KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Elkészült az első építész sör, a C10

Fogyassz építészetet!
Alapozz rá.

A KÉK - Kortárs Építészeti Központ fennállásának 10. évfordulóját ünnepli. A KÉK kulturális központ és szakmai műhely, melynek célja, hogy a városról való közös gondolkodást a széleskörű nyilvánosság részvételével tegye lehetővé. Programjai folyamatos, kiemelt hazai és nemzetközi figyelmet kapnak. Az elmúlt 10 évben közel 500 eseményt szervezett, köztük kiállításokat, konferenciákat, fesztiválokat, melyeken több, mint 250 000 látogató fordult meg.

A szervezet 10 éves évfordulója alkalmából a KÉK alapítói rendhagyó ünneplési módot választottak. Létrehozták a világ első építész sörét, a C10-et.

„A C10 egy minden ízében építész sör. Kíváló kézműves sör, de design tárgyként is egyedülálló. Az elnevezés egyrészt utal a 10 éves évfordulóra, de az építészetben is van jelentése. 10 éves születésnapunkra készítette három KÉK-es titokban. Az új helyszínünk születésnapi avató builján fedtük fel, mindenki számára nagy meglepetés volt, a szervezet többi tagjának, de közönségünknek is.” – nyilatkozta Finta Sándor, Budapest Főépítésze, a KÉK egyik alapítója.

A C10 egy amerikai típusú IPA. Minőségére garancia, hogy elkészítésében a Hübris kézműves sörmanufaktúra és az Élesztő Sörműhely vett részt, öt különböző komlóból összeállítva a receptet. A címke is önmagáért beszél. Az egyedi, tervlapok világát idéző design Kiss Miklós designer és képzőművész munkája. A hozzátartozó beton söralátéteket pedig a VPI Betonmanufaktúra készítette.

A limitált példányszámú terméket az alapítvány támogatásának úttörő formájának is szánjuk. A C10 értékesítéséből befolyt bevételt alapítványunk fenntartására fordítjuk. 10 éves évfordulónk alkalmából meghirdettük Pártolói Programunkat, melynek ez a különleges projekttel is a része”. - mondta Huszár Daniella, a KÉK kurátora.

Soltész Noémi, az ötletgazdák egyike, a KÉK alapítója így nyilatkozott:

„Az alapítás óta részt veszek a KÉK munkájában. Mindig csodáltam azt a lendületet, ami körülveszi. Ezt a projektet is teljes erőbedobással készítettük. Alapvetően a KÉK fennmaradása a cél, de ehhez igyekszünk humorral hozzáállni. Egyedi terméket hoztunk létre, gondosan megterveztük minden részletét a betonvas-tartón át, a beton söralátétig. Bízunk benne, hogy nem csak az építészeket érinti majd meg ez az egyedülálló történet.”

A sör üvegenként és 4-es design-csomagolásban vásárolható meg a Kortárs Építészeti Központban (1111 Budapest, Bartók-Béla út 10-12.). A C10 nyilvános bemutatója 2015. november 24-én kedden 19:00 órakor lesz az Élesztő Sörműhelyben (1094 Budapest, Tűzoltó u. 29.).

Kapcsolat: sor.kek.org.hu | info@kek.org.hu | +36 30 9531617

Szakmai partnerek:
Élesztő Sörműhely, Hübris

Design: kissmiklos
Fotók: Jaksa Bálint

Beton söralátét:
VPI Betonmanufaktúra

Gyártja:
Guri sörfőzde (Sörker-T Kft. | 5130 Jászapáti, Lóczi u. 3.)


Létrehozás időpontja: 2015-12-01 19:50:32
Utolsó módosítás időpontja: 2015-12-01 19:58:11
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 13155
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43180