KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj - felhívás 2020

Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról

Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ -at, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját. A Díj első alkalommal az V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben.

A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet. A Díjra nem javasolható hivatalban lévő állami főépítész, továbbá olyan személy, aki az Alapító Okirat szerint részt vesz a Díj odaítélésének véleményezésében A konferenciát rendező település főépítésze a rendezés évében nem kaphat Év Főépítésze Díjat.
Az Év Főépítésze Díjat minimum 10 éves főépítészi gyakorlattal rendelkező főépítész kaphatja meg, míg a Főépítészi Életmű Díj feltétele minimum 20 éves főépítészi gyakorlat. A díjat határon túli főépítész, egyházi és intézményi főépítész kivételesen indokolt esetben, további díjként megkaphatja.
A javaslatok benyújtási határideje a Budapesten, 2020. szeptember végén megtartandó Főépítészi Rendezvény időpontját figyelembe véve 2020. augusztus 27.
Amennyiben a FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ és AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ adományozására javaslatot kíván tenni, kérem, hogy azt a javasolt személy szakmai munkásságának részletes bemutatásával és szöveges indoklással 2020. augusztus 27-ig juttassa el az Országos Főépítészi Kollégiumhoz e-mailben vagy postai úton (e-mail cím: foepiteszek@foepiteszek.hu, postacím: Salamin Ferenc, Országos Főépítészi Kollégium, 1024 Bp. Margit krt. 5/a.)

A Díj alapító okirata, a „Főépítészi Életmű Díj”-ban és "Az Év Főépítésze Díj"-ban részesültek névsora a www.foepiteszek.hu weboldalon a „Főépítészek” főmenü, Főépítészi díj menüpont alatt megtalálható (link: http://www.foepiteszek.hu/foepiteszek-dijak).

Budapest, 2020. július 15.

Salamin Ferenc
az Országos Főépítészi Kollégium
elnöke

Letölthető dokumentumok:


Létrehozás időpontja: 2020-07-19 21:24:19
Utolsó módosítás időpontja: 2020-07-19 21:33:32
Cimkék: főépítész, életmű, díj; Beküldő: Dér Andrea
Megtekintések száma: 8221
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46119