KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Aláírták a Millenáris Velodrom tervezési szerződését

Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok vezetője aláírta a Millenáris Velodrom tervezési szerződését Váncza Lászlóval, a győztes pályaművet benyújtó iroda vezetőjével

A Millenáris Velodrom rekonstrukciójára 2013 szeptemberében írtak ki nemzetközi tervpályázatot. A 29 beérkezett pályamű közül a bírálóbizottság a Váncza Művek munkáját ítélte a legjobbnak. Mostanra megszületett a végleges megállapodás az irodával, így folytatódhat az érdemi, tervezői munka.

A koncepciótervek már őszre, míg a kiviteli tervek 2015-re készülhetnek el, és ezek után kezdődhet a közbeszerzés a kivitelező kiválasztására. A tervek szerint 2017-ben adják át az új Millenáris Velodromot, amelyik a kerékpársport mellett a tornasport új hazai központja is lesz.

A több funkciós létesítményben lesz egy 250 méteres, nemzetközi szabványnak is megfelelő, fedett kerékpáros-pálya, amelynek tetején(!) egy 400 méteres, kültéri Velodromot is kialakítanak. A létesítmény területén BMX-pálya, sőt kerékpárszervíz, kávézó és üzlethelyiségek is lesznek majd. Mindezeket úgy alakítják ki, hogy az új csarnok középső részén a tornászok edzőközpontját rendezik be.

Az új Millenáris Velodrome a Puskás Ferenc Stadion körül kialakítandó Nemzeti Olimpiai Központ része lesz. A „stadion a stadionban” megoldással épülő új nemzeti stadion és a környezetében létrejövő sportpark az egész magyar sport szempontjából kiemelkedő fontosságú beruházás, hiszen a labdarúgás mellett szinte az összes olimpiai sikersportágat kiszolgálja majd.

Forrás: NSK sajtó

 


Létrehozás időpontja: 2014-07-10 09:29:23
Utolsó módosítás időpontja: 2014-07-10 09:25:39

Megtekintések száma: 12310
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42116