KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Dunánk partjai Budapesten

„Dunánk partjai Budapesten” – nagyszabású és újszerű – társadalmi, szakmai konzultációsorozaton alapuló, egymásra épülő, városszerkezeti és városépítészeti ötletpályázat rendszer kerül kidolgozásra a Fővárosi Önkormányzat 2011. szeptember. 21-i közgyűlési döntése alapján.

Az ötletpályázati rendszer célja olyan komplex városszerkezeti, városépítészeti tervek megalapozása, melyek a Duna partok és a kapcsolódó térségek fejlesztésére vonatkozóan beépülhetnek Budapest Új Városfejlesztési Koncepciójába.

Idézet a pályázati ars poetica-ból:

„Budapest fejlesztése, további fejlődése a Duna és a város kapcsolatából adódó rendkívüli adottságból származtatható, dinamizmusát e kapcsolat korszerűsítésének, átértékelésének gyorsasága szabályozhatja.
A város fejlődésének újjászervezését a folyó felől kell megkezdeni Budán és Pesten egyaránt. Meg kell állítani azt a káros folyamatot, amely az egyes városrészek „fejlődési rendellenességeit” (a közmű és körúti hálózatok egyes elemeit) hagyta a víz mellé telepíteni, így lassan a folyó nem a városrészek éltető ütőere, hanem csupán kényszerű (átlépésre ingerlő) határa lett.
Budapest óriási erőforrása a Duna. A harmonikus együttlét igényén túl fel kell ismerni a folyóban rejlő lehetőségeket, azt, hogy a főváros szépsége és hangulata akkor válik különlegessé, (adottságainak megfelelővé), ha jövőbeni változásait bővizű folyója és annak partjai határozzák meg.”

A pályázati célkitűzések megfogalmazásához előkészítő, nyílt műhelymunka (konzultációsorozat) indul rövidesen
, kijelölt szakértők bevonásával, információs anyagok közrebocsátásával.
A konzultációs-ötletpályázati rendszer jövő évben kerül megrendezésre.

Kiíró: Fővárosi Önkormányzat

Társkiírók:

  • Magyar Építész Kamara
  • Budapesti Építész Kamara
  • Magyar Mérnöki Kamara


Létrehozás időpontja: 2011-10-10 10:23:14
Utolsó módosítás időpontja: 2011-10-20 23:51:23
Cimkék: archív, tervpályázat, pályázat; Beküldő: archív weboldal
Megtekintések száma: 10718
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45754