KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Magyar művészettörténészek a vészkorszakban és Bevésett nevek

A Királyi Magyar Pázmány Péter (a mai Eötvös Loránd) Tudományegyetem egykori, a Holokauszt során és a második világháborúban elhunyt oktatóinak és hallgatóinak emlékére avatnak emlékművet az Egyetemen 2014. november 14-én. Az avatáshoz kapcsolódóan két konferenciára is sor kerül: 11-én „Magyar művészettörténészek a vészkorszakban”, valamint 12-én és 13-án „Bevésett nevek” címmel.

A november 14-i emlékműavatáson beszédet mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dezső Tamás, a Bölcsészettudományi Kar dékánja. Az emlékmű közös felavatását a Himnusz eléneklése követi, közreműködik Molnár Piroska színművész és a Zenei Tanszék Pro Musica Vegyeskara, vezényel: Erdős Ákos. Az avatás rendezője Bagossy László.

Az emlékművet mindazok emlékének állítja az Egyetem, akik életüket veszítették a zsidótörvények következtében munkaszolgálatosként, koncentrációs táborokban, üldöztetésben; vagy katonaként és polgári áldozatként. A „Névsor a fugákban” című pályamű alkotói Bujdosó Ildikó, Fajcsák Dénes, Lukács Eszter és Szigeti Nóra, az emlékművet tervpályázaton választották ki ez év tavaszán. Az egyetem épületének téglafalából kikapart habarcs helyére – olyan magasságban, amely az olvasást lehetővé teszi – a Trefort-kerten végigfutó bronzcsíkot helyeznek el az áldozatok nevével. A folytonos csík körbeöleli az egyetemet, középpontjában megemlékező felirat kerül a falra.

Meghívó az emlékmű avatására

Időpont: 2014. november 14. 13:00
Helyszín: ELTE Trefort-kert (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A)


A Holokauszt és második világháborús emlékmű felavatásához két konferencia is kapcsolódik a november 10-i héten.

Az ELTE BTK Művészettörténeti Intézete, a Péter András Alapítvány és az MTA BTK Művészettörténeti Kutatócsoport közös konferenciáját a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából szervezik 11-én. A „Magyar művészettörténészek a vészkorszakban” című tanácskozáson Marosi Ernő bevezetőjét követően Prokopp Mária és Tóth Károly Péter Andrásról, Tímár Árpád Elek Artúrról, Körber Ágnes Lányi Jenőről, Gosztonyi Ferenc Bodonyi Józsefről, Dávid Ferenc Csatkay Endréről, Tátrai Vilmos Gombosi Györgyről, valamint Markója Csilla Hekler Antal és Zádor Anna kapcsolatáról, továbbá Papp Gábor György Tolnay Károly és Erwin Panofsky princetoni kapcsolatáról tart előadást.

Időpont: 2014. november 11. 10:00
Helyszín: ELTE BTK Kari Tanácsterem (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A, fszt. 39.)
 

A „Bevésett nevek” címmel, november 12. és 13. között rendezett konferenciát Mezey Barna, Egyetemünk rektora nyitja meg, majd Takács Zsuzsa írását Molnár Piroska színművész olvassa fel. A bevezető előadásokat Komoróczy Géza, György Péter, Csonka Laura és Szabó Levente tartja. A konferencián többek között Egyetemünk rendkívül összetett, széttartó sorsokat magába foglaló 1914 és 1945 közötti történetéről, az emlékezet közösségi és személyes narratíváiról, a művészet múltfeldolgozásáról is szó lesz. Az első napot kerekasztal-beszélgetés zárja „Egyetemi közösség, trauma és emlékezet” címmel, a moderátor Gács Anna lesz. A konferencia végén levetítik a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet diákjainak idén a Csillagos házak projekt keretében készített kisfilmjeit.

Időpont: 2014. november 12–13. 10:00
Helyszín: ELTE BTK Kari Tanácsterem (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A, fszt. 39.)

Emlékműavatás meghívó (PDF)

Bővebben:

http://www.elte.hu/hir?id=NW-6236



Létrehozás időpontja: 2014-11-10 10:25:27
Utolsó módosítás időpontja: 2014-11-10 10:25:27

Megtekintések száma: 12207
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42404