KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

33,3 m2 program - Kurátori pályázat

Budapest, 2019. június 5. - A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal építészek, kurátorok számára a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére. 

A 33,3 m2 program fiatal szakemberek számára teszi lehetővé egy kiállítás szervezését, aminek keretében a résztvevők az építészeti kurátori munka és projektmenedzsment területén szerezhetnek tapasztalatot.

A pályázók a választott témát tetszőleges tudományterület (építészet, építészettörténet, -elmélet, -kritika, tájépítészet, urbanisztika, képzőművészet, mérnöki tudományok, stb.) felől közelíthetik meg. A nyertes pályázó a KÉK munkatársainak segítségével dolgozhatja ki a projekttervét.

A projekt célja, hogy minden évben legalább egy építészeti projekt bemutatkozására biztosítson lehetőséget a bemutatkozásra.

A programban Európában dolgozó fiatal építészek, kurátorok, alkotói csoportok vehetnek részt,. Pályázni olyan kurátori koncepciókkal lehet, amelyek kapcsolódnak a  nemzetközi kortárs építészeti, urbanisztikai diskurzushoz, a magyar és magyarországi építészet releváns társadalmi, kulturális és történeti aspektusait érintik vagy az épített környezet jövőjével kapcsolatos vízió, javaslatot fogalmaznak meg.

A pályázók munkáját nemzetközi zsűri bírálja el. A zsűri tagjai:
Jana Pavlova (alapító, VIPER Gallery, Prága), Grzegorz Piatek (építész kritikus, kutató, Varsó), Matevž Čelik Vidmar (igazgató, MAO, Ljubljana), Kovács Dániel, (kurátor, KÉK), Huszár Daniella (program manager, KÉK)

33,3 m2 program

Beadási határidő: 2019. július 31. éjfél

Eredményhirdetés: 2019. augusztus

A pályázat weboldala: http://33m2.kek.org.hu/ 

Támogatók: Újbuda Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap


Létrehozás időpontja: 2019-06-07 12:39:31
Utolsó módosítás időpontja: 2019-06-07 12:41:06
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 10046
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45347