KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019” című építészeti pályázat eredménye

Eredményt hirdettek a „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019” című építészeti pályázaton

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019” kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón megnevezéssel tavaly ősszel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot fiatal építészeknek.

A pályázat keretében építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak Szentendre történeti belvárosában egy unikális kulturális és szabadidő centrum létrehozására védett épületegyüttesek bevonásával és rehabilitációjával, a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort.

A felhívásra 37 pályamű érkezett. A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után egyhangú szavazással hozta meg a végeredményt: a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg, azaz 5 millió forint felosztásáról döntött; három pályaművet díjban, négy pályaművet pedig elismerésben részesítettek január 22-én a szentendrei városházán, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést tartották és a pályaműveket bemutató kiállítás is megnyílt.

A pályázat eredményét Turi Attila, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője, a bírálóbizottság munkájában szakértőként részt vett Ybl-díjas építész ismertette.

 

Díjban részesültek egyenként bruttó 1.000.000.- Ft díjazással az alábbi pályaművek:

4. sorszámú pályamű, szerzői Bagi Borbála és Csík Zsolt;

16. sorszámú pályamű, szerzői: Kiss Johanna Eperke, Varga Zs. Panna, Sághegyi Éva, Kalocsai Dorottya;

33. sorszámú pályamű, szerzői: Balázs Anna, Kulcsár Emese, Perjési Lilla.

 

Elismerésben részesültek bruttó 500.000 Ft. díjazással az alábbi pályaművek:

2. sorszámú pályamű, szerzője Györgyi Ábel;

8. sorszámú pályamű, szerzője Kálna Dávid;

14. sorszámú pályamű, szerzői Czáka Zoltán, Järger Zsolt;

18. sorszámú pályamű, szerzői Bujdosó Dorottya, Mihály Mirtill, Treszkai Anett.

A részletes értékelés itt, a pályázat zárójelentésében olvasható.

A Bírálóbizottság összegző véleménye szerint a pályázati anyag általában jó színvonalú munkákat tartalmazott. Az eddigi MMA-pályázatok közül rekordszámú fiatal építész nyújtotta be pályaművét, tehát az ötletpályázat elérte célját: az izgalmas kihívás megmozgatta a szakmát, és igazi szellemi tornát eredményezett. A Bírálóbizottság azokat a pályaműveket emelte ki, amelyek legjobban hasznosíthatóak Szentendre fejlesztésének továbbgondolásában. A helyhez és a környező városszövethez illeszkedő, arányos mértékű beavatkozásokat részesítették előnyben a szélsőséges, radikális, nagyléptékű elképzelésekkel szemben, ugyanakkor szem előtt tartották, hogy a nyertes tervek friss és előremutató szemléletet tükrözzenek.

Ötletpályázatról lévén szó a Bírálóbizottság azzal a jó érzéssel ajánlotta a városnak a pályaműveket, hogy a felvetett építészeti gondolatok megfelelő szellemi alapozást nyújthatnak a további, konkrét lépésekhez.

Letölthető tartalom: Zárójelentés

Kapcsolodó hírek :
https://mek.hu/index.php?link=Eredmenyhirdetes_SZENTENDRE_KULTURPART_2019

https://mek.hu/index.php?link=___SZENTENDRE_____KULTURPART_2019____kulturalis_es_szabadidokozpont_a_Duna_korzon


Létrehozás időpontja: 2020-01-23 11:52:17
Utolsó módosítás időpontja: 2020-01-23 11:55:55
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 11346
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45850