KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

A nemzetközi Zöld Építés Hete (World Green Building Week)

Tisztelt Résztvevő!

Idén ismét megnyitják kapuikat a jövő épületei!

A tavalyi nagy sikerű rendezvény után ismét várja az érdeklődőket a Green Walk nyílt nap sorozat, ezúttal 2014. szeptember 22-27. között. A nemzetközi Zöld Építés Hete (World Green Building Week) alkalmával fogadják a látogatókat a hazai fenntartható építés legkiválóbb példái, köztük olyan újdonságok, mint a Vision Towers vagy az ELMŰ bemutatóterme, a Groupama aréna (FTC Stadion), vagy éppen a Green Walk palettáján még új szereplő: a Dorottya udvar. Mellettük pedig olyan „klasszikusok” is bejárhatók a szakemberek kalauzolásával vezetett túrák során, mint a Green House, az Eiffel Palace vagy az Odooo. Nemcsak budapesti, hanem vidéki helyszínek is bekapcsolódtak a kezdeményezésbe, így többek között a debreceni DEM és a pécsi RATI épülete is látogathatóvá válik.

A kezdeményezés különlegessége, hogy annak során számos, a nagyközönség által máskor nem látogatható épületbe lehet bejutni.

Az épületlátogatások regisztrációhoz kötöttek, a férőhelyek száma korlátozott!

Akkreditáció: MÉK 1 pont/bejárás
A regisztrációt az Építész Továbbképző Nonprofit Kft. végzi. Az adminisztrációs díj 1.500-Ft/fő/alkalom. (Amennyiben egy kamarai pontot igénylő érdeklődő több programon is részt vesz a sorozat keretében, úgy kedvezményben részesül.)
Jogosultsággal nem rendelkező érdeklődők a programokon ingyenesen vehetnek részt! Ez esetben jelentkezés e-mail -en.



Program:

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Élőgépes víztisztítás
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.22 10:00
Dél-pesti Szennyvíztisztító telep
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Corvin Negyed
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.22 13:00
Corvin One
 1.0 p. / 3 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Környezettudatos ipari épület
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.22 14:00
Találkozó: Sikonda Wellness Hotel étterem
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Groupama Aréna (Albert Stadion)
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.22 16:00
Groupama Aréna (Albert Stadion)
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Science Park
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.23 10:00
Science Park Irodaház
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Odoo aktívház
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.23 12:00
BME 'K' épület
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Újbuda Polgármesteri Hivatal - Környezettudatosság a közigazgatásban
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.23 14:00
Újbuda Polgármesteri Hivatal
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Harbor Park
bejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
előadás

2014.09.23 16:00
Harbor Park
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Épületenergetikai Információs Központ
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.24 15:00
Debreceni Egyetem
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Dorottya Udvar Irodaház
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.25 09:00
Dorottya Udvar
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: REsidence Irodaház
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.25 11:00
REsidence Irodaház
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Geometria Irodaház
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.25 13:00
Geometria Irodaház
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Eiffel Palace
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.25 15:00
Eiffel Palace
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Szabadság téri Loft iroda
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.25 17:00
Szabadság téri Loft iroda
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: 100 lakásos passzívház
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
előadás

2014.09.26 09:00
100 lakásos passzívház
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Kinnarps Iroda
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.26 11:00
Kinnarps Iroda
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Vision Towers
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.26 13:00
Vision Towers
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: ELMŰ Energia Pont
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.26 15:00
---
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Green House
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.26 17:00
Green House
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Környezettudatos családi ház
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
előadás

2014.09.27 10:00
Családi ház
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

Green Walk - Zöld Építészet Hete: Autonóm szalmaház
épületbejárás
HuGBC - Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

szakmai továbbképzés
építészet
épületlátogatás

2014.09.27 14:00
Autonóm szalmaház
 1.0 p. / 2 óra / 1,500 Ft

 

 

Várjuk programjainkon!

 

Üdvözlettel

Építész Továbbképző NKft.
Iroda: 1013 Bp. Attila út 14.


Létrehozás időpontja: 2014-08-26 12:16:03
Utolsó módosítás időpontja: 2014-08-26 12:19:38

Megtekintések száma: 13578
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42195