KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

SUSCO Budapest 2014 – Nemzetközi konferencia

Akciós regisztrációs nap: szeptember 10.

2014-ben a magyar főváros is rákerül a világ fenntartható térképére. A fenntartató fejlődés nemcsak a környezetünk védelmét jelenti, céljai között megtalálható az esélyegyenlőségre törekvés éppúgy, mint a mindenki számára elérhető minőségi közoktatás. Ezek azok az alapvető célok, amitől a jövőben jobban érezzük majd magunkat szűkebb és tágabb környezetünkben, legyen az a városunk, az országunk vagy a bolygónk. De hogyan érjük el ezt? Hogyan tegyük meg az első lépéseket egy fenntartható világ felé?

Az Antall József Tudásközpont két napos nemzetközi fenntartható fejlődési konferenciája, a SUSCO Budapest sorozatnyitó idei rendezvénye az általános céloktól és az első lépésektől a konkrét megvalósításig, a szavak tettekre váltásáig öleli fel a fenntartható fejlődés témakörét 2014. október 2-3-án, Budapesten, a Millenárison. A konferenciához a közönség számára ingyenes SUSCO Expo kapcsolódik, itt a látogatók a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett szervezetek és cégek érdekes és fontos innovációit ismerhetik meg testközelből.  

A konferencia fővédnöke Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke.

Milyen témákról lesz szó a SUSCO Budapest konferencián?

  • a fenntartható fejlődés mibenléte
  • a fenntarthatósági célok és kilátások 
  • regionális szintű gondolkodás a fenntartható fejlődésben
  • fenntarthatóság a gyakorlatban
  • a WEF – víz, energia és élelmiszer mint a fenntartható fejlődés kulcskérdései
  • jogi és gazdasági intézkedések regionális és hazai viszonylatban

Akik miatt már érdemes regisztrálni! 

  • Kőrösi Csaba, magyar ENSZ-nagykövet
  • Salgó István, a BCSDH (Business Council on Sustainable Development in Hungary) elnöke
  • Vladimir Olegovich Rakhmanin az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének Európai és Közép-Ázsiai igazgatója
  • Bedrich Moldan, a Cseh Köztársaság korábbi környezetvédelmi minisztere
  • Szöllősi-Nagy András, az UNESCO Víztudományi Intézetének rektora
  • Joppe Cramwinckel, a WBCSD (World Business Council for Sustainable Development) Vízügyi Programjának igazgatója
  • Pogány Éda, a Coca-Cola Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója
  • Donna Darzentas, a MOL-csoporttól
  • Dr. Szabó Marcel, A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes

regisztráció honlapunkon keresztül történik, ahol bővebb információt találhat konferenciánkról.

(http://www.suscobudapest.com ; https://www.facebook.com/suscobudapest)

Hely : B Épület


Létrehozás időpontja: 2014-09-24 22:39:13
Utolsó módosítás időpontja: 2014-09-24 22:41:40
Cimkék: susco;
Megtekintések száma: 11988
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42274