KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

PAPÍRforma

Kiállítás a Kiscelli Múzeum Templomterében, 2015. október 2-11.

A Kiscelli Múzeum Bánlaki Katával /Karcsi Papírboltja/ és Szigeti Zsófi enteriőrstylisttal együttműködésben bútorgyűjteményének tíz féltve őrzött kincsét mutatja be és helyezi mai kontextusba kézzel készített papír installációk segítségével. A Design Hét Budapest 2015 eseménysorozat hivatalos részeként megvalósuló kiállításunk az idei Home Sweet Home tematikához igazodva a kastély múlt századi urának, Schmidt Miksának a korát idézi meg, akinek az épület egykor második otthona volt.

Az osztrák iparmágnás 1910-ben vásárolta meg a kiscelli trinitárius kolostor és templom óbudai épületegyüttesét, hogy itt bútorgyárának bemutatótermeit rendezze be és műgyűjteményét helyezze el. Az általa kastéllyá alakított barokk épületben fogadta arisztokrata látogatóit, akik számára alkalmanként fényűző fogadásokat is rendezett. 1935-ben kelt végrendeletében a Fővárosnak adományozta az épületegyüttest és a környező parkot azzal a kikötéssel, hogy az épületet - az ő gyűjteményére alapozva - iparművészeti múzeumként nyissák meg a nagyközözönség előtt. Az örökség nagy részét végül a korabeli városvezetés elárverezte, és az épületbe a Székesfővárosi Múzeumot költöztette, amelynek jogutódjaként az Újkori Várostörténeti Osztály, továbbá a Fővárosi Képtár ma is a múzeumban működik.

Schmidt Miksa a múltat idéző, historizáló bútorok gyártása mellett korának szecessziós és premodern lakberendezési tárgyait is elkészítette bútorgyárában, továbbá gyűjtötte a kortárs műalkotásokat is. Az ő szellemiségét idézi meg kiállításunk, amelyen a klasszikus bútorok inspirálta kortárs papír installációk útján keressük és tárjuk fel a kapcsolatot múlt és jelen között. Ismerjék meg Clark Ádám íróasztalának történetét, gyönyörködjenek egy neorokokó kanapéban vagy egy szecessziós mosdóállvány mívességében és merüljenek el a szabad asszociációk révén létrejött és kézzel készített installációk világában!

A kiállításhoz kapcsolódó események:

1. KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

2015. október 2. péntek, 19.00, Kiscelli Múzeum

A kiállítást Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területekért felelős főpolgármester-helyettes nyitja meg. A vendégeket Rostás Péter művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese köszönti.

2. DUPLA FINISSZÁZS

2015. október 11. vasárnap, 16.00-18.00, Kiscelli Múzeum

Bánlaki Kata, a kiállítás megálmodója és Rostás Péter, a bútorgyűjtemény vezető muzeológusa közösen kalauzolja az érdeklődőket a Templomtérben, akik ezután vezetéssel a műtárgybútor-raktárunk további kincseit is megtekinthetik. A belépőjegy 1400 Ft/fő. Mindenkit szeretettel várunk!

 


Létrehozás időpontja: 2015-09-30 10:10:06
Utolsó módosítás időpontja: 2015-09-30 10:11:45
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 11598
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43050