KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Szenes István 75

Szenes István munkásságának legfontosabb állomásait mutatja be az a kiállítás, melyet augusztus 22-ig látható a Pesti Vigadóban. A 75 éves Ybl-díjas belsőépítész 1973-tól, közel 20 évig volt a KÖZTI stúdióvezetője, a Szenes Design Stúdió alapítója, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az akadémia Ipar- és Tervezőművészeti Tagozatának vezetője.

„A harmonikus, bensőséget-otthonosságot sugárzó tereket kedvelem. Alkotásaimban kiegyensúlyozottságra törekszem, olyasmire, amelyben az emberek pozitív jeleket kapnak, felfedezik és érzik a környezet fontosságát és erejét. Egyszerűen jól érzik magukat a terekben. Díszlettervezőnek, grafikusnak készültem, de hivatásomat az építészetben – belsőépítészetben találtam meg.



Bár természetemnél fogva vonzanak a lágy, organikus, „vérbő” vonalak és formák, az elmúlt évtizedek során kapott feladatok racionálissá, visszafogottabbá tettek. Fegyelmezettebb, tudatosabb lettem és ez az alkotásaimra is kisugárzik. Fontos, hogy az ember tudja magát kívülről szemlélni, kritizálni és megrendszabályozni. Megtanultam, hogy úgy kell figyelembe venni a megbízók igényét, hogy az elképzelések megvalósítása mellett kifejeződjön a szakmai tudás és tervezői egyéniség. Azok közé a tervezők közé tartozom, akik az alapoktól kezdve, az építésszel együtt találom ki az épületet, ezért számomra nem elválasztható az exteriőr az enteriőrtől. Az épület kívül-belül egy gondolatot kell, hogy sugározzon. Közel ötven év szakmai múlt után elmondhatom, hogy számomra a belsőépítészet nemcsak hivatás, de hobbi is, betölti az életemet.” Szenes István: Ars poetica

Forrás: https://vigado.hu/fooldal/-/event/10184/kepzelet-es-valosag/17401


Létrehozás időpontja: 2021-07-27 14:31:56
Utolsó módosítás időpontja: 2021-07-27 14:36:54
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 11258
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46614