KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Dévényi Sándor a Nemzet Művésze

Kiss Anna költő, drámaíró; Csukás István író, költő; és Dévényi Sándor építőművész vehette át a Nemzet Művésze elismerést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia elnökétől november 3-án az MMA székházában, a Pesti Vigadóban.

Dévényi Sándor a magyar organikus építészet értékeinek gyarapítása, városképformáló munkássága, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat. A laudáció szerint a pécsi kötődésű alkotó műveit formai játékosság, expresszív, olykor ironikus koncepció jellemzi. Épületeihez szervesen hozzátartozik a szín mint a formát alátámasztó, az épületet magyarázó, értelmező elem. Életünk 90 százalékát épített környezetben töltjük el. Ha ez a környezet egy tehetséges építészeti gondolat szüleménye, akkor az építész hozzájárult mindannyiunk boldogságához – fogalmazott Dévényi Sándor, az MMA alelnöke a díj átvételekor.

A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére azzal a céllal hozta létre az országgyűlés 2013-ban, hogy a legkiemelkedőbb művészek számára méltó életkörülményeket biztosítson életjáradék formájában. Az elismerés egyidejűleg legfeljebb 70, a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet területén jelentős értéket létrehozó, Kossuth-díjjal kitüntetett alkotó számára adományozható.


Létrehozás időpontja: 2017-11-06 14:54:38
Utolsó módosítás időpontja: 2017-11-06 14:58:08
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 10323
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44379