KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

„EVEZŐSPÁLYA CÉLTORNYA 2016’ – nyílt építészeti pályázat

az Építőművészeti Tagozat 2016. évi 40 év alattiak számára meghirdetett pályázati felhívása.

A pályázat tárgya, célja
A magyar kajak-kenu sport évtizedek óta a világ élvonalába tartozik. A világversenyeken és az olimpiákon elért sikerek eredményeképpen nemcsak a sportágat választók száma növekszik, hanem infrastrukturális háttere is dinamikusan fejlődik. Az elmúlt 15 évben a kajak-kenu egyesületek száma 66-ról 145-re emelkedett.
A versenyek rendezésére számos hazai helyszín épült, s ezek között olyan nemzetközileg is kiemelkedően jó adottságú pálya is van, ahol már világbajnokságot, világkupaversenyeket is rendeztek. Már biztos, hogy hazánkban – Moszkva és Duisburg mellett – 2018-ban újabb világkupaverseny lesz, amely méltó felvezetése lesz a szintén itt megrendezendő 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak, és még előttünk áll a 2024-es Nyári Olimpiai Játékok megrendezésének lehetősége.
Ezt segítendő, egy teoretikus jellegű pályázat keretében várunk egy „ideálisra" elképzelt, a jövőben is jól használható evezőspálya épített környezetének területfejlesztési koncepciójára, valamint a versenyek rendezésére szolgáló létesítmények építészeti megfogalmazására tett gondolatokat és javaslatokat.
 
A fejlesztési koncepció kialakításánál követendő szempontok:

  • lehetőleg egész évben gazdaságosan üzemeltethető legyen (pl. edzőtábor);
  • további (vizes) sportág edzés-, illetve versenyhelyszíneként is szolgáljon: sárkányhajózás, kajakpóló, szörf, illetve duatlon, triatlon, quadratlon, sporthorgászat;
  • a vonzáskörzet oktatási intézményei számára is lehetőséget teremtsen a testnevelést gazdagító adottságaival.

A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje
 
Postai csomagként a pályaművek alábbi címre történő
feladási határideje 2017. január 24.
Magyar Művészeti Akadémia Titkársága
1051 Budapest, Vörösmarty tér 1. Kristályház Irodaház IV. em.
A borítékon fel kell tüntetni „EVEZŐSPÁLYA CÉLTORNYA 2016"! Az ajánlott küldemény „feladó"–rovatában a titkosság miatt az „Építészeti pályázat" megnevezés szerepeljen!

Személyesen a pályázat az alábbi címre adható le:
Magyar Művészeti Akadémia Titkársága
1051 Budapest, Vörösmarty tér 1. Kristályház Irodaház IV. emelet
(bejárat a Deák Ferenc u. felől)
A személyes benyújtásra rendelkezésre álló időpontok:
2017. január 23. (hétfő) és 24. (kedd) 10.00–14.00 óra között.
 
A pályázati felhívás letölthető pdf formátumban, a kapcsolódó ADATLAP és Hozzájáruló nyilatkozat pedig word formátumban az MMA www.mma.hu honlapjáról a http://www.mma.hu/palyazatok menüpont alól.
A pályázattal kapcsolatban kérdést 2016. november 15-ig lehet feltenni az epito@mma.hu e-mail címen. A kérdést feltevők 2016. november 25-ig elektronikus levélben kapnak választ a feltett kérdésre.

A pályázathoz mellékelni kell:
     
1 db A/5 méretű, zárt, jelöletlen borítékot, amely tartalmazza az alábbiakat:

  • kitöltött, aláírt ADATLAP a pályamű szerző(i)nek adataival
  • kitöltött, aláírt Hozzájáruló nyilatkozat
  • 1 db CD/DVD, amely külön fájlokban tartalmazza az alábbiakat:
  • képanyagot 2000px széles 72 dpi felbontásban:
  • látványterv (max. 5 db kép)
  • tervrajzok
  • makettről készült fotó (max. 5 db)

szöveges információt docx formátumban:

a tervező(k) rövid (portréfotót is tartalmazó) bemutatását
a tervlapokon feltüntetett szöveges információt

A pályázat érvényességének vizsgálata

A benyújtott pályázatokat az MMA Titkársága érkezteti. A beérkezést követően kerül sor a pályázat formai vizsgálatára.
 
A pályázatok 11. pont szerinti bírálatra bocsátásának feltétele:

  • a pályázat határidőben történő benyújtása,
  • a pályázónak a szükséges mellékletek csatolása.

Amennyiben a pályázat formai bírálata során megállapításra kerül, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek, a pályázat érvénytelenítésre kerül.

Teljes pályázati ki írás az allábi linken:

http://www.mma.hu/palyazatok/-/content/10180/1/%E2%80%9Eevezospalya-celtornya-2016%E2%80%9D-%E2%80%93-nyilt-epiteszeti-palyazat


Létrehozás időpontja: 2016-11-02 10:29:21
Utolsó módosítás időpontja: 2016-11-02 10:29:21
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 12585
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43773