Tisztelt Tagok!
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Lisys-Project Kft. a „Fény Nemzetközi Éve” alkalmából 2015 júniusában megalapította az évente ismétlődő, A FÉNY MESTERE – MASTER OF LIGHT díjat, amellyel tervezők vagy alkotóközösségek kiemelkedő világítás-tervezési tevékenységét kívánja elismerni és megfelelő publicitás mellett megismertetni a szakmai közönséggel és minden szakma iránt érdeklődővel.
„Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.”
(Vajda János)
Megrendülten tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kígyóssy Ágnes ny. belsőépítész 2015. július hó 3. napján, életének 85. évében elhunyt.
„Szabadságot ad, térben és időben”
Építészként, több gyermekes anyaként „virtuális irodában” használjuk az ArchiCAD-et. Ezt csak jogtiszta szoftverrel engedhetjük meg magunknak. Az otthoni munkavégzés nem csak a családi feladatok ellátását könnyíti meg, hanem ökológiai lábnyomunkat is csökkenti.
Kroó Kornélia és Rakovszky Ágnes
építésztervezők, cégtulajdonosok
Kvadrát Művészeti és Tervező Kft.
Fedezze fel a teljesen új hibrid hőszigetelési technológia előnyeit a Kingspan-nel – Az Év Gyártója cím győztese a 2015-ös Building Awards-on.
Nyári kiállítások és filmvetítés a FUGÁban:
MFT20
Megtekinthető: 2015 09 06
Kortárs építészet Magyarországon / Emiel LAMERS
Megtekinthető: 2015 09 06
Még 10 napig, augusztus 2-ig várják építészek, belsőépítészek, történészek, művészettörténészek, régészek és restaurátorok jelentkezését az általuk jól ismert templomok bemutatására.
Az Ars Sacra Fesztivál első napja a Kulturális Örökség Napjaival együtt, a Nyitott Templomok Napja (2015. szeptember 19.), amikor a templomok, zsinagógák megnyitják kapuikat, és a közösségek bemutatják templomaik művészeti értékeit, színes kulturális programokkal, helyenként toronymászással várják az érdeklődőket.
Harminc ország építészei építették fel a számukra ideális falut
A Hello Wood Falu július 24. és augusztus 2. között a Művészetek Völgye egyik központi helyszíne lesz Vigántpetenden
Rem Koolhaas világhírű holland építész és urbanista szerint a kortárs építészetben aránytalanul sok figyelem irányul a városra, emellett szükséges lenne sokkal többet foglalkozni a vidékkel. Az Architizer A+ Award-nyertes Hello Wood hatodik alkalommal megrendezett építészeti táborában a világ több mint harminc országából érkező építészek és diákok célja az volt, hogy olyan építészeti együttest hozzanak létre, mely újraértelmezi a falu fogalmát.
Designing for tomorrow
Magyarországon először neveztek el Csonka Pál professzor úrról közterületet.
A Csonka Pál utca felavatására a professzor születésnapját követő vasárnap, azaz 2015. július 12-én 11 órakor került sor Balatonszemesen a Bagolyvár úti római katolikus kápolnánál, amelyet ő tervezett.
A V4 Építészeti Alapítvány által szervezett
VIII. ÉPÍTÉSZ-KÉSZ REGATTA
építésztalálkozó és vitorlásverseny bemutatása
2008-ban, amikor az I. Építész Regattát megrendeztük, vendégeink voltak a Visegrádi Négyek tagországai építész szövetségének elnökei. Korszakalkotó események voltak akkor, hiszen még az év márciusában a nemzetközi építészkongresszus keretében megalakult a Visegrádi Négyek Építészeti Együttműködés, majd májusban az Építész Regatta alkalmával vendégül láthattuk a tagországok elnökeit, vezetőit újra. 2015-ben ez az együttműködés nemzetközi alapítvány formájában folytatja tevékenységét melynek célja:
Felhívás!
Ingatlanok műszaki állapotfelmérésére előminősítési eljárást hirdet a MARK Ingatlan Zrt. b.a. A 2015. augusztus 10-én befejeződő eljárás célja olyan mérnöki irodák, szakértői vállalkozások kiválasztása, akik az ingatlanvásárlásokat megelőző teljes körű műszaki állapotfelmérésben, az engedélyek, műszaki dokumentációk, az épület, a gépészet, a villamos rendszerek műszaki állapotának, a közművek rendelkezésre állásának, a vizes létesítmények működésének ellenőrzésében és környezetvédelmi szempontok kérdésében kellő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkeznek.
2015 07 20 hétfő
képzőművészet FUGA architecture
18:00 MFT20
20 éves a Magyar Festők Társasága
Kiállításmegnyitó
Megnyitja: WEHNER Tibor (művészettörténész)
Közreműködik: GÁBOR-NAGY Nóra (zongora)
Megtekinthető: 2015 09 06