KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Szakmai hozzájárulási alap 2021 – az első forduló összefoglalója

A MÉK 2020-ban a kamarai tagok és a Területi Kamarák számára egy szakmai programokra vonatkozó hozzájárulási alapot hozott létre, amelyből pályázat útján olyan projektek finanszírozhatók, amelyek a tagság szakmai továbbképzését, tájékoztatását szolgálják.

A 2021-re vonatkozó kiírás az elmúlt év tapasztalatai alapján pontosításra került, de a felhasználási területnek továbbra is az építész szakmát érintő szakmai feladatnak kell lennie, amely szélesebb körű (regionális, országos) érdeklődésre tarthat számot. Kamarai szervezet vagy gazdasági társaság működtetésére a szakmai munkát biztosító keret továbbra sem használható fel, működési költségek, bérek nem fedezhetőek belőle.

Idén az első forduló beadási határidejére, március 12-re összesen 7 pályázat érkezett be 4 területi kamara és 2 kamarai tag által megvalósítandó programmal.

A kizárólag online benyújtható pályázatok közül az első fordulóra a vártnál jóval kevesebb rendezvényt, konferenciát, továbbképzést támogatandó kérelem érkezett a covid helyzet miatt.

Az első fordulóra beérkezett pályázatok közül az alábbiak megvalósításához kíván a MÉK segítséget nyújtani:

Vas Megyei Építész Kamara: TÉR kamarai lap kiadása
TÉR kamarai lapot évi 4-5 alkalommal adja ki immáron 16 éve a Vas Megyei Építész Kamara. A lap szerkesztésének és nyomdai előállításának költsége a Vas Megyei Építész Kamara finanszírozásában történik, a lap alkalmanként 250 nyomtatott példányszámban jelenik meg.

Vas Megyei Építész Kamara: Rauscher Miksa szakmai díj átadása
A Rauscher Miksa szakmai díjat 2013 óta, minden évben annak ítélik oda, aki sokat tett a Vas Megyei Építész Kamaráért, munkájával segítette, népszerűsítette azt. A szakmai díj átadása az Építészet Világnapja környékén, ünnepélyes keretek között történik.

Dragonits Márta: Premontrei 900 építészeti konferencia
A Premontrei Rend magyarországi megalakulásának 900. évfordulója alkalmából szervezett 2 napos konferencia építészek előadásaival.

Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara: Emléktábla, épületlátogatás
Kerényi József építész emlékére emléktábla állítása, kiadvány megjelentetése, valamint Turi Attila iskolaépületének meglátogatása.

Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara: Győr építészete 1951-56
Szövegpanelekkel kísért fotókiállítás, amely Győr 1951-1956 között, szocreál építészetét mutatja be. A helyi jelentőségű alkotások mellett olyan országosan is ismert épületek is bemutatásra kerülnek, mint a Rimanóczy Gyula által tervezett ipari iskola, vagy a győri vasútállomás.

Somogy Megyei Építész Kamara: Somogy Megye elmúlt 25 évének építészete - Összefoglaló kiállítás
A Somogy Megyei Építész Kamara új székhelyre költözik. Az új helyre történő átköltözés megünneplése, tagjaik számára az új helyszín tudatosítása érdekében egy ünnepi kiállítást és konferenciát tartanak, ahol a megye elmúlt 25 évének építészetét kívánja bemutatni.

A kiírás értelmében a teljes költségvetés maximum 50 %-ára lehet pályázni. A MÉK minden esetben szerződét köt a pályázóval és kizárólag a megvalósítást követően kerül sor a támogatás átadására.

Az Elnökség az éves keretből összesen 2,8 millió forintot ítélt meg az első fordulóban. Az idei évi kiírást elektronikus felületeinken, e-mail hírlevelünkben és az Építész Közlönyben is megjelentettük, ennek ellenére kevés pályázat érkezett be.
Reméljük, hogy a korlátozó intézkedések hamarosan feloldásra kerülnek és a júniusi fordulóra már a nyári, őszi rendezvényekre is kapunk téma javaslatokat.

A MÉK Elnökség célja az általa 2020-ban elindított kezdeményezéssel az, hogy olyan rendezvények és kiadványok valósuljanak meg, amelyek széles körben mind a kamarai tagok, mind a területi építész kamarák számára hasznosak.

 

A "Szakmai hozzájárulási alap 2021" kiírása innen érhető el: https://mek.hu/index.php?id=46355

Budapest, 2021. április 29.


Létrehozás időpontja: 2021-04-30 16:16:42
Utolsó módosítás időpontja: 2021-04-30 20:54:58
Cimkék: szakmai, hozzájárulás, alap, 2021, összefoglaló; Beküldő: Dér Andrea
Megtekintések száma: 8954
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46508