülő javaslat csomagolásán kérjük tüntessék fel: „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”

A javaslatokat 2014. május 31-ig írásban lehet benyújtani:
-    leadhatóak a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. szám alatti portáján,
-    postán elküldhető Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda  címére:
-    8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

A javaslatokat az alábbi tagokból álló díjbizottság véleményezi:
-    a Magyar Építész Kamara által delegált tag,
-    a Magyar Építőművészek Szövetsége által delegált tag,
-    a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal állami főépítésze,
-    Székesfehérvár városi főépítésze,
-    a városi főépítész által javasolt Kossuth díjas építész.
 „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” átadására az Építészet Világnapja alkalmából tartott rendezvényen, október első hétfőjén kerül sor.

Forrás: http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_124689

 


Létrehozás időpontja: 2014-05-19 14:39:09
Utolsó módosítás időpontja: 2014-05-19 14:39:09
Cimkék: Schmidl Ferenc, díj;
Megtekintések száma: 13223
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41984