KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

17. Velencei Építészeti Biennálé 2021: Hogyan fogunk együtt élni?

2021. május 22-én nyílik meg a koronavírus-járvány miatt 2020-ban elhalasztott 17. Velencei Építészeti Biennálé, szigorú járványvédelmi intézkedések mellett.

A kiállítás főcíme Hogyan fogunk együtt élni? – új értelmezést kapott az elmúlt bő egy év alatt. Hashim Sarkis, a biennálé főkurátora koncepciójáról elmondta: az emberiség által megoldandó nagy kihívások, a klímaváltozás, a migráció, a politikai polarizáció és a növekvő etnikai-, szociális- és gazdasági egyenlőtlenségek ihlették. Éppen ezek a jelenségek vezethettek a mostani világjárványhoz is.

A nemzetközi építészeti kiállítás 6 hónapon keresztül, november 21. között tart nyitva a velencei Giardiniben, az Arsenaléban és a Forte Margherában.

A nemzetközi kiállításon 46 ország 112 képviselője vesz részt, egyre több részvevővel Afrikából, Latin-Amerikából és Ázsiából, és az idei kiállított anyagban igen széleskörű az építésznők részvétele.

A kiállítást öt különböző tematikával rendezik, hármat az Arsenale-ban és kettőt a Központi Pavilonban állítanak ki: Változatos lények között, Új házakként, Feltörekvő közösségekként, határokon túl, Egy bolygóként – címekkel.

A kiállítás egyik része Hogyan fogunk együtt játszani? címet kapta.

5 különböző nemzetbéli építész közreműködött, akik a Forte Marghera-ban rendezett kiállításon, a gyermekek játékának szentelt projektet terveztek, ez mindenki számára megtekinthető.

Kísérő rendezvények:

  • Július 2. - 11. között 49. Nemzetközi Színházi Fesztivál Stefano Ricci and Gianni Forte irányításával (ricci/forte)
  • Július 23. - augusztus 1. között 15. Nemzetközi Kortárs Tánművészeti Fesztivál Wayne McGregor igazgatásával
  • Szeptember 1. - 11. között 78. Velencei Nemzetközi Film Fesztivál Alberto Barbera igazgatásával
  • Szeptember 17. – 26. között 65. Nemzetközi Kortárs Zenei Fesztivál Lucia Ronchetti vezényletével
  • Május 22. - november 21.  Young Talent Architecture Award 2020. – Fiatal építész tehetség díja 2020 - Nyertes pályázatok kiállítása ( Palazzo Mora)

A 17. Velencei Biennále Magyar Pavilonjának kiállítása az „Othernity” címet viseli.
Mit tanulhatunk az építészeti modernizmusból, egy sokat vitatott kor hagyatékából, amellyel mára erőteljes kontrasztba kerültek a fenntarthatóság elvárásai, a megváltozott társadalmi környezet és szokások, Kelet-Közép-Európa tekintetében pedig egy átalakult politikai rendszer is? Gondolatébresztő válaszokat kínál erre a kérdésre, a régió 12 fiatal magyar építészirodájának bevonásával.

 

https://www.labiennale.org/en/news/biennale-architettura-2021-how-will-we-live-together

https://www.labiennale.org/en/news

http://www.othernity.eu/fooldal

 


Létrehozás időpontja: 2021-05-07 14:26:33
Utolsó módosítás időpontja: 2021-05-12 13:53:33
Cimkék: velencie, biennálé, 2021, 17,; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 1010
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46516