KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Díjszámítási Szabályzat módosító rendelkezései

59/2007.(XII.14.) sz. MÉK kgy. határozat  
A MÉK küldöttgyűlése  a MÉK Díjszámítási  Szabályzatot  az  alábbiak  szerinti módosítását  139 igen, 4 nem szavazattal, 11 tartózkodás mellett elfogadta:   (A módosított rendelkezések vastag szedéssel, a törlendők áthúzott betűtípussal készültek.)
 


I. KÖTET

ÉPÍTÉSZETI ALKOTÁSOK  ÉS SZOLGÁLTATÁSOK  

ELŐSZÓ 

6. bekezdés – második mondat   Az új díjszámítás tudatosítani kívánja az építésszel és megbízójával munkájának sokféleségét – a koncepciótól a megvalósult épületig -, valamint rögzíti tájékoztatást ad a szakmai követelményekről, az egyes tevékenységek díjáról, illetve honoráriumáról.  
9. bekezdés A Magyar Építész Kamara csak az olyan tervezői szerződéseket tekinti szakmailag megalapozott és értékarányos megállapodásnak, melyek jelen szabályzat alapján jönnek létre.  
13. bekezdés   A Magyar Építész Kamara a szabályzat előírásai szerint meghatározott díjakat méltányosnak és ésszerűnek ítéli, amelyeknél alacsonyabb díjazás nem nyújt értékarányos fedezetet a munka elvárható gondossággal történő elvégzésére, nem fedezi a szerzői mű jogdíját és szolgáltatási díját, valamint a készítendő dokumentációk előállítási költségeit.   

IV. RÉSZ                    

HONORÁRIUMOK  ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉS                        

1. pont Meghatározás  2. és 3. bekezdés   A honoráriumban és az elszámolható költségekben az építésznek és a megbízónak e szabályzatban foglaltak szerint kellajánlott megállapodnia, egymás érdekeinek tiszteletben tartása mellett.   A megállapított honoráriumnak arányosnak kell lennie a szakmai követelmények alapján létrehozott alkotással és az elvégzett szolgáltatások összességével és részleteivel. A szakmai követelmények csökkentése révén a honorárium nem csökkenthető.  

II. KÖTET                  

BELSŐÉPÍTÉSZETI ALKOTÁSOK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK  

ELŐSZÓ                   

12. bekezdés   A Magyar Építész Kamara Belsőépítész Tagozata a szabályzat előírásai szerint meghatározott díjakat méltányosnak és ésszerűnek ítéli, amelyeknél alacsonyabb díjazás nem nyújt értékarányos fedezetet a munka elvárható gondossággal történő elvégzésére, nem fedezi a szerzői mű jogdíját és szolgáltatási díját, valamint a készítendő dokumentációk előállítási költségeit.  

IV. RÉSZ                    

HONORÁRIUM ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉS               

1. pont Meghatározás  2. és 3. bekezdés   A szolgáltatások belsőépítészeti díjában és az elszámolható költségekben a belsőépítésznek és a megbízónak e szabályzatban foglaltak szerint kell ajánlott megállapodnia, egymás érdekeinek tiszteletben tartása mellett.   A megállapított belsőépítészeti díjnak arányosnak kell lennie a szakmai követelmények alapján létrehozott alkotással elvégzett szolgáltatások összességével és részleteivel. A szakmai követelmények csökkentése révén a belsőépítészeti díj nem csökkenthető.  

III. KÖTET                 

TÁJ- ÉS KERTÉPÍTÉSZETI ALKOTÁSOK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK

ELŐSZÓ                        

7. bekezdés   A Magyar Építész Kamara a díjszámítás előírásai szerint meghatározott díjakat méltányosnak és ésszerűnek ítéli, amelyeknél alacsonyabb díjazás nem nyújt értékarányos fedezetet a munka elvárható gondossággal történő elvégzésére, nem fedezi a szerzői mű jogdíját és szolgáltatási díját, valamint a készítendő tervdokumentációk, ill. tervezői tevékenység előállítási költségeit. Ezért a Magyar Építész Kamara csak az olyan tervezői szerződéseket tekinti szakmailag megalapozott és értékarányos megállapodásnak, melyek jelen szabályzat alapján jönnek létre.    

IV. RÉSZ                    

HONORÁRIUMOK  ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉS                    

1. pont Meghatározás       2. és 3. bekezdés   A szolgáltatások honoráriumban, és az elszámolható költségekben a táj- és kertépítésznek és a megbízónak e szabályzatban foglaltak szerint kell ajánlott megállapodnia, egymás érdekeinek tiszteletben tartása mellett.   A megállapított honoráriumnak arányosnak kell lennie a szakmai követelmények alapján létrehozott alkotással és az elvégzett szolgáltatások összességével és részleteivel. A szakmai követelmények csökkentése révén a honorárium nem csökkenthető.  

IV. KÖTET                

TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK

ELŐSZÓ                     

12. bekezdés   A Magyar Építész Kamara a szabályzat előírásai szerint meghatározott honoráriumokat méltányosnak és ésszerűnek ítéli, amelyeknél alacsonyabb honorárium nem nyújt értékarányos fedezetet a munka elvárható gondossággal történő elvégzésére, nem fedezi a szerzői mű jogdíját és szolgáltatási díját, valamint a készítendő dokumentációk előállítási költségeit.  
13. bekezdés   A Magyar Építész Kamara csak az olyan tervezői szerződéseket tekinti szakmailag megalapozott és értékarányos megállapodásnak, melyek jelen szabályzat alapján jönnek létre.    

I-IV.KÖTETEINEK  IV. RÉSZE                          

HONORÁRIUMOK  ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉS                      

1. pont   3. 4. mondat   A megállapított honoráriumnak arányosnak kell lennie az alkotással és az elvégzett szolgáltatások összességével és részleteivel.  A szakmai követelmények csökkentése révén a honorárium nem csökkenthető. 

I-IV.KÖTETEINEK  ZÁRÓRENDELKEZÉSE  

Jóváhagyás kiegészül: Jelen Szabályzat módosított rendelkezéseit a MÉK Küldöttgyűlése az 59/2007. (XII.14.) sz. Kgy. határozatával elfogadta és e rendelkezések 2008. január 1-én lépnek hatályba.

 


Létrehozás időpontja: 2008-01-01 22:52:36
Utolsó módosítás időpontja: 2008-01-01 22:52:36

Megtekintések száma: 10480
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=364