KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Fizio- és Balneoterápiás Központ Pakson

A paksi új Fizio- és Balneoterápiás Központ az atomerőmű beruházásában készült, és elsősorban az atomerőmű dolgozóinak kínál gyógyfürdős és egészségügyi szolgáltatásokat. Az épület magas színvonalon készült
el – és ugyanez mondható el a lapostetőről is, melyért a Tectum Kft. kategóriadíjat nyert az ÉMSZ 2013. Év Tetője pályázatán a bitumenes lemezzel fedett tetők kategóriájában.

Az épületszigetelésekkel foglalkozó szakkivitelező cégtől a Strabag pécsi kirendeltsége rendelte meg a munkát. Jó kiviteli tervek is születtek, ami a Kern és Klenk Építészeti Bt. munkájának köszönhető. Az épület előregyártott vasbeton panelekből álló födémmel készült. A lejtbetonra két réteg bitumenes szigetelőlemez került - Mapei Polyglass Plana P, erre pedig 20 cm extrudált polisztirol. Az egyébként nem különösebben bonyolult – fordított rétegrendű – tetőszigetelés kivitelezését az tette érdekessé, hogy a munkálatokat két ütemre kellett szétválasztani. Ugyanis a homlokzati falszerkezet hőszigetelését a tető hőszigeteléséhez kellett hőhídmentesen csatlakoztatni, a homlokzat téglaburkolata pedig a hőszigetelés elé épült, s ez a burkolat emelkedik attikaként a tetőfödém szintje fölé. A tetőszigetelés szegélyezését így csak a homlokzatburkolat megépítése után lehetett elkészíteni, ráadásul arról is gondoskodni kellett, hogy a munkálatok ideje alatt a homlokzati hőszigetelést ne fenyegesse elázás. Így az első ütemben az első réteg bitumenes szigetelést fektették le, majd a második ütemben – két hónappal később, az attika elkészülése után – a második réteg vízszigetelést, a hőszigetelést, a kavicsleterhelést és a tetőberendezés különböző létesítményeit helyezték el. A Mapei Polyglass Plana P lemez különösen megfelelt a célnak mivel az APP modifikáció révén jól tűri az UV sugárzást és így nem volt gond, hogy a második réteg bitumenes lemez, majd a további rétegek több hónap különbséggel kerültek beépítésre.

A második réteg vízszigetelés elhelyezése után került sor a tető – 72 órás elárasztással történő – minőségellenőrzésére is. További érdekesség, hogy bár a leterhelés nagy méretű kavicsból készült, a tetőn elhelyezett járólapok alatti sávba zúzott kavicsot terítettek. Ez biztosította a járólapok jó felfekvését, azaz „burkolati szintű” kialakítását. Erre azért volt szükség, mert a tetőn elhelyezett gépészeti berendezések megközelíthetőségét biztosítani kellett.

A Tectum Kft. műszaki cégvezetője elmondta azt is, hogy miért a Mapei bitumenes lemezét használták a vízszigetelés céljára. Az alapvető ok az volt, hogy az építkezés korábbi szakaszában a talajnedvesség elleni szigeteléshez is ennek a gyártónak a termékét használták, így értelemszerű volt, hogy a tetőszigetelés is onnan érkezik.

„A nagy nyári hőségben ezzel az olasz termékkel még könnyebb is volt dolgozni, mint más anyaggal. Nagyon rokonszenves látni, hogy a Mapei mennyire elkötelezett a jó műszaki tulajdonságokkal rendelkező anyagok mellett, nem hajlandó engedményeket tenni a minőség rovására. Ráadásul minden szakmai támogatást megkaptunk tőlük, amire a kivitelezéshez szükségünk volt.”

Mapei bitumenes lemezeivel kapcsolatban keresse Ipacs András Lemezes szigetelések termékfelelőst, az alábbi elérhetőségeken:
Telefonszám: 06 30 708 2561
E-mail: ipacsA@mapei.hu


Létrehozás időpontja: 2014-11-10 15:12:27
Utolsó módosítás időpontja: 2014-11-10 15:12:27
Cimkék: Mapei, Paks;
Megtekintések száma: 11183
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42408